Stohl András börtönbe megy
Jelentősen enyhítették a részegen, drogos állapotban karambolozó Stohl
András elsőfokú ítéletét a Pest Megyei Bíróságon. A jogerős döntés 10
hónap letöltendő börtön.
Összesen 579 találat (441 - 460) : index.hu.
Jelentősen enyhítették a részegen, drogos állapotban karambolozó Stohl
András elsőfokú ítéletét a Pest Megyei Bíróságon. A jogerős döntés 10
hónap letöltendő börtön.
Világra szóló diplomáciai kampánymeccset vívnak ezekben a hetekben az
izraeliek és a palesztinok. Az ENSZ szeptemberi közgyűlésén – várhatóan
20-án – a tagállamoknak szavazniuk kell arról, hogy Palesztinát
felvegyék-e a szervezetbe. Ezt Izrael nagyon határozottan ellenzi, ahogy
azt az augusztus közepén Budapesten járt izraeli
külügyminiszter-helyettes is világosan előadta a magyar kormánynak.
Ugyanakkor a palesztinok is minden követ megmozgatnak, ők is lobbiztak
az ügyben Budapesten, amikor még a tavasszal itt járt Mahmúd Abbasz
palesztin elnök.
Az izraeli nemzetbiztonsági kabinet hétfő hajnali ülésén úgy döntött,
hogy nem indít nagyszabású szárazföldi hadműveletet a Gázai övezetben,
miután a palesztin csoportok megállapodtak a tűzszünetről Izraellel. A
hivatalos bejelentés szerint azért is döntöttek így, hogy nehogy a
jelenlegi rendszert megingató tüntetések törjenek ki Egyiptomban.
Egy fideszes aktivista, gasztronómiai újságíró még három évvel ezelőtt
Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő lelövését ajánlotta Budaházy György
figyelmébe.
Kedd hajnalban tűz ütött ki a Szabadság úti Revízió mulatóban, a
tűzoltók eloltották a lángokat, és gyújtogatásra utaló nyomokat
találtak.
A norvég merénylő 1516 oldalas manifesztumtumában szereplő ideológiák is
rámutattak arra, hogy az elmúlt időszakban a gazdasági válság hatására
egyaránt megerősödő kelet-európai és nyugati radikális pártok között
milyen jelentős eltérések vannak. Nyugaton a radikálisoknak törést
jelentett a második világháború, és a jobboldali radikalizmus új utakat
keresett önmaga meghatározásához, addig Közép-Európában a rendszerváltás
után ezek a mozgalmak a harmincas-negyvenes évek retorikájához és
szimbólumrendszeréhez nyúlnak vissza.
602 millió forintba kerül a kormánytisztviselők, vagyis a
minisztériumokban és az intézményeiben dolgozók és közvetlen
családtagjaik üdültetése, írja a Blikk.
Lenhardt Balázs videófelvétellel bizonyítja, Bayer Zsolt állításával
ellentétben nem folyt a nyála. Az Ajaxban pedig játszhat akárhány néger,
akkor is zsidó.
A jobbikos gyöngyöspatai polgármestert fejlesztési pénzek
elvágásával fenyegető Balázs József nem fideszes parlamenti
képviselőként, hanem a régió fejlesztési tanácsának tagjaként tud
beleszólni a támogatások elosztásába. A testület 2011 és 2013 között
százmilliárd forintról dönthet. A környékbeli polgármesterek közt van,
aki szerint nem szokatlan a fenyegetőzés a magyar belpolitikában.
Nem könyvelték szabályosan a pécsi püspökségen az egyház számára
felajánlott ingatlanokat. A rendőrség hónapok óta vizsgálja, kikhez
kerületek a nyugdíjasotthoni ellátásért cserébe átadott lakások, házak.
Jövő héten indul útjára az Izrael által fenntartott gázai blokád
megtörésére készülő hajóflottilla – közölte pénteken a nemzetközi konvoj
szóvivője. A bejelentés azt követően történt, hogy a szervezők a
többszöri késedelemért izraeli szabotázsakciókat tettek felelőssé. A
tervek szerint tucatnyi segélyhajó indul útnak, a fedélzetén csaknem
ötszáz, különböző állampolgárságú önkéntessel a mediterrán térség,
mindenekelőtt Görögország kikötőiből.
A magyar kormány visszatartja a holokauszt túlélőinek idén járó
kárpótlást. Valószínűleg a nem Magyarországon élő túlélők pénzének New
York-i elszámolásával van gond, de erről az érintett kinti szervezet
állítása szerint nem tud.
Azonnali hatállyal felmondott Harsányi Lászlónak, a budapesti Holokauszt
Emlékközpont ügyvezető igazgatójának első ülésén az újonnan bejegyzett
közalapítványi kuratórium
Újraválasztása után Zoltai Gusztáv fogadta a gratulációkat, de a
sajtónak, így az Indexnek nem kívánt nyilatkozni. Mint mondta, a bíróság
megállapította, hogy nem közszereplő, másrészt lefoglalja az
intézményrendszer működtetése.
Az 1942-es újvidéki vérengzésben
betöltött szerepe miatt háborús bűnökkel vádolt Képíró Sándor nagyon
szerette a csendőrséget. Nem emlékszik, hogy csoportos kivégzésre
küldött volna 30 embert, arra viszont igen, hogy megmentett egy ötfős
családot. Az első tárgyalás bővelkedett abszurd fordulatokban. Két hét
múlva ítélet várható.
Natalie Portman hétfő hajnalban valószínűleg megkapja a legjobb női alakítás Oscar-díját, ráadásul három filmben is feltűnt az elmúlt hetekben. Itt az ideje összegezni, mi történt vele, amióta Jean Reno mellett játszotta kislányként Mathildét. Volt három Csillagok háborúja, elvégezte a Harvardot, nyert Aranyglóbuszt.
A család az I Will Survive-ra táncolt, sokan nem örülnek a performansznak.
Az iráni Vörös Félhold segélyszállítmányt küld a hét végén a Gázai övezetbe. Az izraeli kormány javítana megromlott imázsán, ezt azonban nehezíti, hogy egy járőrhajó megölt legalább négy, álllítólag terrorcselekményre készülő a búvárruhás palesztint.