A zsidók hova álljanak?

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A zsidó identitás definiálására és vállalására a rendszerváltáskor
megnyílt lehetőséggel a hazai zsidóság mostanáig lényegében nem élt. Az
államilag elismert vallásos zsidó közélet legbefolyásosabb szervezete, a
Mazsihisz most azt szeretné, ha az októberi népszámláláson minél többen
vallanák magukat zsidónak, azt viszont továbbra sem akarja, hogy a
zsidóság bejegyzett kisebbség legyen. Milyen kisebbség a magyar
zsidóság?

 

forrás: index.hu

 

A hazai zsidóság régóta nem tud mit kezdeni a kérdéssel, hogy zsidónak lenni vallási, származási, netán szociokulturális kérdés-e. A rendszerváltásig a téma tabunak számított, azóta viszont az X. generációs holokauszttraumák, elfojtások, illetve a hagyományokhoz és a valláshoz való visszatalálás nehézkessége miatt nem igazán alakultak ki a modern, világias, vállaltan zsidó közösségi identitás kontúrjai.
Mazsihisz, a masztodon

Ebben közrejátszott az is, hogy az eredetileg sokszínű vallásos zsidó közéletet két évtizede a pártállami képviseleti szerv utóda, a tradicionális neológ vonalat képviselő Mazsihisz dominálja. Amely az intézményrendszer működtetésében és az állami források szétosztásában betöltött privilegizált szerepe védelmében mindig is igyekezett gátolni a vallási reformtörekvéseket és az újraéledő ortodoxiát, valamint általában az olyan civil zsidó közélet erősödését, amelyet nem tudott az ellenőrzése alatt tartani.

Jól jellemzi a koncepciótlanságot a Mazsihisz égisze alatt tartott Zsidó Nyári Fesztivál is. A fesztivál műsorát évek óta stabil rendező elvek szerint állítják össze: vagy a mű legyen zsidó vonatkozású, vagy az előadó zsidó származású.
Nácik és Hanuka bál

Közben a világon mindenhol virágoznak az egyebek mellett női rabbikkal és egyre élhetőbb, rugalmasabb szabályokkal kecsegtető vallási reformmozgalmak. Ehhez képest a vallásilag igen konzervatívnak tekinthető (például a vegyes házasságokat tiltó) Mazsihisz, amelynek köreiben hagyományosan még mindig a holokauszt és az antiszentizmustól való félelem számít a fő identitásformáló erőnek, képtelen vonzó alternatívát nyújtani a zsidóságukkal valamit kezdeni akaró, a rettegésnél pozitívabb elemeket kereső fiataloknak.

Ennek megfelelően a zsidó kultúrához való viszony, és általában a polgári értelmiség szociokulturális értékpreferenciái váltak erősebb identitásképző elemmé, ám ezek nem tekinthetők kifejezetten zsidó kategóriáknak. Ebben a kusza helyzetben nagyot szólt a Mazsihisz minapi kezdeményezése, hogy a zsidók a népszámláláson vallják magukat zsidó nemzetiségűnek.
Miért nem vallják magukat zsidónak?

A legkevesebb problémájuk az identitással értelemszerűen a vallásos zsidóknak van, akiknek kell, hogy legyen valamiféle zsidó nemzetiségi identitása is – gondolhatnánk.

Csakhogy míg az utolsó, 2001-es népszámláláskor a felekezeti kérdésre 13 ezren mondták magukat izraelitának, a nemzetiségire statisztikailag értelmezhetetlenül kevesen válaszolták azt, hogy zsidók (a számuk nem is szerepel a kSH statisztikáiban). Igaz, tíz éve fix válaszok nélkül, nyílt formában volt feltéve a kérdés, így valószínűleg csak az erősebb identitástudattal rendelkezők mondták magukat zsidó nemzetiségűnek.

A vallásosság és a nemzetiségi hovatartozás megvallása közötti aránykülönbség azt a XIX. századi nézetet tükrözi, amiből a Mazsihisz is eredezteti a saját zsidóságdefinícióját. Eszerint a magyarországi zsidók valójában zsidó vallású (a régi terminológia szerint Mózes-hitű) magyarok, akik nem alkotnak nemzeti vagy etnikai kisebbséget. Zoltay Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója 2009-ben, a népszámlálási törvény elfogadása előtti társadalmi egyeztetés során még a vallási kérdés szerepeltetése ellen is tiltakozott, az antiszemitizmus felerősödésétől tartva.
A Mazsihisz, a bátor újító

Korábbi álláspontjával gyökeresen szakítva buzdít most a Mazsihisz a fennállása óta először a zsidóság vállalására. A kérdőív külön kezeli a felekezeti hovatartozást a nemzetiségitől, így aki például nem vallásos, de van zsidó identitása (mint a magyarországi zsidók túlnyomó többségének), beírhatja, hogy nem tartozik semmilyen felekezethez, és csak magyarnak, csak zsidónak vagy mindkettőnek tartja magát.

A “zsidó” ugyanakkor nem szerepel a nemzetiségi kérdésre előre megadott válaszok között. Virágh Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási szóvivője elmondta, a zsidó szervezetekkel folytatott egyeztetés során erre nem merült fel igény, így szóba sem került. Aki tehát akarja, az “egyéb” válasz melletti üres rubrikát magának kell kitöltenie.

