„Ambivalens a viszonyunk a kapitalizmushoz…”

“A 90-es évek közepe táján már tehetős ember voltam, s elkezdtem keresni,
hogy ebből mit és hogyan lehetne visszaadni. Ezidőtájt már úgy láttam,
hogy a cigánykérdés a legfájdalmasabb probléma. “

 

Vezérigazgató Úr, Ön húsz év után megválik tisztségétől.* Milyen állapotban van most a Bank, és milyenben volt akkor, amikor átvette?

Amikor átvettem, az Unicbank kis bank volt, alig érzékelhető piaci részesedéssel és nem igazán világos stratégiával. 2010-ben a Raiffeisen Bank az 5-6. helyen áll a rangsorban, háromezer embert foglalkoztat, a kezdeti nyolcvannal szemben, piaci részesedése pedig 10 százalék körüli. Idén a bank nem lesz nyereséges: részben a válság, részben a bankadó negatívan érintette. Az 1989-től 2010-ig terjedő fejlődési szakasz lezárult a Bank életében. Új időszak jön, a válsághoz jobban igazodó működési modellt kell bevezetni. A tulajdonosok úgy gondolták, hogy ezt a feladatot már egy másik vezetőre bízzák.

Felcsuti Péter

Mi a véleménye az elmúlt hónapok kormányzati gazdasági intézkedéseiről?

Nagyon rövid idő telt el a kormány hatalomra lépése óta, nem jelenthető ki egyértelműen, hogy a gazdaságpolitikája rossz. Ám ha feltesszük, hogy a válság elmúltával is fennmaradnak a piacgazdaság alapvető feltételei, és a jövőben is az egyéni szabadságjogokon, a tulajdonon alapuló demokratikus társadalom lesz a kívánatos, akkor – hogy a Financial Times jelzőjét használjam – ennek a kormánynak az intézkedései legalábbis egzotikusak. Elég nagy bizonyossággal elmondható, hogy ez a gazdaságpolitika nem lesz fenntartható. Ezeket az intézkedéseket szakmailag nem tartom jónak, a kivitelezésük is elhibázott, kapkodó, nem átlátható.

Lehetséges-e olyan forgatókönyv, amely szerint ez a gazdaságpolitika mégis sikeres lesz?

Siker lehet, ha Magyarországon nem csak 2,5-3 százalékos, hanem 4, esetleg 5 százalékos lesz a gazdasági bővülés, és évente legalább 40-60 ezer új munkahely jön létre. Ha mindeközben az infláció is alacsony szinten marad, az államadósság is csökken, és ezek a tendenciák tartósak lesznek, akkor a kritikusoknak visszakozniuk kell. Ebben az esetben volt értelme a kormány szavahihetőségében hozott áldozatnak – mert ez a szavahihetőség most jelentősen erodálódik.

Ön munkaidejének jelentős részében profitmaximalizálásra törekvő kemény üzletember – legalábbis ez a kép él az átlagemberben egy bankvezérről. Hogyan alakult ki Önben az elkötelezettség a civil kezdeményezések és a romák ügye iránt?

A profitorientált tevékenység és a karitatív tevékenység nem zárja ki egymást, elég, ha Bill Gates-re gondolunk. Én egyébként nem tartom magam olyan kemény üzletembernek, mint amilyen ő. Viszont méltánytalannak tartom a cigányság helyzetét – vagyis, hogy az ország egyes részein egy gyermek születésekor már eleve tudni lehet, hogy nincs esélye normális életet élni.   
Bár baloldali indíttatású vagyok, ma már nem nevezném magam baloldalinak, különösen a mai baloldal „fényében”, de a szolidaritás és az esélyegyenlőség eszméit vallom. Vannak jobboldali gondolkodású ismerőseim is, akikkel ebben egyetértünk. A 90-es évek közepe táján már tehetős ember voltam, s elkezdtem keresni, hogy ebből mit és hogyan lehetne visszaadni. Ezidőtájt már úgy láttam, hogy a cigánykérdés a legfájdalmasabb probléma. Először magam próbáltam, mindenfajta szerveződés nélkül egy falut támogatni, de hamar rájöttem, hogy ezt is csak profi módon érdemes csinálni. 2000 körül találtam társakat – Derdák Tibor, később Polgár András személyében, akikkel már hatékonyabban tudtunk együttdolgozni.

