Este leült a számítógép elé és keresni kezdett egy novellát a google-on. Miközben a szeme végigpásztázta a találatokat, egyszer csak megdermedt. Elhunyt Békés Pál. Nem ez biztosan nem az ő ismerőse, a népszerű író. Pali egykorú vele, nemrég jelent meg legújabb regénye.
 

Késői hazatérés címmel nyílt kiállítás a Holokauszt Emlékközpontban. A tárlat, a Száműzött művészet kiállítás-sorozat része, mely azt a feladatot tűzte ki célul, hogy a zsidóüldözés miatt menekülni kényszerült művészek munkáit bemutassa a magyar közönségnek. Három, Magyarországon méltatlanul elfeledett művész alkotásain keresztül egyúttal három, jellegzetesen kelet-európai zsidó életútba is betekinthetést nyerhetünk.

Robin Hood alakja már a 9. század óta jelen van az angol mondakörben. Az alaptörténet nemzedékeken keresztül szállt szájról szájra, s mindenki hozzátette a magáét a folyamatosan formálódó kánonhoz. Időnként rangjától megfosztott nemesként, haramiaként ábrázolták, aki könyörtelenül kirabolja a gazdagokat, hogy a zsákmányt bőkezűen szétoszthassa a szegények között.
 

Az Esőember mindenekelőtt a szeretetről szól. Hőse tipikus „korunk gyermeke”, egy arrogáns és magabiztos vállalkozó, aki a körülötte élőket hasznuk szerint illeszti üzleti tervei és kitűzött céljai közé. Mindez még akkor sem változik meg, amikor apja meghal – sokkal inkább megrázza a tény, hogy nem ő az örökös. 

Nagyon jellemző a magyarországi viszonyokra, hogy a palesztinok jogos sérelmeivel (leszámítva persze a több évtizedes szovjet propagandát) szinte kizárólag a szélsőjobboldal foglalkozik. Ők szerveznek tüntetéseket a palesztinok mellett – és Izrael ellen –; és nyilvánvalóan a saját antiszemita és Izrael-ellenes ágendájuk erősítését remélik a palesztin ügyek felkarolásától.
 

Éjszaka és köd, Az élet szép, az Életvonat és még sokáig sorolhatnánk a holokauszt-filmek sorát. Újabb és újabb alkotások születnek, újabb és újabb kérdések merülnek fel. „A történelemnek van egy pillanata, amikor megáll” – mondta Claude Lanzmann, a Shoah rendezője. Megáll, és máshogy folytatódik. Az emberiség létezése során a holokauszt viszonyítási pont marad és annak is kell is maradnia.
 

Kafka markáns különbséget lát a keleti és nyugati zsidók irodalma között: „Már szinte megszoktuk, hogy a nyugat-európai elbeszélésekben, mihelyt kitérnek csupáncsak egyes csoportjaira is a zsidóságnak, az ábrázolás mélyén vagy tetejében mindjárt a zsidókérdés megoldását keressük, és meg is találjuk.”

A parlamenti baloldal vesztét tulajdonképpen ugyanaz okozta, ami olyan könnyűvé tette, hogy Gyurcsány anno kihívó nélkül maradhasson. A „megmerevedett, kiüresedett és öncélúvá vált struktúrák” miatt a baloldal éppen arra vált mindinkább képtelenné, hogy betöltse legfontosabb funkcióját, az embereket folyamatos kihívások elé állító és változó világban: a közreműködést a társadalom önértelmezési folyamatában.

Lehetetlennek tűnő feladatra vállalkozik a Bánkitó Fesztivál szervező csapata. Olyan négynapos (augusztus 5-8), zenés közösségi együttlétre hívják a gondolkodó és felelősséget vállalni képes embereket, amely minden ízében a mai magyar társadalom akut kérdéseire keresi a válaszokat laza, oldott fesztivál környezetben.
 

