Az alma jó (Kozma Kecskeméti György)

Írta: Kozma Kecskeméti György - Rovat: Kultúra-Művészetek

Az Alma utcai Orthodox Zsidó Szeretetház alapítása az 1870-es években lehetett. A Városmajor utca megnövekedett forgalma és zaja miatt nem a legideálisabb ez a korábban világvégi hely. De aki a kertet egyszer is látta, az nem felejti el: egy kis Édenkert a zúgó város közepén, sokan ezért is itt rendezik az esküvőjüket.

Nekem a dédanyám volt először Szeretetház-lakó, a hatvanas években, s kisgyerek koromban meg is látogattuk ott Barach Leontine-t, Löw Lipót főrabbi (az 1848-as tábori rabbi) unokáját. Akkor találkoztam először Eszti nénivel, aki Löw Immánuel szegedi főrabbi lánya volt, és nála jobb madártejet senkinél nem kaptam.

Felnőttként azonban csak a kommunizmus bukása után mentem látogatóként az Alma utcai Szeretetházba és zsinagógájába. Akkor is (a ’44-es bori munkaszolgálatáról könyvben is beszámoló) Perl Miklós volt a gabbaj, mint ma. De akkor még ott imádkozott Kohn Lajos bácsi, akinek a kedvéért le kellett takarni az aranyos fonálból kialakított félig domborművű oroszlánt a Tóraszekrény függönyén. Nővére ma is a Ház lakója. Az előimádkozó sokáig Doff Imre bácsi volt (a Frankelből), ma, rajtam kívül Hegedűs Pál, a CEU tanára és Bárász Tamás váltják egymást e poszton, és mivel a húsz év után visszavonult Dickmann Gittát váltó vezetőnő férje is kántor (Vencel György), gyakran vannak kántorkoncertek.

Sok érdekes ember lakott még e falak közt – a kertben emlékmű áll s emlékeztet az itt történt náci (azaz „nyilas”) gyilkosságokra. Kun „páter” és hívei hetven embert (köztük keresztény ápoló nővéreket) öltek meg itt a Szeretetházban és a közeli (ma már nem álló, a Szív Kórház melletti) kórházban, valamint a Maros utcában, amely gyűjtőfogdaként is működött, ma belügyminisztériumi intézmény. Az egyetlen túlélő is távoli rokonom volt, Rappaport Ottóné: a családja Dél-Amerikába költözött, egyik unokája zongora-művészként költözött egy időben Budapestre s járt sokszor az Alma utcai Zsinagógába.

Előimádkozó
az Otthon
imatermében

Nemrég távozott el az élők sorából az egyik ismert nevű lakó, Ilkovics Olgi néni, a híres „Ilkovics” önkiszolgáló (a mai Nyugati téren) alapítójának lánya.  Szomszédja Zsuzsi néni, akinek férje arról nevezetes, hogy az övék volt az ötvenes években a Harley-Davidson motorbolt, s a férje nagybátyja Kálmán Imre volt, a híres operett-szerző. Drechsler Ági néni a Rabbiképző könyvtárosa volt még 15 éve is, apja pedig a legnagyobb háború előtti német nyelvű napilapnak, a Pester Lloydnak volt egyik szerkesztője.

Egy ilyen nagyközönségnek íródó beszámolóban persze jelentkezik az az igazságtalan megkülönböztetés, hogy a hírességekhez kötődő lakókat említjük meg, s a többieket nem mindig. Ez kicsit arra emlékeztet, amikor Perl bácsi felolvassa a Halottak Emlékezete ünnepségeken az összes korábbi lakót, de csak néha áll meg eltöprengve… igen, ő volt itt a gondnok… igen, ez egy vak néni volt… Mindenkit nem lehet megemlíteni. Természetesen a többiek közül is érdemes azért egyenként megemlíteni: a kántorkazettákat hallgató Kádár néni, a kilencvenhez közeledve is napi munkába járó Imre bácsi, a buddhizmusról verseket író 97 éves Erzsi néni, vagy a vékonybelet megtámadó liszt-érzékenység magyarhoni felfedezőjének, a nemrég elhunyt Jávor Tibor főorvos úrnak az özvegye, a ’44-es tábor-élményeiről könyvet írt Nelly néni megannyi élő bizonyítéka annak, hogy a zsidóság milyen megtartó erővel rendelkezik. Az itteni öregek többsége nem elesett, nem melankólikus: legtöbbjüket látom, ahogy napi sétáikat róják a Városmajor feletti dombon, az Istenhegy alatt.

Bejárat a Városmajor utcáról

Az átlagnál pittoreszkebb életet élt a pár éve eltávozott Feldman Lajos bácsi, akinek lánya, a temperamentumos Piroska, sokáig volt szakács-helyettes az Otthonban, tavaly hunyt el. Lajos bácsi szobrász volt, absztrakt szobrokat faragott fából (egyik fatörzs-alakja a Lauder iskola bejáratát díszíti).  Hatalmas sakkfigurákat is faragott – az egyiket Kádár Jánosnak ajándékozta még a hatvanas években. A háború elől Amerikába utazott, mert ő volt az Egyujjon Álló Gólem – cirkuszokban lépett fel ezzel a számmal és Johnny Weissmüller (Tarzan alakítója) személyesen szerződtette: sőt, 1966-ban meg is látogatta Budapesten. Az idős bennlakóknak Ingber Vera (a Hatikva zeneszerzőjének rokona) szervezi a kulturális eseményeket: járt itt előadóként Hernádi Judit, Soma művésznő, valamint Csala Zsuzsa is, nemrégen pedig BIG anekdotáit hallhatták a lakók.

Az Alma utcai Otthon
emléktáblái
(Fotók: Tóth Csilla)

Nemrég felújították a háztetőket s remélhetőleg kerül majd forrás az alapok kiszárításához is, mert néhány szoba beázik.

A Szeretetház lakói és a szombatonként velük imádkozó környékbeliek (mint például Eran El-Bar a Szochnut vezetője, Zev Paskesz az Orhodox Hitközség Elnökségéből, vagy Berkovits Slomó, a „Traubi” gyakran támadott vezetője) – másokkal együtt minden évben ellátogatnak (Mojse Weissberger rabbi vezetésével) a Csörsz utcai orthodox temetőbe az ottani cádik sírjához, elmondani a megfelelő zsoltárokat és imákat.

A leghangosabb rész mindig az, hogy „…Alma Alma Jó!”

Kozma Kecskeméti György

kántorjelölt

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]