Hogyan talált egymásra a magántőke és a civil kezdeményezés a Kiútprogram esetében?

Polgár András volt az, aki létrehozott egy jelentős tőkével felruházott, széles értelemben vett roma integrációval foglalkozó alapítványt és meghívott engem kuratóriumi tagnak. Ezután számos ember csatlakozott a kezdeményezéshez, pénzt és kapcsolatrendszert mozgósítva, de a legtöbb pénzt András adta. Az, hogy ebbe a Raiffeisen Bank is bekerült, nyilván nem független az én pozíciómtól, és ez a szerepvállalás beleillett a Bank társadalmi felelősségvállalási programjába. Ezen kívül számos magáncég vett részt az előkészítésben. Megemlíteném a Deloitte and Touche tanácsadó céget, aminek akkor Oszkó Péter volt a vezetője. Ők biztosították az induláshoz szükséges erőforrások egy részét – autót, mobiltelefont, számítástechnikai eszközöket.

Mivel magyarázza azt, hogy ez a kezdeményezés népszerűvé vált és nem halt el az érdektelenség miatt?

Több civil kezdeményezésben vettem és veszek részt aktívan. Rengeteg a tenni vágyó ember, akit bánt, zavar, amit maga körül lát, és alig várja, hogy létrejöjjön egy értelmes és hiteles kezdeményezés, amihez csatlakozhat.

Vannak már a Kiútprogramnak értékelhető tapasztalatai?

A Kiútprogramot két és félig évig készítettük elő. A nonprofit részvénytársaság múlt év végén jött létre, 2010 februárjában kezdtünk embereket toborozni, addigra tudtuk biztosítani a pénzügyi hátteret. Itt 400 millió forintról van szó és szükség volt állami szerepvállalásra is. A márciusi indulás után augusztusban jutottunk el oda, hogy az első hiteleket felvették, és most már gyorsul az ügymenet.
Ismert, hogy nyáron Sárközy francia elnök elég durva eszközökkel toloncolt vissza kelet-európai cigányokat. Így hirtelen összeurópai problémává vált a cigánykérdés. Megvizsgálták, van-e bármilyen felkarolható, szervezett erőfeszítés a probléma megoldására, s hamar kiderült, hogy nem sok ilyen van. Ezek egyike a Kiútprogram. Így hirtelen az érdeklődés homlokterébe kerültünk. Azóta jelentős európai uniós támogatást is kaptunk.

Fenntartható a Kiútprogram?

A jelenlegi kormány elsősorban a saját maga által kitalált programokkal rokonszenvezik. Ha a mintaprojektet végig tudjuk vinni és elérjük azokat a mennyiségi és minőségi paramétereket, amelyeket előre meghatároztunk – 400 ügyfél, 300 millió forintnyi kihelyezett hitel és 75 százalékos visszafizetési arány, továbbá javulnak az ügyfelek életkörülményei –, akkor jó eséllyel igényelhetjük az államtól, nemzetközi szervezetektől, EU-tól, hogy emeljék országos szintűre a kezdeményezést.

A közvélemény ma még gyanakvással fogadja a társadalmi felelősségvállalás programokat. Mi bizonyítja, hogy pl. a Raiffeisen Bank esetében nem egy cinikus multi próbálja némi ráfordítás árán növelni a népszerűségét?

Az effajta programokról mindig el lehet mondani – főként a nagy multicégek esetében – hogy van bennük marketing is. A multiknak az a felismerése, hogy az adófizetésen túl is van tennivalójuk a társadalommal szemben, nem független attól az elégedetlenségtől, amely a globális kapitalizmus és a multinacionális cégek felé megnyilvánul. De ha jobban megnézzük, a társadalomban nem ez az egyetlen kezdeményezés, amely vitatható megfontolásokból indulva remek dolgokat eredményezett. Én nem tartom bajnak, ha például a Raiffeisen Bank orvosi eszközöket ad egy klinikának. Azzal a műszerrel gyógyítanak valakit, és ez jobb, mintha az erre fordított pénz bekerül a nagy állami költségvetésbe, amelyet ki tudja, mire fordítanának.

