Vita a Máv-perről

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Gadó János cikkében (Felelős és etikus?) azt írja, hogy felelőtlen és a “Holokausztból eredő erkölcsi tőkét” erodálja az a hevenyészett bírósági kereset, amelyet egy chicagói bíróságon nyújtottak be, és amelyben a MÁV-ot perlik, amiért az közreműködött az 1944-es deportálásokban. Mivel a kereset nem élvezi “komoly zsidó szervezetek támogatását”, szerinte az ügy eleve megkérdőjelezhető vállalkozás.
 

Miért etikátlan?

 

Gadó János cikkében (Felelős és etikus?) azt írja, hogy felelőtlen és a “Holokausztból eredő erkölcsi tőkét” erodálja az a hevenyészett bírósági kereset, amelyet egy chicagói bíróságon nyújtottak be, és amelyben a MÁV-ot perlik, amiért az közreműködött az 1944-es deportálásokban. Mivel a kereset nem élvezi “komoly zsidó szervezetek támogatását”, szerinte az ügy eleve megkérdőjelezhető vállalkozás. Nem gondolom, hogy Gadó János szakértője lenne az amerikai jogrendszernek, de Anthony D’Amato professzor viszont az. Ő az ügy jogi szakértője, a hágai nemzetközi bíróságon tárgyalt ügyeket, és az egyik legjobban elismert nemzetközi jogász Európában is.

De nem is ezért ragadtam én tollat, hanem azért, mert szerintem ennek az ügynek semmi köze sincs a zsidó szervezetekhez. 95 magánszemély nyújtott be keresetet egy amerikai bíróságon egy magyar vállalat ellen. Ehhez joguk van, ennyiről szól a történet. A felperesek egyike sem jelezte azt, hogy zsidó vallású lenne, egyikük sem kérte zsidó szervezetek támogatását. Az áldozatok azért pusztultak el mert az 1944-es magyar faji törvények alapján zsidónak számítottak, nincs hír arról sem, hogy valójában milyen vallásúak voltak.

A MÁV kártérítést fizet, ha késik a vonat, azért mert a késésből az utasnak kára lehet. Ezen senki sem csodálkozik. Miért ne lehetne perelni a MÁV-ot azért mert a deportálások során “kárt” okozott magyar állampolgároknak, ráadásul úgy hogy abból a vállalatnak haszna származott. Mi ebben az etikátlan?

Nekem inkább úgy tűnik, hogy a magyar jobboldal faji retorikája ma már olyan széles körben elfogadott Budapesten, hogy még a Szombat szerkesztője is etikátlannak tart egy olyan bírósági keresetet, amelyre pedig minden jogalap megvan. A kereset beadása rendkívül költséges, a felperesek gondosan mérlegelik a per esélyeit, nem hinném, hogy itt hevenyészett követelésről lenne szó. Megjegyezném, hogy az amerikai jogrendszerben van egy un. “frivolous litigation” kategória, amely megnehezíti komolytalan keresetek beadását. Szerintem nagyon is etikus a jog által biztosított kereteket felhasználni arra, hogy igazunkat keressük, erre vannak a bíróságok. Én azt tartom etikátlannak, ha valaki eleve megkérdőjelezi a jog által biztosított lehetőségeket.

Kíváncsian várom a bíróság ítéletét és Gadó János válaszát.

*

 

„Felelős és etikus”

 

Gadó János válasza

Röviden: attól, hogy egy beadvány szakszerű, még nem biztos, hogy etikus. Még ha „rendkívül költséges” is. 

Ami a lényeget illeti: bírálóm és én – úgy tűnik – más perspektívából szemléljük az eseményeket. Ha a késésért kártérítést fizet a MÁV, nyilván a deportálásért is fizetnie kell. Ez az érvelés – technikailag – teljesen helytálló. 

Bírálóm figyelmét azonban valószínűleg elkerülte, hogy a deportálások, a magyar állam és a magyar társadalom részvétele és felelőssége mindebben – immár az elmúlt húsz év legsúlyosabb közéleti kérdésévé vált. És így van ez egész Európában. Az ezzel kapcsolatos újabb tények, viták a közösség „idegrendszerének” legérzékenyebb pontját érintik, az inger végigfut az egész rendszeren, s nyomán (kis túlzással) görcsbe rándul az egész társadalom, újra és újra vad viták lángolnak fel. 

Az elmúlt húsz-harminc évben kialakult nyugati közmegegyezés szerint a Holokauszt a modern kor etikai mélypontja. A háború utáni Európa erről az „abszolút nulla pontról” kiindulva építi újra erkölcsi rendjét. Mindez meghatározza, milyen hangnemben lehet a Holokausztról beszélni. Ettől az értelmezési kerettől nem lehet eltekinteni.
A deportálásokat ebből a keretből kiszakítani, s a menetrendi késések szintjén értelmezni – finoman szólva – frivol vállalkozás. A magyar történelem legnagyobb népirtása és a kanizsai gyors negyedórás késése nem hozható közös nevezőre. Aki ilyesmivel próbálkozik, az éppen a Holokauszt relativizálóinak szolgáltat érveket.
A Holokausztért fizetendő anyagi kárpótlás koncepcióját támogatom – az összes ezzel kapcsolatos etikai dilemma mellett is. Miután azonban ez a legkényesebb kérdés mind között, csak megismételni tudom a cikkemben írottakat: „Ezekben az ügyekben csak a legnagyobb körültekintéssel és a legmagasabb etikai mércével szabad eljárni.” A zsidó közösség egészét képviselő, nagy nemzetközi szervezetek közreműködése ezt a célt szolgálja. Ők jogosultak – bármilyen nehézkesek, bürokratikusak is – az áldozatok összessége nevében beszélni. Emellett természetesen mindenkinek joga van egyéni kártérítési igénnyel fellépni. Egy ügyvédi iroda azonban, amely kilencvenöt ember nevében követeli majd félmillió legyilkolt mártír elrabolt javainak ellenértékét, s ezért 300 millió dolláros javadalmazásra tart igényt, véleményem szerint nem üti meg az elvárható etikai mértéket. 

Lázár György két fontos szempontja a jogi szakértelem és a „rendkívül költséges kereset”. Szakértelem és befektetés: e szempontok önmagukban elégségesek egy vállalkozás esetében. A Holokauszt kártérítés esetében azonban erkölcsi szempontokra is szükség van, ezek nélkül a holokauszt-vállalkozás gyanúja merül föl, ami súlyos károkat okoz a közösség egészének.

 

támogatás
Pop up banner
ad joint40 ad dutch40 ad mazsok40 mti_hirfelhasznalo