Találatok ‘Atv ’
Összesen 7,060 találat (1821 - 1840) : Atv .
A romák után a zsidók vannak leginkább kitéve a gyűlöletbeszédnek
A Republikon Intézet Facebook felhasználók körében készült kutatása alapján Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában is a romákkal szembeni ellenszenv a legmagasabb. Ezekben az országokban szintén ennek a csoportnak a tagjairól gondolják úgy legnagyobb arányban, hogy gyűlöletbeszédnek … Tovább »
Köves Slomó balra is üt, jobbra is
Elvárható lenne, hogy a magyar közélet határozott távolságot tartson a széthullóban lévő Jobbik maradványaitól és annak szellemétől. Raffay Ernő, a Jobbik korábbi ideológusának kitüntetése nem ebbe az irányba mutat – mondta Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija a Magyar … Tovább »
Riport: egy izraeli cég a kormány közvetítésével adott el fejlett kémprogramot arab országoknak
A Haaretz napilap riportja szerint az izraeli kormány bátorította és hivatalosan közvetítette az NSO Group Technologies nevű izraeli cég kémprogramjainak eladását az Egyesült Arab Emírségeknek és más Öböl-menti arab monarchiáknak.
A riport azt állítja, hogy az elmúlt években … Tovább »
Még nem diszkréten is nehéz volna
Valami maradt a fogak közt. Ott hátul, azok talán az őrlők. Balra, az biztos. Későn jött az észlelés, akkor már nem volt mód visszafordulni, hazasietni, újra fogat mosni vagy fogselymezni.
Ami biztosan érezhető, hogy nem valami nagyobb, tömörebb, egybe darabról van szó, ez egy … Tovább »
Dunapest
Broadway, Lloyd és Ady mozi – e hármat az köti össze, hogy a Domány–Hofstätter építésziroda tervei alapján készültek, értő szem fölfedezi az azonos stíluselemeket és vonalvezetést. Ernőnek ezt az övékével összeépített teraszról mesélte a szomszédjuk, akinek a lakása már … Tovább »
Cigánymártás helyett magyaros – vajon a névváltoztatás fontos a rasszizmus ellen?
Magyaros paprikamártásra változtatja cigánymártás termékének elnevezését egy német gyártó a rasszista nevek és elnevezések körüli viták miatt – írták hétfőn német hírportálok.
A Bild am Sonntag című lap összeállítását ismertető beszámolók szerint a német cég … Tovább »
A Heisler-Róna vita és a pártos kormánysajtó
Kemény ütésváltásra került sor az elmúlt napokban Heisler András Mazsihisz-elnök és Róna Tamás főrabbi – a Mazsihisz Rabbitestület elnöke – között. Az ütésváltásnak sokszoros súlyt adott, hogy Róna Tamás a konfliktust kivitte a nyilvánosság elé, ami számára azzal az előnnyel … Tovább »
Én, a zsidó
Hosszú ideig úgy lehetett érzékelni, hogy a zsidóság és a vészkorszak témái nehezen, és kevesek számára válnak a magyar irodalomban megközelíthetővé. Az utóbbi évtizedben mintha változni látszana a helyzet. A történelmi múlt miatt továbbra is súlyos témák ezek, de mintha … Tovább »
„Tüdőgyulladással kezelték őket, most már otthon vannak”
A világon elsőként kezdődött meg egy COVID antitest gyógyszer próbája Jeruzsálemben.
A Hadassah kórházban három betegen próbálták ki a korábbi koronavírussal fertőzöttekből kinyert antitestekből fejlesztett gyógyszert; „bámulatos” javulásuk eredményeként már haza … Tovább »
Ilhan Omar, a korábbi “év antiszemitája” ismét demokrata képviselő lehet az USÁ-ban
Az Egyesült Államok Képviselőházának tagjait kétévente újraválasztják, így Ilhan Omarnak, a közismerten egyoldalúan Izrael-kritikus demokrata képviselőnek ismét meg kell mérettetnie magát. Omart “az év antiszemitájának” választották 2019-ben.