A magyar társadalomban nem túl jók a tapasztalatok a jómódúak adakozási hajlandóságát, társadalmi ügyek iránti elkötelezettségét illetően.

„Elsőgenerációs kapitalisták” vagyunk, ambivalens a viszonyunk a kapitalizmushoz. Számos embert látok, aki áldoz a kultúrára, ugyanakkor döbbenetes kisstílűséget is tapasztalok, amikor milliárdosok nem hajlandóak támogatni egy fontos ügyet félmillió forinttal, mert az „rengeteg pénz”. Pedig a nagy vagyonok már összegyűltek. Még idő kell ahhoz, hogy a potenciális adományozók belássák felelősségüket. Amerikában, ahol az adományozásnak fejlettebb a kultúrája, nagyon fontos, hogy az emberek tevékenységük révén túlélik a saját fizikai létüket, és a társadalom emlékezik rájuk. Ez valószínűleg a protestáns vallási gyökerekkel függ össze. Az emberek ott vannak a helyi közösségekben és a helyi közösség véleménye sokat számít. Magyarországon ez sajnos nem így van. Megdöbbentő, hogy az előző kormány visszavonta a közhasznú alapítványokba befizetett pénzek után járó adókedvezményt. Engem, aki jelentős összegeket adtam állami feladatokat átvállaló alapítványoknak, ez nagyon negatívan érintett, ez számomra elfogadhatatlan. Az államnak ennél nagyvonalúbbnak kell lennie.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

A Kiútprogramra sokkal több időt szeretnék fordítani, mint eddig. Másik téma: 2009-ben kezdeményeztem egy szociológiai kutatást a Tárkinál****, amelynek a fő kérdésfeltevése az volt, hogy magyarázható-e a magyar társadalom értékrendjével az a viszonylagos alulteljesítés, ami évek óta jellemez bennünket. S az eredmények jócskán alátámasztották a hipotézist. Ekkor néhányan azt gondoltuk, hogy civil kezdeményezéssé kéne tenni a kutatás megállapításainak minél szélesebb körű elterjesztését. Több egyetem bevonásával már zajlik ez a munka.

Figyelemmel kíséri a zsidó közéletet?

Korlátozottan. Csak annyira, amennyit az ember olvasgat, de nem mondhatnám, hogy nagyon boldog vagyok tőle. Ez a téma nem olyasvalami, ami elevenen érint engem.

* Az interjú 2010 decemberében készült

** A Sajókazai Dr. Ambedkár Gimnázium vezetője, amelyet a Felcsuti Alapítvány támogat

*** A Kiútprogram Közhasznú Nonprofit Zrt. vállalkozások indításához nyújt mikrohiteleket mélyszegénységben élőknek Borsodban és a főváros VIII. kerületében. (http://www.kiutprogram.hu)

**** A www.ertekter.hu weboldalon részletesen lehet tájékozódni a fent említett kutatásról

Rövid életrajz:

Felcsuti Péter: 1949-ben született, közgazdász, bankár,
Pályáját a Magyar Nemzeti Banknál kezdte, ahol a főosztályvezető –helyettesi pozícióig jutott. 1989 óta a Raiffeisen Bank (korábban Unicbank) vezérigazgatója, 2008 – tól 2009 – ig a Magyar Bankszövetség elnöke. Az egyetlen a magyar banki felsővezetők közül, aki a rendszerváltás óta ugyanazt a bankot vezeti. Széleskörű karitatív tevékenységet folytat – a Felcsuti Alapítvány roma diákok helyzetén igyekszik javítani, szerepet vállalt a szegények bankjaként ismert Kiút Program elindításában is, s maga a Raiffeisen Bank is jelentős Társadalmi Felelősségvállalási Programot tart fenn.