A Hamász ezredese melletti kiállásra buzdít a Magyarországon Élő Palesztinok Közössége

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) arra kéri a Belügyminisztériumot, vizsgálja meg, fennállnak-e a rendezvény betiltásának törvényi feltételei, és amennyiben nem, fontolja meg a szükséges rendészeti intézkedések kezdeményezését.

„A Magyarországi Palesztin Közösség közigazgatási szerve sok szeretettel meghív benneteket, hogy vegyetek részt egy szolidaritási kampányban a megszállt Palesztinában fogvatartott palesztin foglyok támogatására és Dr. Hussam Abu Safieh-hel való szolidaritásból”

– olvasható a szervezet felhívásában, amelyből kiderül, hogy a szolidaritási rendezvényt 2026. augusztus 21-én, 14 órától tartják Budapesten, a Vámház körúton, a Piaccal szemben.

„Részvételetek győzelem és támogatás bebörtönzött testvéreink és nővéreink számára. Dicsőség a mártíroknak! Szabadság a foglyoknak! Éljen sokáig Palesztina!”

– írják a szervezők, akik arra kérik a résztvevőket, hogy hozzanak különböző méretű palesztin zászlókat, palesztin sálakat és keffiyeh-ket, valamint bebörtönzött testvérük és más foglyok fotóira, posztereire is szükségük van.

Abu Safiya a Hamász terrorbázisaként működtette az észak-gázai Kamal Adwan Kórházat

Izrael Állandó ENSZ-képviselete júliusban arról írt, hogy Abu Safiya gázai háború idején az észak-gázai Kamal Adwan Kórházat vezette, amelyet a Hamász egyik terrorbázisaként működtetett.

Abu Safiya visszaélve pozíciójával, a polgári lakosságnak szánt humanitárius segélyeket és erőforrásokat terrorista célokra fordította. Az IDF gázai műveletei során segítette a Hamász izraeli csapatok elleni terrortevékenységét, közvetlen fenyegetést jelentve Izrael nemzetbiztonságára.

Törvényes fogva tartását rendszeres közigazgatási felülvizsgálat és bírói ellenőrzés kíséri, többek között az izraeli Legfelsőbb Bíróság részéről, amely legutóbb 2026. június 10-én tárgyalta az ügyét. Nem találtak olyan körülményt, amely alátámasztaná az egészségi állapotával kapcsolatban megfogalmazott állításokat.

Amint az a Legfelsőbb Bíróság előtt is elhangzott, Abu Safiyát 2026. június 24-én, a Nitzan fogvatartási központba történő megérkezésekor, majd azt követően több alkalommal is megvizsgálta az egészségügyi személyzet. Folyamatos orvosi felügyelet alatt áll, és az egészségügyi szakemberek szakmai döntéseinek megfelelő kezelésben részesül. Fogva tartása során egyetlen alkalommal sem mutatkozott életveszélyes állapotára utaló jel.

A kórházigazgató, aki valójában a Hamász ezredese

A The Jerusalem Post idén februárban írta meg, hogy a nyugati médiában humanitárius hősként bemutatott és a The New York Times hasábjain is publikáló dr. Hussam Abu Safiya, az észak-gázai Kamal Adwan Kórház igazgatója valójában a Hamász magas rangú tisztje, ezredese. Az izraeli hadsereg által 2024 decemberében őrizetbe vett gyermekorvos szabadon bocsátásáért korábban nemzetközi jogvédő szervezetek, köztük az Amnesty International is kampányolt, a franciaországi Lyon városa pedig még díszpolgári címet is adományozott neki a helytállásáért.

Az NGO Monitor nevű szervezet kutatása azonban nyilvános arab nyelvű források és közösségi médiás bejegyzések alapján feltárta a kórházigazgató közvetlen kapcsolatait a terrorszervezettel. Előkerült egy 2016-os felvétel, amelyen Safiya a Hamász egyenruhájában látható katonai és biztonsági parancsnokok társaságában, emellett a gázai egészségügyi felületek és a helyi sajtó is nyíltan ezredesként említette őt.

Az is kiderült, hogy az orvos a közösségi oldalán korábban zsidóellenes terrorra buzdított, és nyíltan ünnepelte a 2023. október 7-i mészárlást. Az IDF megerősítette a tiszti rangját, és jelezte, hogy a vezetése alatt álló kórház a Hamász fegyveres központjaként működött.

Az eset éles vitához vezetett a nyugati sajtó felelősségéről, a The New York Times ugyanis a háború kitörése óta két véleménycikket is közölt Safiyától anélkül, hogy feltüntette volna katonai hátterét. A kutatók szerint a rangot egyszerű háttérkereséssel bárki ellenőrizhette volna, a nemzetközi jogvédők és a lap mégis egy Hamász-tiszt propagandájának adtak teret. Az ügyet tovább bonyolítja, hogy a publicisztikák fordítója, Max Weiss a cikkek megjelenése után a lap bojkottjára szólított fel, amiért a szerkesztőség szerinte túlságosan engedékeny Izraellel szemben, és elhallgatja a palesztin fogvatartottak helyzetét.

A TEV elnöke levélben fordult a Belügyminisztériumhoz

Szalai Kálmán a Rendészeti Államtitkárság részére megküldött levelében felhívta a figyelmet az augusztus 21-es rendezvényre, és arra kérte Dr. Tóth Gábort rendészeti államtitkárt, hogy a rendelkezésére álló valamennyi információ és a hatályos jogszabályok alapján vizsgálja meg, fennállnak-e a rendezvény megtartásának megtiltásához szükséges törvényi feltételek, és amennyiben nem, fontolja meg a szükséges rendészeti intézkedések kezdeményezését.

A TEV elnöke részletesen tájékoztatta a hatóságot dr. Hussam Abu Safiya bizonyított Hamász-kapcsolatairól. A 2023. október 7-i terrortámadás fényében – a terrorpropaganda megelőzése, a hazai zsidó közösség biztonsága, valamint az antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia hitelessége érdekében – arra kérte a rendészeti államtitkárságot, hogy soron kívül vizsgáltassa ki:

  • hogy a meghirdetett rendezvény a rendelkezésre álló adatok alapján jelent-e konkrét közbiztonsági vagy közrendi kockázatot;
  • hogy fennáll-e a magyarországi zsidó közösség jogainak, méltóságának vagy biztonságának olyan veszélyeztetése, amelyet a gyülekezési hatóságnak mérlegelnie kell;
  • hogy mindezek alapján fennállnak-e a gyülekezési törvény szerinti tiltás feltételei, illetve ennek hiányában szükséges-e a rendezvény megtartását megfelelő korlátozó feltételekhez és fokozott rendőri biztosításhoz kötni;
  • a rendezvény szervezőit, meghirdetett célját, tervezett jelképeit és kommunikációját.

TEV.hu

Címkék:palesztin párti tüntetés