Találatok ‘Vág András’
Összesen 2,312 találat (221 - 240) : Vág András.
Megjelent a Szombat októberi száma!
Megjelent a 2023. októberi Szombat! Keresse a jobb könyvesboltokban és a nagyobb újságos standokon, vagy válassza a könnyebb megoldást:
Fizessen elő a Szombatra!
A Szombat megvásárolható a Relay nagyobb újságos standjain, valamint az alábbi könyvesboltokban:
Láng … Tovább »
Elhunyt Sólyom László
Elhuny Sólyom László volt köztársasági elnök, korábbi alkotmánybírósági elnök, a magyarországi jogállam megteremtésének egyik legfontosabb szereplője.
81 éves korában meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi … Tovább »
Zsidó élet Pozsonyban és Kassán
Szlovákia két legnagyobb városában összesen nincs ezer tagja a zsidó közösségnek.
POZSONY
A város európai jelentőségű zsidó központtá a 19. században vált, elsősorban Chatam Szófer rabbinak köszönhetően, aki itt alapította meg nagyhírűvé vált ortodox jesiváját. … Tovább »
Krum – Izraeli darab premierje a Pesti Színházban
Hanoch Levin Krum című darabját mutatják be a Pesti Színházban; a fiatal generáció kiúttalanságáról, a szerelemről, a magányról és a be nem teljesített vágyakról szóló tragikomédiát szombattól láthatja a közönség.
A darabot Valló Péter rendezésében tűzik műsorra, … Tovább »
„Gyógyulást keres vitézül”
A művészet mint a megküzdés és túlélés eszköze Szép Ernő Emberszag című művében
„Magam siralomházba képzelem,
Fejem két gyertya közt, várom biztos halálom,
S gondolkozom, mi az a végtelen.”
Részlet Szép Ernő Szonett című verséből (1912)
Bevezetés
Dolgozatomban … Tovább »
Megszámláltattunk? A népszámlálási adatok értelmezéséről
Schweitzer Gábor a 2022. évi népszámlálási adatokból levonható következtetések és tanulságok közös megvitatására tett javaslatot. Biró Tamás nyelvész-hebraista is reagált az adatokra.
Kapitány a hajógépésznek:
– Mennyi?
– 7635.
– Mi 7635?
– Mi … Tovább »
Az elárult embermentő
A több tízezer magyar zsidó életét megmentő Raoul Wallenberget a szovjetek 1945 elején elrabolták, bebörtönözték majd később meggyilkolták. Az óriási svéd cégbirodalmat irányító Wallenberg-klan tagjai – közeli rokonait kivéve – semmit nem tettek érte. (1944-ben golyóscsapágy-gyáruk, … Tovább »
Zsidóság a balatonfüredi fürdőn a 19. században
1837 júliusában több balatonfüredi zsidó fürdővendég, köztük Lőw Lipót (1811–1875) rabbi tette szóvá a Panaszok, javitások s szépitések javaslatoknak jegyzőkönyvében,[1] hogy tágasabb étkezőhelyre lenne szükségük. A panaszos bejegyzést így vezették fel: „Háladdatos érzelemmel … Tovább »
Entartete Kunst, avagy az elfajzott művészet – Konferencia
Az SZTE BTK és az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem közös konferenciája
Háromnapos konferenciát szervez az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara és az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem szeptember 19. és 21. között, Budapesten, a Rumbach Zsinagógában. A konferencia … Tovább »
A magyar zsidóság válsága teológiai válság
Több mint negyven évvel ezelőtt történt, egy budapesti zsinagógában. Egy idős hívő elhozta unokáját a templomba. A zsinagóga öreg rabbija elbeszélgetett az ismerős kisfiúval, úgy, ahogy egy tizenkét éves gyerekkel beszélgetni kell: a pingpongról, a játékról, a kislányokról… … Tovább »
Megjelent a Szombat szeptemberi száma!
Megjelent a 2023. szeptemberi Szombat! Keresse a jobb könyvesboltokban és a nagyobb újságos standokon, vagy válassza a könnyebb megoldást:
Fizessen elő a Szombatra!
A Szombat megvásárolható a Relay nagyobb újságos standjain, valamint az alábbi könyvesboltokban:
Láng … Tovább »
Róna Tamást visszavették a Mazsihisz kötelékébe, a volt alelnök bírálja a lépést
Korábban a rabbik nem értettek egyet azzal, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége felbontotta Róna Tamás főrabbi, a rabbitestület elnöke munkaszerződését. Most viszont az vált ki indulatokat, hogy ugyanőt hivatalosan is visszavették a szervezetbe.
A Mazsihisz közelmúltban … Tovább »
Zsidó Budapest 150 éve – megkezdődött a hét hónapos programsorozat
Budapest létrejöttének 150. évfordulójához és az Európai Zsidó Kultúra napjához kapcsolódóan vasárnap megkezdődött a közel hét hónapon át tartó Zsidó Budapest 150 éve programsorozat a KULTUTCA fesztivállal, valamint a zsidó származású festő, Hanna Brandt kiállításával … Tovább »
Nyílt levél Keszler Gáborhoz
“Hogyan kerülhetett egy olyan ember, mint ön, az Ortodox Hitközség elnöki székébe?” Klein Gábor korábbi nyílt levele után, melyet Oberlander Baruchnak címzett, ismét megszólal.
אל תבקש גדלה לעצמך ואל תחמוד כבוד
“Ne keress nagyságot magadnak és ne sóvárogj … Tovább »
Töredékek a taliándörögdi zsidóság életéből
Szőke András számításai szerint a sírkövek megközelítőleg 90%-a hiányzik. Ezek, feltételezések szerint a dörögdi házak falaiban nyertek új funkciót.
A Veszprém megyei Taliándörögd, vagy miként a helybeliek gyakorta nevezik, Dörögd napjainkban egy megközelítőleg 750 … Tovább »
Davidovics László (Joszi) emlékére
Mérhetetlenül sokat szenvedett az elmúlt két évben. Mindennapi telefonbeszélgetéseink alatt a hangján hallottam lelkiállapotának változásait. Hol optimista hangot ütött meg, hol tartózkodó volt. Panaszkodni soha nem hallottam. Még az utolsó hetekben is csendben a fal felé fordult … Tovább »
Schiff András: „Megfenyegettek, hogy levágják a kezemet”
Schiff Andrással készített interjút a The Telegraph.
A cikket magyarul a Mandiner szemlézte.
A világhírű zongoraművészt szülőhazájához fűződő kapcsolatáról is kérdezték, amelyről elmondta: a jelenlegi, Magyarországon tapasztalható politikai légkör „aggasztóan … Tovább »
Nem jött be a kóser zöldség üzletág sem – jelentős a veszteség
2018 óta 3,2 milliárd forint veszteség keletkezett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában álló Agro Rehab Kft-nél, ám valamiért mégsem zárják be, hanem adófizetői pénzen finanszírozzák a brutális mínuszokat, írja a 24.hu. A cég a 2010-es években meg akarta hódítani a világ … Tovább »
Piki és Princesz
Egy elfeledett lányregény írójáról
Személyes adóságom ez az írás Pásztor Árpád hírlapírónak a Princesz című lányregényéért cserébe. Tizenkét éves voltam, amikor apukám betege, békebeli úrinő, gazdag likőrgyáros özvegye karácsonyra megajándékozott a Princesz … Tovább »

