Éles bírálatok érik Köves Slomó EMIH-újrapozícionálási kísérletét

Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija a Magyar Narancs hetilapban két hete publikált, a Szombatban is szemlézett írásában azt vizsgálta, milyen hatással lehet a magyar politikai átrendeződés „a zsidó közösségre”.

Álláspontja szerint a jobb- és a baloldalon (?!) egyaránt olyan folyamatok indultak el, amelyekre a magyar zsidóságnak fel kell készülnie. Szövegében többek között a konzervatív jobboldal és „a zsidó közösség” kapcsolatának eddigi javulásáról és az elért eredmények majdani elvesztésének lehetőségéről írt, a kapcsolat esetleges megromlásának egyedüli okaként a Fidesz várhatóan jobboldalibb, vulgárisabb, radikálisabb irányba való elmozdulását feltételezve.

A politikai hetilap múlt heti számában  a Mezei Márk – Nagy Ákos szerzőpáros reagált a helyét kereső EMIH-rabbi helyzetjelentésére (Zavartalanul üzemel; Köves Slomó a damaszkuszi úton forgolódik).

Felidézik az EMIH számos kétes ügyletét, melyhez a NER hozzásegítette őket, s amelyekről időről-időre lapunk is beszámolt, és így fogalmaznak:

„Ő és vallási közössége majd’ két évtizedig a Fidesz-konglomerátum társutasa, politikai segédcsapata, kegyeltje és szorgos üzleti partnere volt, amelyre úgy hullottak a közjavak, mint a bibliai manna. Ezzel nem csak a NER-rabbi címet érdemelte ki a közösségen belül, de tankönyvi példáját szolgáltatta a bizniszegyház definíciójának is. […] Az elmúlt hónapokban elindult a politikai helyezkedés, sokan személyes vagy üzleti túlélésük érdekében keresik a kapcsolatot a választáson győztes párttal. Amíg az oligarchák a háttérben próbálnak egyezkedni, addig Tóth Gabi lassan politikai üldözöttként prezentálja önmagát – Köves Slomó pedig néhány szerencsétlen orbáni mondatban találja meg a casus bellit, amellyel fájdalommentesen felmondhatja az addigi jól jövedelmező lojalitását, és egy új szövetségi ajánlattal kopog be a kormányzó párt ajtaján.

Az ilyen pálfordulások – ha szabad ebben a kontextusban ezt a kifejezést használni – jellemzője, hogy nem a politikai ciklus legsikeresebb szakaszában, a népszerűség és támogatottság legédesebb perceiben, hanem a vereség másnapján történnek meg. Az árulás a bukás utáni túlélés és életösztön eszköztárának a része.”

*

A Magyar Narancs tegnap megjelent, friss lapszámában Turán Tamás hebraista Szél a kakas már című írása olvasható az EMIH-ről és Köves rabbi cikkéről. Ebből is idézünk néhány részletet.

„Kinek-minek íródott Köves cikke, és miért éppen most? Hiszen a magyar zsidókat nem kell meggyőzni arról, hogy – mint írja – a »partnerség kialakítása a Tisza Párttal reális lehetőség«. A honi zsidók túlnyomó része – különösebb kockázatok nélkül kijelenthető – a Fidesz ellen (most a Tisza Pártra) szavazott, ahogyan már hosszabb ideje minden választáson. A »partnerség« lehetőségéről a szerzőnek csak azokat a sajátjait kell meggyőznie, akiket szívós munkával felültetett a Fidesz szekerére.

A jobb- és baloldali antiszemitizmus, továbbá a magyar történeti és nemzettudat problematikájának alakulására és megoldására az EMIH-nek és vezetőjének vajmi kevés ráhatása van. Az ennek ellenkezőjét sugalló emelkedett fontoskodás egy gátlástalanná vált felekezeti vezetés politikai marketingjának a része. Köves máris a Fidesz szélsőjobbra tolódásának a jeleit véli felfedezni – okot és alkalmat lát ebben a Fidesztől való eltávolodásra, leválásra. Nem lesz könnyű dolga, de frissen-fürgén elkezdte.

