Találatok ‘Szombat ’
Összesen 26,857 találat (23401 - 23420) : Szombat .
Megjelent a Szombat decemberi száma
Buda, zsidók
Ablonczy Balázs: Csendes árnyak – Zsidóság a Hegyvidéken
A jámbor baloldali azt gondolhatná, hogy egy ilyen, eredendően konzervatív kerületben élhetetlen a lég, a villamoson kikapkodják az ember kezéből a 168 Órát és az ún. nemzeti (jelentsen is ez akármit) könyvesboltok … Tovább »
Komlós Aladár “A zsidó lélek” című írásáról
Első látásra nem ütközik különösebb nehézségekbe… Legalábbis abban az értelemben, hogy mely kérdésre felel A zsidó lélek c. esszé. A szöveg abból az ellentmondásból vázolja s határolja is élesen a lehetséges válaszok horizontját, amely a zsidóság politikai emancipációja utáni időszakban az asszimilációs készség és a lényegi befogadottság hiánya között képződött meg.
Bajnai Gordon: “…magyar embereket hurcoltak el és öltek meg részben magyar gyilkosok…”
Balog Zoltán: “…abban bízunk, hogy szövetségesei lehetünk egymásnak”
Sólyom László fogadta Elie Wieselt
Magyarország vendége Elie Wiesel
A Frankel (Vajda Károly)
Az 1880-as évek alapító nemzedékének neológ (konzervatív, mérsékelt reform) beállítódásából mára – kiforrott teológiai koncepció hiányában – csak annyi maradt, hogy a Frankel sem nem ortodox, sem nem reform hely, ugyanakkor mindkettőből ötvöz magába valamit.
A Frankel … Tovább »
Az alma jó (Kozma Kecskeméti György)
Az Alma utcai Orthodox Zsidó Szeretetház alapítása az 1870-es években lehetett. A Városmajor utca megnövekedett forgalma és zaja miatt nem a legideálisabb ez a korábban világvégi hely. De aki a kertet egyszer is látta, az nem felejti el: egy kis Édenkert a zúgó város közepén, sokan … Tovább »
A nemzet törvénye
Az izraeli igazságügy-miniszer egy interjúban kijelentette: a halahának, a hagyományos zsidó törvénynek kell mértékadónak lennie Izrael államban.
“Az ilyen zsidók, mint fában a féreg”
Az MVSZ tiszteletbeli elnöke azt mondta: soha senkit nem biztatott arra, hogy ne mondjon gyűlöletbeszédet a magyarság kártevői ellen.
A Szeretetkórház helyreigazít
Elie Wiesel: A bolond Mose
Elie Wiesel 2016. július 2-án hunyt el. Néhány éve, magyarországi látogatása alkalmával közöltük egyik legszebb elbeszélését. Ezzel emlékezünk rá.
A Béke Nobel-díjas Elie Wiesel december 9-én érkezik Magyarországra. Látogatása alkalmából a Szombat A bolond Mose című elbeszélésének fordításával köszönti őt, mely életműve központi témájával, az emlékezéssel és az emlékeztetéssel foglalkozik. A bolond Mose kulcsfigurája végigkíséri Wiesel életművét, és számos írásában visszatér.
Budapesti zsidó kórházak a vészkorszakban
2006 májusában az izraeli Naharija városában előadás-sorozatot tartottak a zsidó kórházakban végzett orvosi kutatásokról a náci korszakban. A konferenciára meghívást kapott Varda Weiszkopf, a Yad Vashem intézet hallgatója is, aki meglepetéssel tapasztalta, hogy a konferencián egy szó sem esett a náci megszállás alatt Budapesten működő zsidó kórházakról…
20 éves a Szombat!
Születésnapi buli!
Tisztelettel meghívjuk Önt folyóiratunk, a Szombat 20. születésnapjára a Vince kiadó új könyvesboltjába, a Klauzál 13-ba (Bp. VII. Klauzál tér 13.) december 12-e, szombat este 7 órára.
Közreműködnek:
a Budapesti Zsidó Színház és a Gólem Színház művészei … Tovább »
A magyar, aki mindent látott, amikor Izraelt alapították
Láthatatlan szavak
Noha a léleknek így elsősorban hangja van, és biztos vagyok benne, hogy ennek a hangnak léteznek regiszterei, amelyeket csak bizonyos emberek hallanak (meg persze olyan árnyalatai is, melyeket nem hallhatunk, akkor sem, ha hallani véljük – amennyiben mégis, az a művészet csodája); noha folyamatosan üldöz ez a „zsidó hang”, talán éppen azért, mert egyszer üldözőbe vettem…
Tiltsd be, amit be kell tiltanod, tiltásodnak pedig szerezz érvényt, édes Hazám!
Gólem Fesztivál 2009 – Izraeli és izraelita színházak a Nemzetiben
Kafka. A kisebbségi irodalomért
A kifejezés problémáját Kafka nem absztrakt, egyetemes módon veti fel, hanem a kisebbséginek nevezett irodalmakkal kapcsolatban – ilyen például a varsói vagy prágai zsidó irodalom. A kisebbségi irodalom [littérature mineure] nem egy kisebbségi nyelv irodalma, hanem olyan irodalom, amelyet a kisebbség a többség nyelvén ír.









