Kafka. A kisebbségi irodalomért

A kifejezés problémáját Kafka nem absztrakt, egyetemes módon veti fel, hanem a kisebbséginek nevezett irodalmakkal kapcsolatban – ilyen például a varsói vagy prágai zsidó irodalom. A kisebbségi irodalom [littérature mineure] nem egy kisebbségi nyelv irodalma, hanem olyan irodalom, amelyet a kisebbség a többség nyelvén ír.
 

 

 

Franz Kafka

 Elsődleges jellemzője mindenesetre az, hogy nyelve igen erős deterritorializációs együtthatóval rendelkezik. Kafka ebben az értelemben beszél arról az akadályról, amely a prágai zsidókat mintegy kizárja az írásból, és irodalmukat lehetetlenné teszi: lehetetlen nem írni, lehetetlen németül írni, lehetetlen másként írni. Lehetetlen nem írni, hiszen a bizonytalan vagy elnyomott nemzeti tudat szükségszerűen irodalomhoz vezet („s ezért az irodalmi vitának, a leghevesebbnek is létjogosultsága van”). Lehetetlenség másként írni, mint németül, hiszen a távolság érzése a prágai zsidók és az ősi cseh territórium között feloldhatatlan. De németül is lehetetlenség írni, ez a tömegektől elvágott „papiros németet” vagy bikkfanyelvet beszélő elnyomó, német kisebbség deterritorializálása; és még inkább a zsidóké, akik egyszerre tagjai és kivetettjei ennek a kisebbségnek, mint a cigány, aki a „német gyermeket kilopta a bölcsőből”. A Prágában beszélt német tehát deterritorializált nyelv, amely alkalmas a különös, kisebbségi használatokra (más kontextusban ma ugyanezt teszik például a feketék az amerikai angollal).
A kisebbségi irodalmak második jellemzője, hogy bennük minden politika. Ezzel szemben a „nagy” irodalmakban az egyes ügy (családi, háztartási stb.) más, nem kevésbé személyes ügyekhez kapcsolódik, miközben a társadalmi miliő csupán környezetként, háttérként szolgál. Noha egyetlen ilyen ödipális ügy sem különösebben nélkülözhetetlen, nem feltétlenül szükséges, a tág térben mégis közös tömböt alkotnak. A kisebbségi irodalom teljesen más: a szűkös tér következtében a személyes ügy azonmód a politikához kapcsolódik. A személyes ügy tehát annál is inkább szükségszerűvé, nélkülözhetetlenné, mikroszkóp által felnagyítottá válik, mivel egy egészen más történet kavarog benne. Ilyen értelemben mondhatjuk, hogy a családi háromszög más – kereskedelmi, gazdasági, bürokratikus, jogi – háromszögekhez kapcsolódik, amelyek értékeit meghatározzák. Amikor Kafka a kisebbségi irodalom céljai közt említi az „apák és fiúk közti ellentétek megnemesítését és megbeszélési lehetőségét”, akkor nem ödipális fantáziaképről van szó, hanem politikai programról. „Ha az egyes ügyet nyugodtan átgondolják is, mégsem jutnak el a határhoz, ahol más hasonló jellegű ügyekkel összefügg, még leginkább a politika felé érik el ezt a határt, sőt arra törekszenek, hogy ezt a határt meglássák, bár ott sincs, gyakran ezt a szűkülő határt vélik fellelni mindenütt. […] Ami a nagy irodalmakban odalent játszódik, és az épület nélülözhető pincéje, itt teljes megvilágításban folyik, ami ott pillanatnyi érintkezést hoz létre, az itt nem kevesebb, mint élet-halál kérdése mindenkire nézve”.

 

Franz Kafka kávézó, Prága

Harmadik jellegzetessége az, hogy benne minden kollektív értéket kap. Mégpedig azért, mert a kisebbségi irodalom nem bővelkedik tehetségekben, így nem adottak a kollektív megnyilatkozástól [énonciation*] elválasztható, egyik vagy másik „mestertől” származó egyéni megnyilatkozás feltételei. Ennek hatása azonban jótékony, hiszen a mesterek irodalmán kívül valami más is elképzelhetővé válik: amit az író egymaga mond, azonnal közös cselekvéssé lesz, és amit mond, illetve csinál, szükségszerűen politika, még akkor is, ha a többiek nem értenek vele egyet. A politikai mező már minden kijelentést [énoncé] megfertőzött. Mivel a kollektív vagy nemzeti tudat a „külső életben többnyire tétlen és mindig szétforgácsolódó”, ezért az irodalom feladata és szerepe, hogy átvegye a kollektív, sőt forradalmi megnyilatkozás pozitív töltetét: az irodalom hozza létre a cselekvő szolidaritást, minden szkepticizmus ellenére. Ha az író a törékeny, bizonytalan és elnyomott közösség peremére szorul, helyzete még inkább alkalmassá teszi arra, hogy egy másik, lehetséges közösséget fejezzen ki, hogy egy másfajta tudat, egy másfajta érzékenység eszközeit hozza létre. Ahogyan az Egy kutya kutatásaiban a kutya egy másik tudományért kiált magányából. Ily módon az irodalmi gépezet eljövendő forradalmi gépezetek helyébe lép, de egyáltalán nem ideológiai okokból, hanem azért, mert ebben a közegben egyedül felel meg a kollektív megnyilatkozás feltételeinek: az irodalom a nép ügye. Pontosan ebben az értelemben vetődik fel Kafka számára a probléma. 

 

A kisebbségi irodalomnak tehát három jellemzője van: a nyelvi deterritorializáltság, az individuálisnak a közvetlen politikaira való rákapcsolódása, valamint a kollektív megnyilatkozás-elrendeződés. Következésképpen a „kisebbségi” nem bizonyos irodalmak jelzője, hanem minden olyan irodalom forradalmi feltételeit jelöli, amely a nagynak (vagy intézményesítettnek) nevezett irodalmon belül létezik. Annak is, aki szerencsétlenségére nagy irodalommal rendelkező országban született, úgy kell saját nyelvén írnia, mint ahogy a cseh zsidó ír németül vagy az üzbég oroszul. Úgy kell írnia, mint egy gödrét kaparó kutya vagy odúját ásó patkány. Ehhez ráadásul még meg kell még találnia saját alulfejlett pontját, saját tájnyelvét, saját harmadik világát, saját sivatagát. Számos vita folyt már arról, mi a marginális irodalom. Továbbá arról is, mi a népi, a proletár stb. irodalom. Természetes, hogy a kritériumokat nehéz addig meghatározni, amíg nem egy objektívebb fogalom segítségével közelítünk a kérdéshez, mégpedig a kisebbségi irodalom fogalmával. A nép, a marginális stb. irodalom meghatározása csak akkor képzelhető el, ha lehetőség nyílik arra, hogy a kisebbségi gyakorlat a többség nyelvén belül jöjjön létre. Csak ezen az áron lesz az irodalom valóban kollektív kifejezésgéppé, csupán így válik alkalmassá arra, hogy tartalmakról szóljon, és tartalmakat hozzon. Kafka éppen azt mondja, hogy a kisebbségi irodalom sokkal alkalmasabb az anyag megmunkálására. 

Részlet Gilles Deleuze és Félix Guattari Kafka. A kisebbségi irodalomért című könyvének Mi a kisebbségi irodalom? című fejezetéből, Karácsonyi Judit fordításában. (A lábjegyzetek és szövegközi hivatkozások elhagyásával.) A kötet a Qadmon Kiadónál jelenik meg 2009 december 10-én.