Az alvállalkozás neve: terrorizmus
Legtöbb esetben a nyomorgó civilek gyűlöletfüggő indulatai készítik elő a háborúsdit játszó, hős pózban tetszelgő terroristák gyáva akcióit.
Mint ismeretes, palesztin gengszterek elraboltak három zsidó fiút Hebron közelében – a 16 éves Naftali Frenkelt és Nof Ayalont, valamint a 19 éves Eyal Yifrachot. Számos esetben történt már hasonló támadás, de általában az efféle erőszak katonák ellen irányult, akiket fegyverrel a kézben fognak el. Az izraeli biztonsági szervek meglehetősen hatékonyak az efféle akciók elhárításában, 2013-ban harminc esetet akadályoztak meg, idén eddig tizennégyet. Most azonban gyerekekről van szó, akik ráadásul felkérezkedtek egy autóra, hogy hamarabb érjenek haza. Az iszlám tradíciókban mindig is benne volt a vendég hangsúlyos tisztelete, márpedig a gyerekek, akik gyanútlanul beültek abba a bizonyos járműbe, valakinek a vendégei lettek. Ennek dacára történt, ami történt.
A rablást egy hebroni gyökerű szalafita csoport vállalta magára, de e tényt célszerű nagy kétellyel kezelni. A kiadott kommüniké ugyanakkor pontosan jelzi azt, hogy – palesztin remények szerint – milyen politikai üzlet van előkészületben. Ezt írják: „A nagybecsű palesztin népbe vetett hitünknek megfelelően, valamint összhangban kötelezettségeinkkel a kegyetlen körülmények között börtönben tartott hőseink iránt, egy kitűnő módon végrehajtott műveletben foglyul ejtettünk három cionistát… Bármit tegyenek is az izraeliek, nem fognak a foglyok nyomára akadni.”
Ennek megfelelően az izraeli sajtóban lépten-nyomon „palesztin terrorista” elkövetőkről beszélnek, de ennél azért valamivel bonyolultabb a helyzet. Minthogy a három fiatal hirtelen elhatározással döntött az autóstopp mellett, aligha lehet eltervezett-megtervezett emberrablásról beszélni, így kizárható a „kitűnő módon végrehajtott művelet” valószínűsége. Inkább olyan palesztin civilek éltek vissza a kínálkozó alkalommal, akik napközben végzik ügyes-bajos dolgaikat, hogy aztán amint azoknak vége, átlényegüljenek gengszterekké. Úgy, ahogy a züllött társadalmakban az már megszokott. E tettek gyümölcsére pedig később rátelepszik a Hamász, komoly háborús, sőt politikai győzelemnek beállítva a zsidóknak okozott károkat. Legtöbb esetben a nyomorgó civilek gyűlöletfüggő indulatai készítik elő a háborúsdit játszó, hős pózban tetszelgő terroristák gyáva akcióit.
Kapcsolódó cikkek:
Elraboltak három izraeli tinédzsert
“Elraboltak!” – súgta az egyik fiú a telefonba
Abbász telefonált Netanjahunak, hónapok óta először beszéltek az emberrablás nyomán
Hebronban nagy erőkkel keresik a három elrabolt fiút
Izraeli katonák lelőttek egy palesztin kamaszt, többet megsebesítettek
A Hamász elrabolt három izraeli tinédzsert – Izrael budapesti nagykövetségének közleménye