Kafka a tiéd!

Írta: Cs. M. - Rovat: Politika

Kafka távol áll a zsidóságtól, mégis mélységesen zsidó szerző; művei
leginkább az életrajz, az ödipális konfliktus és a lélektan fényében
értelmezhetők, de inkább afelé hajlanánk, hogy mindez semmivel sem visz
hozzá közelebb. Kafka profetikus és ironikus, öntudatos és bizonytalan.

 

A szeminárium vendégelőadói Rácz Péter költő és Schein Gábor író, műfordítók voltak, a lapbemutatóhoz csatlakozott hozzájuk Uri Asaf költő, festőművész és Jánossy Lajos író, a Litera.hu, valamint a Kafka-jegyzetfüzetek magyar kiadásának szerkesztője. 

Kafka web2.jpg 

Az előadók (balról):Schein Gábor, Rácz Péter, Jánossy Lajos és Uri Asaf
(Fotó: Tóth Csilla)

A szeminárium a modern zsidó irodalom ugyancsak nyitottnak tetsző kérdésével indult.  Rácz Péter „bölcsen átugrotta” e problémát és inkább fordítási nehézségekről beszélt, melyek rávilágítanak Kafka nyelvhasználatának talányosságára, pontosabban arra, hogy talányossága, az értelmezési lehetőségek végtelennek tűnő száma talán éppen ebben a nehezen fordítható nyelvhasználatban rejlik.

Schein Gábor ellenben úgy tette fel a kérdést: volt-e zsidó irodalom Kafka korában? Véleménye szerint Kafka, illetve Az ítélet hőse már csak a zsidóság peremén létezik, fényes példájaként a hagyomány konstruálta identitását elvesztő, így állandó és folyamatos én-konstruálásra kényszerülő modern léleknek. Schein ugyanakkor Az ítélet rendkívüli, valóban csak a zsidó hagyomány ismeretével magyarázható és a tradíció ismeretében érthető rétegeit tárta fel, mely szerint az elbeszélés mélyén – vagy épp a felszínén – az asszimiláció és a hagyományos zsidóság, vagy a már Kafka korában is idegenkedéssel fogadott keleti zsidó életforma közti személyes választás kérdése húzódik. És ezzel együtt persze a lelkiismeret-furdalás, az apa kiüresedett identitása miatt érzett düh, az egész életművet átható, mindig problematikus apa–fiú viszony… – ráadásul éppen Schein hívta fel a figyelmet egy másik szempontra, nevezetesen az ironikus olvasatra. 

 

Kafka webköz.jpg 

A közönség (Fotó: Tóth Csilla)

Ha mindehhez hozzátesszük, hogy Uri Asaf igencsak szkeptikus volt azt illetően, mennyire mozgott otthonosan Kafka a hagyományban, végképp lehetetlen vállalkozásnak érezhetjük a szövegek pszichológiai, szociológiai meghatározottságokból kiinduló, a zsidó hagyományra, vagy akár a misztikus tanokra támaszkodó magyarázatok szétválasztását. És ebben talán a résztvevők is maradéktalanul egyetértettek, hiszen – és már ebben sem kevés irónia rejlik – sokféle asszociációra csábító, elvont, szimbolikus elemeket felmutató írásaihoz olykor maga Kafka sem „találta a kulcsot”.

A törvény kapujában szimbolikájával kapcsolatban szemel láthatóan még ennél is bizonytalanabbak voltak az értelmezők – Rácz véleménye szerint az írás olyan fokon absztrakt és nyitott, hogy azt képtelenség megfeleltetni bizonyos biográfiai tényeknek vagy a zsidósághoz köthető motívumoknak. Uri Asaf véleményét – tudniillik, hogy Kafka semmiféle hagyományban nem állt benne, életműve erőssége pedig éppen a szövegek „tágassága”, Schein és Jánossy Lajos csak részben osztotta. Míg Schein szerint az életmű egy része valóban visszaolvasható egyfajta zsidóságra reflektáló vonatkoztatási rendszer felől, addig Jánossy a Kafka-recepcióról – vagyis annak hiányáról szólván – a zsidó-keresztény kulturális örökséghez fűződő szálak meglazulásában vélte felfedezni az értelmezések korlátoltságának okát.

A beszélgetés második része ugyanis már az életmű egészét érintő általánosabb kérdéseket is érintette, úgy, mint Kafka magyarországi fogadtatása, az életművet máig stigmatizáló ideológiai közhelyek vagy az írói életművekben megmutatkozó hatástörténet. Utóbbival kapcsolatban meglehetősen kevés név hangzott el – Kertész, Borbély Szilárd, a Magyarországon eddig ismeretlen Clarice Lispector –, ami egyrészt azzal magyarázható, hogy Kafka „folytathatatlan”, másrészt azzal, hogy a kafkai írás- és látásmód, ha láthatatlanul is, de végletesen áthatja a modern irodalmat. Kafka nemcsak máig „kellemetlen”, abban az értelemben, hogy identifikációs problémái a mai kor embere számára, ha lehet, még inkább átélhetők, de már az a gesztus, hogy mindent az írásnak rendelt alá, hogy önteremtésének terepe kizárólag az irodalom volt, majdhogynem az első igazán modern szerzővé avatja. (Egyetlen hiányérzetünk az lehetett, hogy szó sem esett Kafka hatásáról a filmművészetre, sem a mozi Kafka írásaira gyakorolt, kimutatható hatásáról.) 

Összességében az derült ki, amit mindig is gyanítottunk: Kafka távol áll a zsidóságtól, mégis mélységesen zsidó szerző; művei leginkább az életrajz, az ödipális konfliktus és a lélektan fényében értelmezhetők, de inkább afelé hajlanánk, hogy mindez semmivel sem visz hozzá közelebb. Kafka profetikus és ironikus, öntudatos és bizonytalan. Kafka klasszikus, akit mindenki olvas, de senki sem érthet. Egy eleven, mégis reflektálatlan életmű – egyszerre megkerülhetetlen és észrevétlenül munkáló, ahogy az Schein és Jánossy azon kérdésre adott válaszaiból is kiderült, miszerint lehetséges-e „aparegényt” írni a Levél apámhoz ismerete nélkül. Egyszerűen nem létezik illegitim vagy végleges álláspont: a sommás vélemények mindig kiegészítésre fognak szorulni, a közelítési kísérletek pedig éppoly valószerűtlennek tetszenek, mint amilyen termékenynek.

támogatás