München: hét évet kapott a 71 éves, javíthatatlan neonáci uszító
A zsidóellenes megnyilvánulásaiért már többször büntetett 71 éves holokauszt-tagadó neonáci többek között zsidók elleni nyílt erőszakra szólított fel. A kiszabott büntetés még a főügyészség által javasoltnál is súlyosabb.

Alfred Schaefer (Képkivágás)
Az eddig már háromszor leültetett holokauszt-tagadó Alfred Schaefer német-kanadai állampolgárt ezúttal hét év börtönbüntetésre ítélték – számol be a német sajtó. Az idős férfi a Müncheni II. sz. Tartományi Bíróság előtt beismerte, hogy internetes platformokon összeesküvés-elméleteket terjesztett, tagadta a náci rezsim által elkövetett hatmillió zsidó meggyilkolását, valamint támogatta, sőt szorgalmazta a zsidók elleni gyilkos erőszakot.
A vádirat részletesen sorolja fel azt az összesen 40, erőszakra buzdító kijelentést, durva antiszemita sértést és összeesküvés-elméletet, amelyeket a férfi terjesztett. A tárgyalás kezdetén Schaefer elégedetten bólintott, ahányszor felolvasták, hogy miket mondott, vagy büszkén felemelte a hüvelykujját – már amennyire tudta. A férfi megbilincselt kezeit ugyanis az övéhöz rögzítették, mivel korábban többször náci-karlendítéshez emelte fel a karját. Az ilyen kényszerítő intézkedés a német bíróságokon szokatlannak számít. Schaefer a Holokausztot „groteszk mesének” nevezte, és azt állította, hogy a New York-i World Trade Center elleni támadás és a koronavírus-járvány mögött zsidók álltak. A vádirat szerint podcastjában arra szólított fel, hogy „vadásszák le „és „semlegesítsék” a zsidókat, mivel „nem érdemlik meg, hogy életben maradjanak”. Egyúttal sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a történelmileg bizonyított népirtás során nem ölték meg az összes zsidót. A YouTube a korábbi büntetőeljárások és ítéletek miatt régen letiltotta, ezért a férfi más platformokon folytatta uszító tevékenységét, így például a Telegramon.
Az ítélethozatalkor Simone Montoya Durango bírónő hangsúlyozta, hogy a vádlott viselkedése megdöbbentette, különösen az, hogy a férfi a tárgyalás során – még az utolsó szó jogán is – arra használta fel a tárgyalóterem nyilvánosságát, hogy újabb bűncselekményeket kövessen el. A bíróság „mesteri elkövetőnek” minősítette őt, aki arra törekedett, hogy másokat erőszakra buzdítson és arra ösztönözzön. A bírónő a férfi javára írta, hogy minden vádpontot beismert. Schaefer ennek ellenére nem mutatott sem megbánást, sem bűntudatot. A nyomozás ideje alatt és a bíróság előtt is elkövetett további bűncselekményeket, és „különösen gyors visszaesési ütemet” mutatott. Mindez azt bizonyította, hogy az összes korábbi ítélet „teljesen mindegy” volt a számára.
A Müncheni Főügyészség antiszemitizmus-ügyi megbízottja hat év szabadságvesztést indítványozott, de a bíróság ennél is súlyosabb büntetést – hét évet – szabott ki. Az ítélet nem jogerős, a vád és a védelem egy héten belül fellebbezést nyújthat be a Szövetségi Bírósághoz.

