A „Budapest Jewish Studies Colloquium”

Beszélgetések a magyarországi zsidó történelemről és kultúráról

Izgalmas kerekasztal-beszélgetéssel indult el a „Budapest Jewish Studies Colloquium” (Budapesti Judaisztikai Kollokvium), a CEU Jewish Studies Department, a CEU Democracy Institute és a Tom Lantos Intézet „Zsidó Élet” Programjának közös kezdeményezése 2023 október 19-én az OSA Archívumban.

A beszélgetés apropója az OSA Archívumban 2023. december 3-ig még megtekinthető Megrendelt emlékezet: Auschwitz-kiállítások 1960/1965 című tárlat volt. Ezen olyan képzőművészeti alkotásokat lehet látni, amelyeket a magyar állam a „létező szocializmus” idején rendelt meg a kor tíz képzőművészétől. A művek az Auschwitzban megnyíló „Magyar pavilon” kiállításának vizuális kiegészítésére szolgáltak. A Zombory Máté szociológus, Jablonczay Tímea irodalomtörténész és Véri Dániel, a kiállítás kurátora részvételével megtartott kerekasztal-beszélgetést Susán Eszter, a Tom Lantos Intézet „Zsidó Élet” programjának vezetője moderálta. A rendezvényről, valamint az új, intézményeken átívelő kezdeményezésről Susán Esztert kérdeztük.

A beszélgetésre 20 fő jött el személyesen, és még ennél is többen követték zoomon. Mi volt számodra az esemény legfontosabb tanulsága?

SE: Nagyon izgalmasnak és tanulságosnak tartom a beszélgetés témáját, különösen mivel érdekes vita bontakozott ki arról, hogy az 1960-as években megjelent-e és milyen módon a zsidó népirtás a szocialista állam által kontrollált köztérben. A holokauszt emlékezetét tárgyaló mainstream történetírásban sokáig az a nyugati történészek által képviselt narratíva volt mérvadó, hogy erről a témáról 1979-ig nem volt érdemi közbeszéd. A 2000-es évek közepén, amikor a berlini Humboldt egyetemen először tanultam a holokauszt emlékezetének történetéről, nekünk is ezt tanították, nevezetesen azt, hogy a holokauszt emlékezete 1979-től jelent meg a közgondolkodásban, az azonos nevű (Holocaust) amerikai televíziós minisorozat hatására. Ezt a nézetet, amit a „hallgatás mítoszának” szoktak hívni, az elmúlt tíz évben cáfolták a történészek, illetve igyekeztek árnyalni a képet és feltárni, hogy például mi volt a különbség e tekintetben a szocialista és a többi európai ország emlékezetpolitikája között. A kérdés ez esetben tehát egyszerre érinti a holokauszt és a kommunizmus emlékezetét. Ugyanakkor, ahogy a kerekasztal-beszélgetés során Zombory Máté elmondta, némiképp „történelmietlen” a holokauszt emlékezetét az 1960-as éveken számon kérni, hiszen ez akkor még ebben a formában nem létezett. Kékesi Zoltánnal közösen írt cikkükben ők nem a holokauszt emlékezetét, hanem az antifasizmus emlékezetét tekintik értelmezési keretnek. Így nem az lesz elsősorban a kérdés, hogy a mához képest mi más, mi az, ami hiányzik a múltban, hanem az, hogy a ma mennyiben tér el a múlttól. Zombory Máté Traumatársadalom című könyvében és más írásaiban is szemléletesen bemutatja, milyen problémát okoz a holokauszt és azzal együtt az áldozati perspektíva abszolutizációja. Ha minden „csoport” folyton csak áldozati perspektívából szemléli saját történetét, akkor bent ragadunk a „versengő áldozatiság” csapdájában, ahelyett, hogy arra keresnénk a választ, milyen eszközök állnak – és álltak – rendelkezésünkre az áldozattá válás elkerülésére.

