Találatok ‘index’
Összesen 1,364 találat (761 - 780) : index.
Szántó T. Gábor: Transz
A bevándorlók és a német történelmi felelősség
Kétarcú Trianon
Trianon helye a magyar társadalmi emlékezetben
Lapunk az alábbi körkérdést intézte a szellemi és közélet néhány szereplőjéhez:
“A 20. századi magyar veszteségek napjaink közéleti vitáinak tárgyát képezik, és meghatározó szerepet játszanak az emlékezetpolitikában, az identitáspolitikai … Tovább »
Izrael nem követett el háborús bűnöket, sőt, túlteljesítette az emberjogi normákat
– erre az eredményre jutott a NATO Katonai Tanácsának volt elnöke, a német Klaus Naumann tábornok által vezetett bizottság.
A volt vezérkari főnökökből, tábornokokból és politikusokból álló nemzetközi katonai csoport múlt pénteken, az ENSZ-nek átadott jelentésében megállapította, … Tovább »
Kóser internetes szexshop
Ilyen boltot nyitott egy izraeli rabbi mélyen vallásos, ortodox zsidóknak. Natan Alexander azt mondja: az általa kínált segédeszközökkel minden istenfélő, illetve istennek tetsző életet élő izraelita bátran örömet okozhat magának vagy házastársának. Nem kell, hogy bűntudata legyen.
Ehhez … Tovább »
Schiffer András: A holokausztoktatás az egyetemen káros
A parlamentben is téma volt hétfőn, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói kötelező tárgyként tanulnak majd a holokausztról. Schiffer András, az LMP társelnöke-frakcióvezetője ugyanis azonnali kérdést tett fel erről.
Schiffer nagyon keményen nekiment … Tovább »
„Kelet-Európában szégyen zsidónak lenni”
Mi legyen a Rumbach utcai zsinagógával?
Vilnius: az áramfejlesztő zsidó sírkövekből épült
A litvánok mindig is gyanakodva tekintettek a Vilnius peremterületén lévő, ma már graffitikkel borított elektromos áramellátóra, amelynek lombos fákkal övezett falai nem a hagyományos téglából, hanem a számára egyfajta bunkerjelleget kölcsönző és igen drága gránitkövekből épültek … Tovább »
20. SAVUOT – A Bálint Ház Éjszakája
Hogyan jutott el Ábrahám Mezopotámiából az Ígéret Földjére?
Erre is választ kaphat, aki ellátogat Jeruzsálemben a Bibliai Országok Múzeuma (Bible Lands Museum) kiállításaira.
A hozzáértő számára történeteket mesélnek a leghétköznapibb tárgyak is. Aviva és Shmuel Bar-Am ezeket a történeteket tárja a közönség elé – Shmuel hivatásos … Tovább »
A népirtás bűnsegédei
Mecsetépítések: nemzetközi bojkott fenyegeti Magyarországot
Hogyan harcol az izraeli hadsereg?
Átlátszó jelentés: Lejáratás európai pénzből
“Így harcoltunk Gázában” címmel egy izraeli civil szervezet jelentést tett közzé a tavaly nyári 50 napos gázai terrorellenes hadműveletben részt vett katonák vallomásai alapján. A “Hallgatás megtörése” (Breaking the Silence) … Tovább »
Íme a budapesti nagymecset látványterve
A kőbányai projektet a török kormány támogatja
Az iszlam.com Facebook-oldalán jelent meg egy új videó a Budapestre tervezett nagyméretű mecsetkomplexum látványterveiről. A projektet a bejegyzés szerint a Török Vallásügyi Minisztérium indította és támogatja. A négy és félperces … Tovább »
Ezt tanítják mostantól a Horthy-korról az iskolában
A tavalyi balhék után kijöttek az új kísérleti törikönyvek, melyek éppen a legérzékenyebb és legvitatottabb korszakokkal foglalkoznak. Zsidó tanácsköztársaság, népi-urbánus vita, demokratikus ellenzék helyett nyilasok: megnéztük, mit tanítanak mostantól Trianonról, a Horthy-korszakról és a holokausztról.
Krekó Péter: „Magyarország nagyon kevesek számára az ígéret földje”
Krekó Péter szerint minden korábbinál erősebb a – részben az ismeretlentől való félelem, részben a politika által táplált – idegenellenesség. A Political Capital igazgatója úgy látja: nem nagyon lehet tovább szigorítani a magyar bevándorláspolitikát, Orbán „vulgáris idegenellenességéhez” pedig David Cameron sem lesz partner. Az elemző azt mondta: a magyar miniszterelnök kijelentéseihez hasonlót nemhogy közép-európai kormányfők, de még nyugat-európai szélsőjobboldali pártok potentátjai sem engednek meg maguknak.
„Szörnyű dolgokat meséltek”
Lemondták a holokausztot gúnyoló kiállítást Iránban
A hivatalos indoklás szerint a lemondás oka, hogy a kiállítás főszervezője megbetegedett. Egyes feltételezések ugyanakkor arról szóltak, hogy a teheráni vezetés a nyugati hatalmakkal folytatott atomtárgyalások záró szakaszában kerülni akarja a botrányokat és a negatív hírverést, … Tovább »