Netanjahu: “”Irán és a Hezbollah gyengébb, mint valaha, mi pedig erősebbek vagyunk, mint valaha”
“Az elmúlt 24 órában új játékszabályokat próbáltak kialakítani, amelyek számomra elfogadhatatlanok” – indokolta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közel egy nap hallgatás után, egy előre rögzített felvételről sugárzott, újságírói kérdések nélküli beszédben a legújabb iráni-izraeli harcokat.

Benjamin Netanjahu (MTI/EPA Pool/Atef Szafadi)
Az izraeli kormányfő beszédet intézett az ország lakosságához a vasárnap este kezdődött újabb összecsapások lezárásakor, miután Irán számos ballisztikus rakétát lőtt ki Izraelre.
Előzőleg Donald Trump amerikai elnök nyomására Jeruzsálemben döntés született az Irán elleni támadások leállításáról, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy Izrael nem fogja beszüntetni hadműveleteit Dél-Libanonban az Iránt támogató, síita Hezbollah terrorszervezet ellen.
“Egy éve történelmi megelőző csapást mértünk Irán azon tervére, hogy atomfegyverekkel megsemmisítsen bennünket. Ezt a közvetlen fenyegetést elhárítottuk, és megsemmisítettük a zsarnokot, Hameneit“
– kezdte beszédét Netanjahu a korábbi események felidézésével, Ali Hamenei ajatollah, legfelsőbb iráni vezető likvidálásával.
“Ha nem léptünk volna fel ilyen erővel, ma nem lennénk itt. Újra kijelentem: Iránnak nem lesz atomfegyvere” – folytatta a kormányfő.
“A Hezbollah azt tervezte, hogy betör Galileába, és százötvenezer rakétával és lövedékkel fenyegeti Izrael polgárait. Megöltük (a Hezbollah-vezér) Naszrallahot, katonáink pedig megsemmisítik a terrorinfrastruktúrát a biztonsági övezetben, beleértve a Beaufort-hegység hatalmas, föld alatti létesítményeit is” – említette meg Izrael korábbi, libanoni katonai sikereit.
“Irán és a Hezbollah gyengébb, mint valaha, mi pedig erősebbek vagyunk, mint valaha. De a harc még nem ért véget. Az elmúlt 24 órában új játékszabályokat próbáltak kialakítani, amelyek számomra elfogadhatatlanok. Azt hitték, hogy Libanonból és Iránból lőhetnek Izraelre, mi pedig nem fogunk reagálni. Ez nem történt meg, és nem is fog megtörténni, amíg én vagyok hivatalban” – jelentette ki.
“Határozottan ragaszkodom ahhoz a jogunkhoz, hogy fellépjünk ellenségeink ellen. Amikor a Hezbollah Izrael területére lőtt, utasítottam az izraeli hadsereget (IDF-et), hogy támadja Bejrútot. Amikor Irán lőtt Izraelre, arra utasítottam az IDF-et, hogy katonai és gazdasági célpontokat támadjon Iránban.”
Netanjahu kijelentette, hogy az iráni fronton elhallgattak a fegyverek, és hozzátette, hogy ha az iráni rezsim “elköveti azt a hibát, hogy ismét megtámad bennünket, erőteljes választ fog kapni”.
Az izraeli miniszterelnök délután telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel, s tárgyalásuk után egy magas rangú izraeli forrás megerősítette, hogy “Trump kérésére leállítjuk az Irán elleni támadásokat”-
Netanjahu beszéde előtt az iráni Forradalmi Gárda szintén bejelentette, hogy egyelőre felfüggeszti az Izrael elleni rakétatámadásokat, de figyelmeztetett, hogy amennyiben Izrael folytatja a libanoni támadásokat, beleértve az ország déli részét is, akkor “sokkal súlyosabb és keményebb lépések következnek”.
Röviddel a közlemény megjelenése után Dél-Libanonból izraeli légicsapásokról számoltak be Türosz közelében. Ezzel egy időben légiriadót rendeltek el Felső-Galileában és Nyugat-Galileában a Libanonból érkező fenyegetések miatt.
“Minden iráni támadási kísérletet, amely Libanont és Iránt összekapcsolva próbálja célba venni Izraelt, ugyanolyan erőteljes válasz fog követni, mint amilyet vasárnap láthattak“
– mondta Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter, elutasítva Teherán figyelmeztetését.
“Dahíje sorsa ugyanaz, mint az északi településeké. Minden támadás az északi települések ellen támadást von maga után Dahíje ellen” – utalt Bejrút déli, Dahíje nevű negyedére, ahol a Hezbollah központjai találhatóak.
MTI

