„Dühítőek a masírozó neonácik” – Interjú az izraeli nagykövettel
Izrael budapesti nagykövete a két ország kapcsolatáról, a magyarországi antiszemitizmusról és a közel-keleti béke esélyeiről beszélt az atv.hu-nak.
Összesen 2,832 találat (1961 - 1980) : V. E.
Izrael budapesti nagykövete a két ország kapcsolatáról, a magyarországi antiszemitizmusról és a közel-keleti béke esélyeiről beszélt az atv.hu-nak.
A húszas évek ezek, az az évtized, amelynek az elején a magyar felsőoktatásban életbe lép a numerus clausus. 1924-ben, ugyanabban az esztendőben, amikor Bálint Györgyöt nem veszik fel a budapesti egyetem bölcsészkarára, megalakul Gömbös Gyula Fajvédő Pártja. Nem légüres térben kezd Komlós Aladár a zsidó lélek fölött meditálni.
Az est során a Chalaban zenekar Hashish Freee című, nemrég megjelent, ötödik lemezének dallamai csendülnek fel, melyek a marokkói, valamint a balkáni népzene és a jazz hangzásvilágát ötvözik. A zenéhez szókimondó szövegek párosulnak.
December 19-én, szombaton XVI. Benedek pápa ellátta kézjegyével azokat a dekrétumokat, amelyek megnyitják az utat többek között II. János Pál és XII. Piusz pápa boldoggá avatása előtt. Míg a négy évvel ezelőtt elhunyt egyházfő boldoggá avatását a legtöbben üdvözölték, a második világháború alatti katolikus vezető ilyen címmel való felruházása ismételten kiváltotta a zsidó közösségek felháborodását.
A tulajdonos – állítása szerint – már megtette a rendőrségi feljelentést.
Az atv.hu munkatársa hétfő éjszaka az alábbi sms- t kapta: „Iványi házát megtámadták nácik”. Ma délelőtt próbáltuk elérni Iványi Gábort, ami nem sikerült, viszont a metodista lelkész 11 óra körül az alábbi közleményt juttatta el a Távirati Irodához:
Befejezte magyarországi látogatását Elie Wiesel. A Nobel-békedíjas író az ATV Híradónak azt mondta, aggodalommal tölti el a neonáci mozgalmak erősödése, mivel nem látja, hogy a társadalom kivetné magból a gyűlölet hordozóit. Wiesel ebben felelősnek nevezte a köztársasági elnököt és a parlamenti emberi jogi bizottságának az elnökét is.
A Hit Gyülekezete alapítója az antiszemitizmussal és az Izrael-ellenes szélsőségekkel szembeni több évtizedes kiállásáért részesült a magas elismerésben.
Az izraeli miniszterelnök kétségbe vonta a vasárnapi kormányülésen, hogy a palesztinok igazából békére törekednének.
A múzeummá alakított Páva utcai zsinagógában kiállítás nyílt a szélsőjobboldal kedvenc jelképeiről. Nehéz rendet vágni, mi és mikor kínos, mettől hagyományőrzés a turul, honnantól náci az árpádsáv. A kiállításból kiderül, hogy milyen formákban bukkantak fel a vitatott jelképek a 13. századtól 2009-ig. A tárlat fő üzenete szerint minden ikon sokféleképpen magyarázható, de a nyilas gyilkosságok auráját már nem lehet lemosni róluk.
Kállai Csaba azt is mondta: meg kell védeni az országot azoktól, akik el akarják foglalni.
Kiállítással és tudományos konferenciával idézik fel november végétől a Holokauszt Emlékközpontban az irredenta, nacionalista és antiszemita mozgalmak, pártok 20. és 21. századi világát.
Kertész Imre Nobel-díjas író szerint meghamisították, amit Magyarországhoz fűződő viszonyáról mondott a Die Welt című lapnak – jelentette ki az író a Duna Televízió Híradójának adott interjújában. A 80. születésnapját éppen ma ünneplő Kertész Imre interjút adott az őt így köszöntő Die Welt napilapnak, amit szerinte sokan félremagyaráztak. Az írás szerint Kertész Imre megtagadta Magyarországot és gyökértelennek nevezte magát. Az író ezt Híradónknak határozottan cáfolta, ő csak építő kritikát fogalmazott meg.
A Die Welt Kertész Imrével 80. születésnapja alkalmából interjút készített, amiről az utóbbi napokban sokan írtak és beszéltek. Itt a teljes interjú fordítása
91 éves korában elhunyt Fekete János bankár, közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettese – értesült az atv.hu
A rendszerváltás előtti időszak egyik legendás underground zenekara, a Kontroll Csoport meghívást kapott New Yorkba! November 7-én, a New York-i Magyar Évad hivatalos programjának részeként, a Rebel Waltz: Underground Music From Behind the Iron Curtain eseményén a (Le) Poisson Rouge/BAN) lépnek majd fel.
Az idei Magyarországi Zsidókért díjat vasárnap a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetőitől Jancsó Miklós filmrendező, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, Navon Ágnes és Navon Smuel, a szarvasi zsidó ifjúsági tábor imatermének és konyhájának vezetője vette át.
A Fidelitas elfogadhatatlannak tekinti az antiszemitizmus minden formáját.