A békési fürdővárosban tartott minapi kerekasztal-beszélgetés nyomán újra indult a vita: legyen-e emlékszobája az itt élt zsidóságnak? Az erről szóló párbeszéd a rendszerváltás után indult meg, de azóta többször elakadt. Az egykori gyulai zsidóság részéről az ügyet felkaroló Diósi Lajos egyetemi tanár hangsúlyozta: Gyulán él ugyan néhány zsidó ember, de zsidó közösség nincs.
 

„A holokauszt nyilvános tagadása: 269/C. § Aki nagy nyilvánosság előtt a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti, hogy a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” 

A közelgő parlamenti választások izgatott várakozással töltik el a magyar zsidókat is. A közvélemény-kutatások fölényes Fidesz-KDNP győzelmet és a Jobbik parlamentbe kerülését jósolják*. Vagy, ha úgy jobban tetszik, totális MSZP, és fatális SZDSZ vereség várható. Ez a fordulat alapjaiban forgathatja fel a zsidó intézményrendszer finanszírozását, és ezáltal a működését is.  

Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nem csak a jó időt hozta el szinte már hagyományosan a Millenáris Parkba: az április 22. és 25. között tartott rendezvény díszvendége Izrael és Ámosz Oz volt. Az izraeli vonatkozású programokon mégis az volt érezhető: sokkal több közös vonás van magyar és izraeli szerző, magyar és izraeli könyv között, mint gondolnánk.
 

A magyar külpolitika változóban van – központi céljai nem definiálódnak újra ugyan, de megváltozóban van az a rendszer, amelyben működik. A napjainkban zajló átalakulás egyre inkább folyamatszerűvé és társadalmivá alakítja a klasszikusan elitdöntésekben, szűk csoportok alkuiban megragadható diplomáciát.

“Mit akarsz Palesztinától, Franz? Sivatag, mocsarak, pára, moszkitók. A te egészségeddel! Mit csinálnál ott? Városokat építenél? Maltert hordanál? Téglákat adogatnál?… Zsakettben és keménykalapban? Térj észhez! Örülj, hogy nyugaton élsz. Örülj, hogy szabad vagy. Örülj a kultúrádnak, a doktorátusodnak, hogy kalapot emelnek neked a hitközségben… Meg aztán, te nem az a fajta vagy, aki képes volnál itt hagyni apádat, anyádat.”

Nincs olyan ország, amelyről többet tud a látogató, mint Izraelről. Fejében súlyos információs csomaggal érkezik, amelyben a Bibliától a hollywoodi filmekig sok minden megtalálható. Izrael azonban nemcsak a csodák, hanem a meglepetések országa is, mert az ember minden sarkon valami új elképzeléssel, vagy valami, eddig számára ismeretlen valósággal találkozik.
 

Hosszú betegség után elhunyt Békés Pál író. Holokauszttúlélők gyermeke volt, aki számos írásában, így például a Bélyeggyűjtemény örkényi tömörségű és iróniájú egyperceseinek számos darabjában reflektált a vészkorszak élményére.
Ötvennégy éves korában érte a halál. Egy vele készült korábbi interjúnk
újraközlésével búcsúzunk az írótól.
 

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége dominálta zsidó ernyőszervezet, a Magyar Zsidó Kongresszus május 16-án tartotta soros közgyűlését. A Mazsihisz budapesti székházában lezajlott fórum meghallgatta Kovács András szociológus előadását és elfogadott egy nyilatkozatot.
 

“Valóban lehetett számítani lakás vagy munkahely elvesztésére, netán útlevél bevonására. Ma sem tudom, hogy engem mennyire figyeltek. Hogy a lakásomat lehallgatják, arra akkor jöttem rá, amikor egy antennaszerelővel felmentem a tetőre, és észrevettem, hogy a kéményből egy olyan kábel is kilóg, amelynek nincs általam ismert funkciója.”

Károly tizenhét évesen Goethéről publikál a Nyugatban, de apja jogásznak szánja, így majd Makóra kerül betétszerkesztő díjnoknak és filozófiai tanulmányok írása mellett beleszeret a főbérlője unokahúgába (a nagyanyámba), aki majd megszüli anyámat, pár hónappal azelőtt, hogy (nagyapámat) egy olyan munkaszolgálatba hívják be, melyről már nem tér vissza.