Omar 2018-ban került be … Tovább »
A gyűlölet nélkülözhetetlen tárgyairól
Hosszú ideig úgy lehetett érzékelni, hogy a zsidóság és a vészkorszak témái nehezen, és kevesek számára válnak a magyar irodalomban megközelíthetővé. Az utóbbi évtizedben mintha változni látszana a helyzet. A történelmi múlt miatt továbbra is súlyos témák ezek, de mintha … Tovább »
Újabb választásokhoz vezethet Netanjahu és Gantz vitája a költségvetésről
Ha záros határidőn belül nem fogadják el a költségvetést, akkor automatikusan új választásokat tartanak Izraelben. Jó ez Netanjahunak vagy sem?
Napirend meghatározása nélkül hívták össze a vasárnapi kormányülést Izraelben Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Beni Ganz … Tovább »
Hitlert éltetve zsidózott egy nő az Újlipótvárosban
A 40-50 év körüli nő a Pozsonyi út egyik kávézójának teraszán sétálgatva szitkozódni és zsidózni kezdett.
A nő többeket szemtől szemben is hangosan leparasztozott, majd lezsidózott – írja a 444.hu, a kettő között pedig Adolf Hitlert éltette, bár vele sem tűnt maradéktalanul … Tovább »
Mi fán terem a szociális kozmetika?
Rózsa Magdolna az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen tanult szociális munkásnak. Zugló alpolgármesterének, Szabó Rebekának kezdeményezésére a Zuglói Önkormányzat finanszírozásában és a Zuglói Család és Gyermekvédelmi Központ üzemeltetésében jött létre a Tükörkép … Tovább »
„A korrupció demokratizálódott” – Libanon ismét a tönk szélén
Bejrút ijesztő sebességgel száguld az összeomlás felé: pénzügyi csőd, összeomló intézmények , hiperinfláció, szegénység és mindennek tetejébe a COVID-19.
Akad olyan nap, hogy az áramszolgáltatás 20 órán keresztül szünetel. Az utcákat hegyekben lepi el a szemét. Hosszú … Tovább »
A háborúkban megerőszakolt nők emlékművét tervezik Budapesten
A tervek szerint 2023 tavaszán avatják fel a Háborúkban megerőszakolt nők emlékművét Budapesten.
A fővárosi önkormányzat által szervezett keddi sajtótájékoztatón az is elhangzott: az emlékmű megvalósítására a jövő nyárig kiírják a nemzetközi pályázatot, ezt megelőzően … Tovább »
60 órát védő maszkot készítettek Izraelben
A fejlesztők szerint termékük nagyobb védelmet nyújt a koronavírus-járvány idején, mint a jelenleg legjobbnak tartott N95-ös minősítésű maszkok, nincsenek mellékhatásai és a szemet is védi. A maszk filtereit elég hatvan óra használat után kicserélni, ami nagy könnyebbséget jelent … Tovább »
„A gyilkolás közvetítése a legfontosabb”
A múlt hét elején kezdődött a hallei merénylő büntetőjogi pere Szászország-Anhalt tartomány bíróságán, Magdeburgban.
Mint emlékezetes, Stephan Baillet múlt év október 9-én, azaz Jom Kippur napján megkísérelt behatolni Halle város zsinagógájába, ahol vérfürdőt akart … Tovább »
Bemutatkozik az ENSZ antiszemitizmus-ügyi főbiztosa
António Guterres, az ENSZ főtitkára kinevezte a szervezet első antiszemitizmust monitorozó főbiztosát, Miguel Angel Moratinos volt spanyol külügyminiszter személyében.
Moratinos 2004-2010 között töltötte be a külügyéri tisztséget. Ezt megelőzőn az Európai Unió közel-keleti … Tovább »