Ebből az értelmezési keretből nézve egész más értelmet nyer a Véri Dániel által kikutatott 1965-ös kiállítás és az abban felvetetett kérdések, például a művészek származásának, tapasztalatának problémája. Ahogyan a Szombatban erről megjelent cikk is említi, a szocialista állam csupa olyan művészt kért fel az 1965-ös auschwitzi kiállításra, akik személyesen nem élték át a holokausztot és nem voltak zsidó származásúak. A ma nézőpontjából ez furcsának tűnhet, de szerintem éppennyire problematikus, hogy a magyar holokauszt-emlékművek többsége zsidó temetőkben vagy zsinagógákban található, miközben a holokauszt emlékezetének a társadalom minden tagja számára ugyanannyira jelen kellene lennie. Hiszen hatott mindenkire és hat a mai napig. Ezzel szembenézni mindannyiunk közös felelőssége.

A kiállítást egyébként az OSA Archívum, a CEU Jewish Studies Program és a Tom Lantos Intézet közös együttműködésben hozta létre, jóval a Budapest Jewish Studies Colloquium létrejötte előtt.

Hogyan indult útjára ez az új rendezvénysorozat?

SE: Idén tavasszal találkoztam Michael L. Miller történésszel, a CEU Jewish Studies Programjának alapítójával és vezetőjével, hogy új együttműködési módokat alakítsunk ki a CEU Jewish Studies Programja és a Tom Lantos Intézet között. Mivel mindkét intézmény fő profilja a kutatás és az oktatás, ezért természetes partnerei vagyunk egymásnak, és már számos közös projektet valósítottunk meg közösen. A COVID és a CEU Bécsbe költözése ugyanakkor új helyzetet, sok új tapasztalatot hozott munkánkba, és én is csak nemrég kezdtem el a Tom Lantos Intézetben dolgozni, ezért ültünk le ötletelni.

A találkozó során bemutattam a Tom Lantos Intézet új projektjét, a „Magyar Judaisztikai adatbázis” projektet, amit idén indítottunk el, és jelenleg #HungarianJewish munkacímen fut. A projekt célja a magyar zsidó tudományosság támogatása, feltérképezése és fejlesztése egy globális „episztemikus közösség” létrehozása céljából. Ez a virtuális közösség mindazon kutatókat foglalja magába, akik a világ bármely pontján magyar zsidókkal, zsidósággal foglalkoznak. Az ő elérhetőségüket szeretnénk egy online portálon feltüntetni, illetve lehetőség szerint akár az általuk publikált kutatásokat, vagy legalább azok bibliográfiai adatait. Egy ilyen szakmai közösség nemcsak az intézmények és kutatók közötti együttműködést segítheti, hanem láthatóvá teszi a kutatási trendeket, hiátusokat, inspirációt adhat fiatal kutatóknak és átláthatóbbá, dinamikusabbá tenné a magyar zsidóságról szóló tudományos diskurzusokat, hasznos segítség lehet konferenciák, folyóiratok, szakmai műhelyek szervezéséhez. A projekt ötletgazdája és szakmai vezetője Fenyves Katalin, az OR-ZSE professor emeritája, aki a doktori disszertációm opponense is volt.

Michael L. Miller ezen projekttől inspirálva újabb találkozót szervezett, ahova meghívta Kelemen Ágnes történészt, a CEU Democracy Institute munkatársát, valamint Konrád Miklóst, a BTK Történettudományi Intézete és a Goldziher Intézet kutatóját. Itt megállapodtunk abban, hogy tudományos műhelyeket, kéziratvitákat, kerekasztal-beszélgetéseket, rendhagyó könyvbemutatókat szervezünk, és ha egy-egy híresebb kutató a régióban tartózkodik, meghívjuk Magyarországra. Michael javaslatára a programot „Budapest Jewish Studies Colloquium” (BJSC) néven indítottuk el, kísérleti formában.

Miért lett angol neve a kezdeményezésnek?

