Váratlan ellenjelöltek a Mazsihisz tisztújításán

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Mazsihisz tisztújításán az újra elnökké választott Feldmájer Péter
viszonylag simán vette az akadályt, de már önmagában az meglepetést
okozott, hogy ellenjelöltek is indultak vele szemben. Zoltai Gusztáv
ügyvezető igazgatónak viszont nem akadt kihívója.

 

forrás: nepszabadsag.hu

 

Tisztújító közgyűlést tartott vasárnap a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a Síp utcában. A szokásosnál lanyhább médiaérdeklődés is mutatta, hogy az előjelek alapján kevés izgalomra lehet számítani. A jelölő bizottság az elnök és az ügyvezető igazgató posztjára is csak egy-egy személyt nevezett meg – Feldmájer Pétert és Zoltai Gusztávot.

Heisler András, a Mazsihisz egyik volt elnöke eredetileg kész lett volna elindulni nemcsak Feldmájerrel, hanem akár az elmozdíthatatlannak tűnő Zoltaival szemben is, de őt adminisztratív úton – az eljárás ellen tiltakozók szerint csalással – kizárták a versenyből. Bár a Mazsihisz alapszabálya elvileg módot ad arra, hogy a helyszínen (a közgyűlés tagjai közül) másokat is jelöljenek a tisztségekre, a gyűlés levezető elnöke érzékeltette, nem venné jó néven, ha valaki élni kívánna a lehetőséggel.

Ehhez képest az elnöki posztra három ellenjelölt is akadt: a debreceni Horovitz Tamás, a nyíregyházi Kertész Gábor és a budapesti Sárközi Gyula. (Felkérést kapott még Kunos Péter is, ő azonban nemet mondott.) Az egyik felszólaló dicséretes tömörséggel érvelt az általa támogatott jelölt mellett: „Azért javaslom a Mazsihisz elnökének, mert alkalmas rá”.

Az elnökaspiránsok ötperces kortesbeszéde után pár mondat erejéig Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató is a mikrofonhoz lépett. A közgyűlés levezető elnöke megjegyezte: „Örülök, hogy Guszti nem ígért semmit, mert ezt legalább tartani tudjuk”.

Ahhoz, hogy a választás már az első körben eredményes legyen, a győztes jelöltnek az érvényes szavazatok több mint felét kellett megszereznie. Korábban az okozott meglepetést, hogy többen is pályáznak az elnökségre, a szavazatok összeszámlálása után pedig az, hogy nem lesz második forduló. Feldmájer Péter 49 voksot kapott, Horovitz Tamás 22-őt, Sárközi Gyula 16-ot, Kertész Gábor mindössze hatot. A közgyűlés résztvevői közül meglehetősen sokan, 18-an érvénytelenül szavaztak.

Feldmájer Péter tehát újabb négy évre a Mazsihisz elnöke lett. Zoltai Gusztáv – aki lassan kiérdemli a „Mazsihisz örökös ügyvezető igazgatója” címet – kihívó nélkül indult: a 111 küldöttből 97 biztosította a támogatásáról.

A választások előtti szokásos felbuzdulást követően a Mazsihisz megújítását hirdető belső ellenzék ezúttal is elvérzett. Ugyanakkor aligha lehet vitás, hogy a főként baloldali-liberális kötődésű Mazsihisznek kezdenie kell valamit azzal a helyzettel, amit a jobboldal kétharmados parlamenti többsége jelent.

A zsidóság szolgálata a fontos, és nem az, hogy jóban legyünk az államtitkárokkal, miniszterekkel – közölte megválasztása után Feldmájer Péter. A diplomáciai formákat meg kell tartani, de bizonyos esetekben nem szabad csöndben maradni. És azt sem szabad megengedni – hangsúlyozta –, hogy külső hatalmak, kormánytisztviselők vagy kormányok határozzák meg, milyen irányba menjen a Mazsihisz.

Zoltai Gusztáv elmondása szerint „valamiféle nyitást” mindenképpen kezdeményezni fognak annak érdekében, hogy lehetőleg egységbe kovácsolják a magyarországi zsidóságot.

[popup][/popup]