Hogy állítsuk meg? – Arturo Ui Pesten

Gyomorszorító asszociációink támadhatnak mindkét előadás bírósági tárgyalásjelenetét látva, ahol a tanút megmérgezik, a bírót megfélemlítik. A társadalomkritika a városi képviselőtestület korrumpálódásánál, a hajózási cég felvásárlásánál és itt ér a legközelebb a fenyegető mindennapokhoz.
 

Korántsem véletlenül. Brecht társadalomkritikája nagyon él a mai magyar színpadon. Senki nem gondol Amerikára, amikor a megbecsült városi képviselőt olcsó kölcsönnel korrupcióra bírják, s ő kijárja a Tröszt-nek az első városi hitelt, hogy aztán megállíthatatlanul csússzon lefelé.  

 

Részlet az Örkény Színház előadásából (Fotó: Éder Vera)

Ui-ból, a piti gengszterből persze a Tröszt csinál politikust, mely erőszakkal magához ragadja a politikai hatalmat is, és az egész országot, sőt az egész világot uralma alá hajtja. Ám míg Zsótér Sándor rendezésében az Örkény Színházban, Kerekes Éva alakításában Ui suttyóságából kiemelkedő neurotikus hisztérika, akinek korábbi szövetségesei elárulása is csak átmeneti üzemzavar, Végh Tibor alakításában, Vajda Róbertnél a Zsidó Színházban tragikus színezetet kap. Ahogy a rendszer őt is felőrli, megöregszik a szemünk láttára, beleroppan szerepébe, és párhuzamos sorsot ír le, mint első nagyszabású áldozata, az korábban tiszteletre méltó, elkorrumpálódott Dougsborough. Utóbbi Csuja Imre alakításában az Örkény előadásában mintha könnyebben simulna bele a tisztességtelenségbe, csak a végén tudjuk szánni kissé, a Zsidó Színházban (Lábán Kati megformálásában) mintha inkább hezitálna az elején, s kevésbé tragikus a vége. Az Örkényben Ui-t játszatja a rendezés színésznővel nőnek öltözve, a Zsidó Színházban Dougsborough karakterét férfinak. A sugallat azonos: a nem korántsem erkölcsi kategória: a tisztességtelenségnek bárki részese lehet.

Zsótérnál hátborzongató humor és irónia övezi az erőszakot, így a kontraszt fájdalmasabb és a nevetés szégyenbe hoz, a Király utcai Kuplung szórakozóhelyen, Vajda rendezésében direktebb a játék. Kopaszra nyírt kidobóember járkál a kávéházi asztalok között, fenyegetően belenézve a nézők arcába, elmosva a színpad és a nézőtér határait.

Rólunk van szó, a bőrünkre megy a játék.

Az Örkény Színházban erősen stilizált a tér: hatalmas karfiol körül és alatt zajlik a játék, melyről egyszersmind emberi agyra is asszociálhatunk. Karfiolfejű kereskedőket hálóz be, ölet meg, hajt hatalma alá a rendszer. A Zsidó Színházban fekete kalapos, fekete öltönyös zöldségkereskedők tömörülnek a Trösztbe (aktualizáló hitközségi korrupció-kritikának is érezheti, aki akarja), jelezve, hogy e jelenség és a fasizmus nem etnospecifikus, aki a rendszer része lesz, azt a rendszer bedarálja, másrészt a nem sem számít. Az Örkényben a karfiolra vetítik egyes szereplők monológját, a Zsidó Színházban a falakon lévő vetítővásznak kapnak hasonló szerepet.

A Budpesti Zsidó Színház előadása, Arthuro Ui szerepében Végh Tibor (Fotó: Horváth Győző)

Gyomorszorító asszociációink támadhatnak mindkét előadás bírósági tárgyalásjelenetét látva, ahol a tanút megmérgezik, a bírót megfélemlítik. A társadalomkritika a városi képviselőtestület korrumpálódásánál, a hajózási cég felvásárlásánál és itt ér a legközelebb a fenyegető mindennapokhoz.

Míg Zsótér eltartja magától tárgyát, s a brechtihez hű iróniával és elidegenítő hatásokkal operál, Vajda Ui karrierista jellemfejlődését/jellemhanyatlását helyezi a középpontba, mely hű bizalmasának likvidálásában konkludál. A Gábor Péter Yeti megformálta Ernesto Roma Vajdánál a brutális gengszter és az őserő megtestesítője, Zsótérnál, Ötvös Csaba alakításában inkább komplexusos kvázigyermeke a bandavezérnek, akinek tragikusan csalódnia kell. Hasonlóan erős jelenete a Zsidó Színház előadásának, melyben Givola (Jávor Bence) afféle politikai tanácsadóként szóról-szóra előmondja Ui első nyilvános beszédét.

A darab végén Zsótérnál Ui szerencsétlen és kiszolgáltatott nővé változik: áldozat maga is, akit a rendszer felfal. Ezt nem sokkal megelőzően még ő kínált a „Tröszt” strómanjaként, „harminc százalékért” védelmet és biztonságot a népnek. Vajdánál Ui-ra nem is tudunk figyelni az utolsó jelenetben: fekete sapkás suhancok géppisztollyal törnek be a színre, a Tröszt nevében garantálni az új rendet.

Zsótér absztraktabb, artisztikusabb, látványosabb, Vajda lokálisabb, konkrétabb, politikusabb értelmezést kínál (utóbbi félig profi, félig amatőr színjátszó társulattal, menedzsment, támogatás és színlap nélkül).
Noha a darab címe Arturo Ui megállítható, illetve feltartóztatható felemelkedése, arra egyik előadás sem ad választ, hogyan is kellene őt megállítanunk.

Brecht persze arra gondolt, hogy erre a kérdésre nekünk, mindenkori nézőknek kell megadni a választ.