A szerző cikke az új időkre szabott politikai manifesztum, egyben biztatás a sajátjaihoz, belső anyag, eligazítás az új »partnerség« kiépítésében jelenleg követendő irányvonalról és az aktuális jelszavakról.

Máris tudjuk, mire készüljünk.”

„Az persze a liberális és a konzervatív közönségnek is fel kellett tűnjön, hogy a 2004-ben létrejött EMIH nyitása a jobboldal felé nem a balliberális kormányok alatt kezdődött, hanem az Orbán-rezsim alatt […] Köves azt sugallja, hogy a nyílt antiszemitizmus – viszonylagos – visszaszorulása az Orbán-rezsim alatt az ő jobboldali nyitásának az eredménye. Bizonyítékok hiányában ezt egyelőre önigazoló blöffnek kell tekinteni.

A magyar zsidó közösség azonban egészében véve sosem barátkozott meg ezzel a nyitással. Ezt a szerző is elismeri a maga fennkölt stílusában, amikor kiemeli, hogy a magyar jobboldal és a zsidó közösség viszonyának javítása »korántsem volt magától értetődő vagy egyszerű feladat! Kellett hozzá intellektuális és közéleti bátorság«. Valóban: a magyar zsidóság küldetéses – vallási – meghódítása helyett Köves és az EMIH a közéleti polémiákban bátran cserben hagyták annak zömét – nem csak a vallástalanokat. Viszonylag kevés intellektuális és közéleti bátorság kellett a NER-es kegydíjak besöpréséhez; több viszont ahhoz, hogy – annyi száz év után – egy magyar rabbi végre részt vegyen egy igazi stadionbeszentelésen, hogy az általa vezetett felekezet az alumíniumiparba szálljon be, színházat és színésztanodát működtessen stb.

De ez már a »nyitás« konkrétabb formáihoz vezet minket. A baloldali nyitás aktuális jelszavai az EMIH-brosúrában: oktatás, mobilitás, szegénység, integráció – és a zsidó hagyomány több ezer éves tapasztalata e dolgokban, mint »értékes hozzájárulás«. Lehet vele üzletelni.”

„A kisgömböc EMIH vezére cikkében és egyebütt folyton-folyvást a – hazai – »zsidóság«-ról általában beszél, mint annak hivatott és avatott prímása, stratégája, tótumfaktuma. (Más honi zsidó felekezetek vezérei ilyen babérokra nem törnek, de valószínűleg hiába is tennék.) Egységes magyar zsidóság persze csak a felekezete nevében létezik – mely felekezet működése eddig nem a magyar zsidóság egyesítését, hanem az EMIH-nek a NER-rel való összenövését, és – ennek révén is – a magyar zsidóság további súlyos megosztását idézte elő. Nem lenne persze méltányos az EMIH-et egyszerűen biznisz- és politikai marketing egyháznak titulálni. Nem annak indult, és – ahogyan testvérszervezetei a Chabad-mozgalomban világszerte – mindig jelentős és odaadó munkát is végeztek a vallásos és nem vallásos zsidóság javára. Az EMIH sajátosan kelet-európai és magyar mutációja ennek a nagy múltú és impozáns jelenű – oroszországi gyökerű, régóta amerikai központú – mozgalomnak.

Köves mondandója világos: átfestjük az állami segítséggel lopott, beragadt, felekezeti NER-kamiont, és megpróbáljuk kihozni, hadd repesszen megint a sztrádákon. Lelkes politikai helyezkedés, hajbókoló nyüzsgés, megfelelési kényszer – mindezek a modern zsidó asszimiláció és társadalmi integráció jól ismert, archetipikus viselkedésmódjai közé tartoznak. Köves máris izgágán keresi az útját-módját, hogyan tudna megint beljebb kerülni. Most éppen balról.”