Találatok ‘V. E’

Összesen 2,832 találat (1981 - 2000) : V. E.

„A lakópark egyik előnye sokat kritizált zártságában rejlik”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A főváros vezetése szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni három nagy kihívással: a szuburbanizációval, a regenerációval és a Duna-part fejlesztésével. A zsúfolt, rossz levegőjű, lepusztult állagú Budapestről az elmúlt két évtizedben több mint kétszázezer ember menekült el a környező településekre. A középosztály ezzel a „néma forradalommal” lázadt a főváros vezetése ellen. 

A kisebbségekről szól majd a Szépírók Fesztiválja

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Mindenki kisebbség címmel október 17-én és 18-án rendezi meg hatodik alkalommal a Szépírók Társasága az Őszi Irodalmi Fesztivált a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Szántó T. Gábor író, az esemény főszervezője az MTI-nek elmondta: a cím arra is utal, hogy minden ember „egyedi kisebbség”-nek születik, és a modern ember kisebbségi helyzetbe kerül azáltal is, hogy a tradicionális közösségek meginognak. 

Zsidó művészet?

Írta: Szombat - Rovat: Politika

“…a zsidó művészet eszménye Noétól eredeztethető. Noé három fia testesíti
meg azt a három különféle jelleget, melyekből és az egymással való
kölcsönhatásukból megszületik a Tóra szépségeszméje. Ha Noé (héb.:
Noáh) nevének betűit felcseréljük, a hen szót kapjuk, mely kellemet és
szépséget jelent. A hen szó maga pedig akroníma a hochmat nistar-ra,
mely rejtett bölcsességet jelöl. A szó helyes értelmezése tehát:
belső szépség.”

Hatszázezret adózik az átlaghívő

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Csaknem nyolcszázezer, egészen pontosan 790 354 adózó ajánlotta fel az idei szja-bevallása elkészítésekor adójának 1 százalékát valamelyik egyháznak. Több mint tízezerrel csökkent a számuk az egy évvel ezelőttihez képest, míg a felajánlott összeg a tavalyihoz hasonlóan 4,9 milliárd forint volt. A legszegényebb egyház hívei kevesebb, mint 135 000 forint adót fizettek tavaly, a koreaiak csaknem 4,4 milliót. A legtöbb hívő pénztárcáját apasztotta a válság, az egy főre jutó felajánlások többsége alacsonyabb a tavalyinál.

Modern vérvád Izrael ellen

Írta: Shiri Zsuzsa / Népszabadság  - Rovat: Hírek - lapszemle

Az arab világban évtizedek óta terjednek a koholt városi legendák az izraeliek vagy zsidók arab gyermekek elleni gyilkos tetteiről, s ezek olykor a legmagasabb szintekre is eljutnak. 1999 novemberében Suha Arafat – Jasszer Arafat felesége – egy rendezvényen Hillary Clinton akkori amerikai first lady jelenlétében arabul állította, hogy az izraeliek mérges gázokkal fokozzák a palesztin nők és gyermekek rákos megbetegedésének arányát.
 

„Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad”

Írta: Forgács Tünde - Rovat: Politika

Ros Hasana, a zsidó újév előtt, a hagyomány szerint szokás felkeresni a zsidó temetőkben a szülők és közeli rokonok sírját, lelkükért imádkozni, s hogy az Örökkévaló az eltávozottak érdemei miatt az utódokra is jót hozzon. Temetőjárás közben ma már sokan nem tudják elolvasni a héber sírfeliratokat, nem értik a nyelvet, a rövidítéseket, a veretes szövegek fordulatait. 

A kétmillió blogolvasó országa vagyunk

Írta: Hírszerz?.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Ismét díjazták a legjobb magyarországi blogokat, miközben már kétmillió magyar olvas blogokat. A magyar ember szórakozni vagy anyázni akar, ha blogot olvas, megizmosodott az internetes panaszkultúra, egyes blogokat már nem csak a készítőik, hanem a ”hivatalos szervek” is komolyan vesznek. Mindennek ára is van: a sok zsidózástól már nehéz online vitákat folytatni a blogok kommentfalán.

Egy újságíró és a műve

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Pár napja a Népszabadság hátsó traktusában kis emlékezés jelent meg egy valamikor e lapnál dolgozó kollégáról, aki nyolcvanöt éves korában felhurcolkodott mostanság az égi szerkesztőségek valamelyikébe. A meleg hangú közlemény olvastán elmerenghetünk az újságírói munka mulandóságán; évtizedeken át gürcöl az ember, fésüli, rendezi, szuszakolja a lapba mások közleményeit, gondolatait, mondatait, szavait, néha maga is fabrikál híreket, nem sokat, pár ezret, tízezret talán csak – aztán jönnek a nyugdíjas évek. Újságot csinálni otthon, magunknak bajos, jön a kert, az unokák és a bosszankodás, hogy mit művelnek odabenn a többiek, akik persze soha többet nem veszik fel a telefont… Aztán azt a kis hírt betétetik a Robival, akinek örökös reszortja az öregek elbúcsúztatása. És aztán a feledés süket csöndje jön csak.

Ljudmila Ulickaja: Papírgyőzelem

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Amikor a nap elolvasztotta a fekete, kásás havat, és a sáros hóléből előtünedeztek az emberi élet egész télen át felgyülemlett hulladékai – ócska rongyok, csontok, üvegcserepek –, és a levegőt bűzáradat öntötte el, amelyben a legerősebb a tavaszi föld nedves, édeskés szaga volt, megjelent az udvaron Genya Pirapljotcsikov. A neve olyan idétlenül íródott, hogy attól kezdve, hogy megtanult olvasni, úgy fogta fel, mint valami sértést. 

Hajóval a bori rézbányába

Írta: Dr. Pollák László - Rovat: Politika

1943. július elején váratlanul összehívták – rajtunk keresztül – a családtagjainkat, szülőket, feleségeket, egy Szőregen lévő ház udvarába, és egy Todt-ezredes arról tartott előadást, hogy rövidesen a szerbiai Borba indulunk, ahol a magyar állammal kötött megállapodás alapján a rézbányában fogunk dolgozni, és az általunk végzett munka ellenértékeként Magyarország rezet kap cserébe.