Csakhogy miközben a Mazsihisz növelné a statisztikákban a magukat zsidó nemzetiségűnek mondók számát, ellenzi, hogy a zsidóság bejegyzett kisebbséggé váljon. Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke egyenesen úgy véli, ha a zsidóság nemzetiségi státusát törvény rögzítené, a zsidókat automatikusan oda sorolnák, és nem magyarként tekintenének rájuk. “A magyar zsidók a 40-es, 50-es évek óta úgy érzik, ők a magyar nemzet részei, nem elkülönült nemzetiség.”
A titkos zsidó kinő a televényből

Volt azonban a Mazsihisz történetében is olyan időszak, amikor ezt a vezetői nem így látták. Zoltay Gusztáv 1995-ben egy izraeli konferencián elmondott beszédében úgy fogalmazott: “Magyarországon számosan még mindig félnek zsidónak lenni: sok a leszakadó vagy a titkos zsidó. Mi a tét? Azt gondolom, hogy vallásunkon túl egy olyan kulturális autonómia létrejötte is, amelyből, mint egy televényből, ki tud nőni sok elbizonytalanodó és rejtőzködő testvérünk új identitása is.”

A magyar közjogi rendszerben a bejegyzett kisebbségek autonómiáját a kisebbségi önkormányzati rendszer biztosítja. A kérdés innen nézve az, hogy valójában miért lett fontos a Mazsihisznak, és miért épp most, hogy minél többen mondják magukat zsidónak. Ha pedig ezt propagálják, miért ellenzi a szervezet a zsidóság nemzeti kisebbségként történő kodifikálását?
Az a jó, ha nem tudnak rólunk semmit

Feldmájer Péter az Indexnek ezt úgy magyarázta, hogy egy dolog, ki minek vallja magát, és egy másik, hogy törvény döntsön-e a zsidó nemzeti kisebbség létezéséről. Mint mondta, a Mazsihisz információi szerint a magyarországi zsidóság túlnyomó többsége nem kívánja elkülönült etnikai csoport tagjaként megélni a  zsidóságát.

Feldmájer szerint a Mazsihisz álláspontjának kialakításakor az is szempont volt, hogy jobb, ha valaki válaszol a biztosnak a nemzetiségi kérdésre, mintha ilyen-olyan ok miatt nemet mond, ugyanis szerinte ezzel is információt közöl magáról. Ez azonban továbbra sem válaszolja meg azt a kérdést, hogy miért érdeke a Mazsihisznek növelni egy olyan nemzeti kisebbség létszámát, aminek ellenzi a törvényessé válását.
Lépéskényszer

A júliusban elfogadott új egyházügyi törvénnyel a jogalkotó a Mazsihisz és a Mazsihiszen belül működő Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség mellett az ultraortodox hászid lubavicsi mozgalom felekezeti ágának, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnek (EMIH) is egyházi státust adott. Ez a fejlemény a korábban nyíltan a baloldali kormányokkal kokettáló Mazsihisz eddigi privilegizált, hegemón helyzetét alapjaiban ingatta meg.

Az évtizedekig igen passzív, öregedő és a közéleti témákat látványosan kerülő Mazsihisz aktivizálódásának az lehet az egyik célja, hogy a lassan pluralizálódó zsidó közéletben továbbra is meghatározó szervezetként láttassa magát. A zsidóság bejegyzett kisebbséggé válásával felálló önkormányzati intézményrendszer ugyanakkor egy alternatív, az állam által elfogadott legitim zsidó képviseletet jelentene, megosztva a rendelkezésre álló állami forrásokat, gyengítve a Mazsihisz pozícióit.

A zsidóság nemzeti kisebbségként történő bejegyzésére már több kísérlet is történt (az utolsó 2005-ben), de részben a Mazsihisz ellenállása, részben a szélsőjobbtól és az antiszemitizmustól való félelem, valamint az érdektelenség miatt mindegyik meghiúsult.
A hászidok legalább tudják, mit miért akarnak

Az EMIH – a Mazsihisznél jóval következetesebben – mindig is fenntartásokkal fogadta a nemzeti kisebbséggé minősítést. Vezető rabbija, Köves Slomó az Indexnek felidézte azt a 2005-ös rabbinikus állásfoglalást, mely emlékeztet rá, hogy a zsidó nép a vallástól elválaszthatatlanul, a tízparancsolat kinyilatkoztatásakor jött létre, és a diaszpórában nem a nyelve vagy a kizárólagosan használt területe, hanem a vallása miatt maradt meg. Köves szerint ezért egy nem vallásos zsidó kulturális “nemzeti” kötődése is előbb-utóbb a vallási kultúrtérben köt ki; “Chagalltól Bashevis Singerig”.

Ehhez annyit tett hozzá, korántsem világos, hogy a zsidóság nemzetiségként való bejegyzése milyen pluszt tudna adni a jelenlegi státusához, a zsidó identitás megélése és gyakorlása tekintetében. Mindemellett az említett állásfoglalás is tényként kezeli, hogy a zsidóság egyszerre vallás és nép.
Most sem fognak válaszolni?

Az EMIH azt sem tartja szerencsésnek, ha (miként azt a két említett kérdés sugallja) a zsidóság épp a vallásossággal szemben szerveződik. Ezzel együtt minden olyan kezdeményezést támogatnak, amely erősíti a gyökerektől eltávolodott magyar zsidók kötődését a kultúrához, a hagyományokhoz és a valláshoz. De éppen ezért a sokszínű hazai zsidóságnak nem lehet egyetlen hivatalos képviselete – mondja Köves Slomó.

Sokan el fognak zárkózni a válaszadástól – jósolta az Indexnek Kertész Gábor, a nyíregyházi zsidó hitközség napokban lemondott elnöke. Szerinte ennek olyan külső okai is vannak, mint a szélsőjobb nyomulása, de belejátszik például a zsidó, nem zsidó vegyes házasságok egyházi tilalma és az abból származó gyerekek problémái is.

támogatás