Hitler Freud falán?
A pszichoanalízis atyja, Sigmund Freud rendelőjének falán ott függhetett Adolf Hitler egyik festménye.
Összesen 14,738 találat (12701 - 12720) a(z) Hírek – lapszemle rovatban.
A pszichoanalízis atyja, Sigmund Freud rendelőjének falán ott függhetett Adolf Hitler egyik festménye.
Hatályon kívül helyezte a bíróság azt a rendőrségi tiltó határozatot, amely nem engedélyezte, hogy a Nemzeti Forradalmi Párt március elején felvonulást tartson Budapesten; a szervezet az elhalasztott “becsület napi” megemlékezését akarja megtartani a Hősök terén.
A kereset formailag ugyan 1 milliárd 240 millió dollárra pereli a MÁV-ot, de a nem vagyoni kártérítési rész – 240 millió dollár – felfelé igazítását kéri az 1944-es szintről, mégpedig az indoklásban harminchármas szorzót említve.
Semmiképpen nem szabad hagyni azt, hogy idejétmúlt pszeudoideológiák irányítsák életünket. Akik pedig kiszabadították a szellemet a palackból, lassan visszagyömöszölhetnék azokat az eredeti helyükre.
A budapesti felszabadítók között ott voltak a magyar katonák is, akik szembeszálltak náci eszmékkel, és nem szabad engedni, hogy a budai Várban kitűzött trikolort a szélsőjobb újbóli térnyerésével bemocskolja
8,92 milliárd dolláros (1773 milliárd forintos) kártérítési per indult a MÁV ellen egy chicagói bíróságon a vasúttársaságnak a magyarországi zsidók deportálásában betöltött szerepe miatt. A magyar államháztartás romba dőlésével fenyegető kereset hemzseg a súlyos történelmi tévedésektől, de jogi és egyéb hibák is vannak benne. Az állítólagos kutatásba sem a holokauszt ismert hazai történész szakértőit, sem a kárpótlással foglalkozó nemzetközi zsidó szervezeteket, sem a hasonló nemzetközi perekben jártas jogászokat nem vonták be.
A Mazsihisz elnöke kiemelte, hogy a magyar állam a nem vagyoni károk terén a világon egyedülálló módon “a zsidó emberek meggyilkolásával okozott károk bizonyos részével szembenézett”, és a meggyilkoltak testvéreinek vagy leszármazottainak “hajlandó volt, ha nem is egy túl nagy összegű, de egy mindenképpen számottevő összegű kártalanítást fizetni”.
A holokauszt magyar áldozatainak hozzátartozói egy chicagói bíróságon beperelték a MÁV-ot, amiért a társaság a II. világháború alatt szerelvényeket biztosított a zsidók deportálásához. Állításuk szerint keresetüket kilenc évnyi kutatómunka előzte meg, 240 millió dollár vagyoni kár és egymilliárd dollár nem vagyoni kár megtérítését követelik.
24 neves izraeli akadémikus nyílt levélben követeli, hogy Max Brod hagyatéka, amelynek Kafka egyes írásai is részét képezik, Izraelben maradjanak.
A Real-World Economics Review folyóirat elindított egy szavazást, melyben az olvasók dönthetnek arról, ki felelős leginkább a világgazdasági válságért. A legnagyobb esélyesek között emlegetik Alan Greenspant, a Fed korábbi elnökét, aki a szerkesztők szerint nagyban elősegítette az ingatlanbuborék kialakulását az Egyesült Államokban. A nem túl nagy dicsőséget jelentő díjért versenybe száll többek között a nemrég elhunyt Paul Samuelson, valamint Lawrence Summers, Obama vezető gazdasági tanácsadója is.
A párt képviselőjelöltje Vértessomlón tartott lakossági fórumot.
Csurka Istánt ősz vitézeivel együtt gyakorlatilag betemette a hó. Talán már Jávor Benedekről is többen hallottak, mint a MIÉP elnökéről. A zsidó bolsevizmus titkosszolgálati tevékenységének elemzésére a Magyar Fórum előfizetőin kívül már senki sem gerjed, a gyűlöletcentrumokban már rég a réti négerezés a menő. Nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy a Pistabácsizmustól nagyjából és egészében elfordult hőn szeretett nemzete.
A palesztinoknak a belső megosztottságuk az ellenfelük, nem Izrael – állítja lapunknak Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszter. A zsidó állam fenegyerekének tartott – s két hete hazánkban járt – politikus a világ első számú ellenségének Iránt tartja.
Húsz éve, 1990. február 7-én halt meg Karády Katalin, a háború előtti magyar film “végzet asszonya”.
Izraelben járva, ha időnk engedi, érdemes ellátogatni Cesareába, ahol beleizzadva a történelmi és a modern látnivalókba, rögtön csobbanni is lehet egyet a helyi kibucban a Földközi-tenger egyik legszebb, legkívánatosabb homokos partján.
Vevőre vár Romániában a hírhedt Doftana börtön, ahol illegalitásban lévő kommunistaként Nicolae Ceausescu későbbi diktátort is fogva tartották.
Stamford – Szörnyű kísérletekről vall abban a kézzel írt naplójában az „auschwitzi halálangyal”, azaz Josef Mengele (1911–1979), amelyet egy titokzatos magyar üzletember kaparintott meg.
A Magyar Narancs újságírója Varró Szilvia újságíró úgy látja, elkezdett középre rendeződni a párt, a vadhajtásokat, a nagyon zsidózókat igyekeznek háttérbe szorítani a Jobbiknál. Kommunikációs tréningeken magyarázták el a párttagoknak, hogy a zsidó helyett érdemes inkább a multinacionális nagytőke szót használni, a cigányok esetében pedig inkább az oktatást hangsúlyozni. Posta Imrét, Vona Gábor tanácsadóját, a Köztársasági Őrezred korábbi pszichológusát azért vették le a listáról, mert túl sokat zsidózott – mondta oknyomozó riportja kapcsán az újságíró a Reggeli Gyorsban.
A tavaly téli gázai fegyveres konfliktus megakasztotta a palesztin-izraeli kétoldalú tárgyalásokat, ezzel a végeláthatatlan jövőbe tolva ki egy átfogó közel-keleti rendezés esélyét. Bár a Cast Lead hadművelet óta eltelt egy évben több kísérlet történt a zsákutcába futott egyeztetések újraindítására, eredményt egyik sem hozott. A tárgyalóasztal elkerülésének okára Dr. Jungbert Béla, a Külügyminisztérium Közel-Keleti és Öböl Osztályának vezetője segített választ találni a Magyar Külügyi Intézetben tartott előadása során. A korábbi ramallahi nagykövet február 1-jén tartott előadást „A közel-keleti békefolyamat aktuális helyzete” címmel.