SE: A sorozat célja, hogy a magyar zsidó tudományos diskurzusokat a nemzetköziekkel összekapcsolja, és ezen a területen az angol a lingua franca. Hogy ez mennyire így van, mi sem tükrözi jobban, mint hogy a „Jewish studies” elnevezést is nagyon nehéz magyarra fordítani. Erről a témáról többek közt már Biró Tamás nyelvész, az OR-ZSE docense is írt. A „Jewish studies” kifejezés jelenleg különböző magyar kifejezéseknek „feleltethető meg.” Létezik egyrészt a „judaisztika”, ám ez alatt sokan kizárólag a zsidó valláshoz kapcsolódó tudástermelést értik, így ez túl szűk lenne a „Jewish studies” magyarítására. Másrészt Dr. Komoróczy Géza professzor munkássága révén számos magyar kutató számára a „hebraisztika” is hasonló jelentéssel bír. Ott van például a „Magyar Hebraisztikai Társaság”, amely hasonló célokat igyekszik megvalósítani, mint például az „American Jewish Studies Association”, de munkája egyelőre a zsidósággal foglalkozó kutatók egy része előtt teljesen láthatatlan, és ennek részben a névválasztás az oka. Egy olyan, a 20. századi zsidó történelemmel foglalkozó kutató, aki mondjuk nem az OR-ZSE-n tanít, még akkor sem érzi megszólítva magát e név által, ha éppen tud is a szervezet létéről. Itt nem pusztán nyelvhasználati, fordítási kérdésről van tehát szó, hanem – ahogyan Tamás fogalmazott –tudományszociológiáról is, azaz a tudományos tudástermelés kulturális és intézményi körülményeiről. Egyelőre nem találtunk a „Jewish studies” magyarítására igazán jó kifejezést, de Tamás a „zsidó tanulmányok” kifejezés mellett érvel, ami nekem is tetszik, és mindenképpen pontosabb leírásnak tartanám, mint amilyen a hebraisztika vagy a judaisztika. Bányai Viktória, a Magyar Hebraisztikai Társaság jelenlegi elnöke elmondta, hogy a szervezeten belül is felvetődött már ez a kérdés, és elképzelhető, hogy a jövőben emiatt akár nevet is változtassanak. Persze a lényeg nem a név, hanem hogy a szakma szereplői kapcsolatban álljanak és érdemi párbeszédet folytassanak egymással.

Az együttműködés következő eseményének egy magyar szerző munkájának angol megjelenése adja a kiindulópontját.

SE: Kovács M. Mária Törvénytől sújtva: A numerus clausus Magyarországon című könyvének angol nyelvű fordítását mutatjuk be november 30-án 18:00 órakor a CEU Nádor utcai épületében. Az esemény során szeretnénk a szerző örökségét több oldalról is megközelíteni, számba venni mi az, amit történészként, tanárként és közéleti személyiségként, értelmiségiként az utókorra hagyományozott. Az eseményen megszólal Pók Attila, Kovács András, Michael Miller és Kelemen Ágnes, akik személyesen is ismerték Kovács M. Máriát, és akik kutatásaik kapcsán szellemi párbeszédben is álltak – állnak vele.

Az esemény hátteréhez hozzátartozik, hogy 2020 tavaszán a TLI a CEU Jewish Studies Programmal együtt szervezett egy konferenciát a numerus claususról, melynek előadásai jövő tavasszal a CEU Press gondozásában, a Berghahn Books kiadónál fognak megjelenni, közöttük Konrád Miklós és Kelemen Ágnes vonatkozó tanulmányai is. Ennek a kötetnek, amit Szapor Judit (McGill University) és Michael L. Miller (CEU) szerkeszt, a bemutatója is a Budapest Jewish Studies Colloquium programján szerepel majd.

A konferencia tervezésében Kovács M. Mária, a téma magyarországi szakértője is részt vett, de sajnos már nem érte meg a konferenciát. Ám mint minden jelentős kutató, gondolkodó esetében, velünk maradt mindaz a tudás és szellemiség, amit tőle örököltünk. Ennek az örökségnek a megőrzése és széles körű megosztása céljából készült el a most megjelent fordítás is.