Találatok ‘Sz. P’

Összesen 4,286 találat (3321 - 3340) : Sz. P.

Ifjúság, internet, radikalizmus

Írta: Szegő Péter - Rovat: Politika

A rendszerváltás idején úgy tűnt, hogy az ifjúság a társadalmi progresszió, a demokratikus alapértékek letéteményese. A százezres tömegrendezvényeken – például 1988. június 27-én, 1989. március 15-én vagy éppen június 16-án – a fiatalság erőteljesen felülreprezentáltan képviseltette magát. 1993-ban az ELTE-n, arra gondolván, hogy tudják rólam, hogy zsidó vagyok, tehát nem néznek antiszemitának, elsütöttem egy enyhén antiszemitának is fölfogható – egyébként nagyszerű – poént, mire úgy tekintettek rám, mintha leprás lennék.

Szélsőjobb revival

Írta: Szombat - Rovat: Politika

 Aki manapság csak egy kicsit is beleszagol az internetes világba, rögtön észreveheti egy rendkívül fejlett szubkultúra jelenlétét; a netes szélsőjobboldalról van szó. Az az érzésünk támad, hogy kontrollálatlanul ömlik valami mocsok, amiről pedig azt hittük, hogy a múlttal együtt sodródott el.
 

Biztos lábakon

Írta: - dibbuk - - Rovat: Archívum

FÜLEMÜLE ÉTTEREM
Biztos lábakon

Autentikus közönség, autentikus ételek. Mi sem bizonyítja job­ban mindezt, hogy ma már asztalt kell foglalni, ha az em­ber biztosan helyet akar kapni a nyolcadik kerület mélyén, az eldugott, sötét Kőfaragó utcá­ban megbúvó Fülemüle ven­déglőben. … Tovább »

Kóser eljárás?

Írta: Beszterczey Judit - Rovat: Archívum

Kóser eljárás?

Közép-Európa egyetlen zsidó kórházába, a Sze­retetkórházba a zuglói Amerikai útról érkeznek meg az ápolásra szorulók. A rendkívül kellemes, zöldövezetben mű­ködő intézményt a Mazsihisz működte­ti. A Szeretetkórház az elmúlt évtizedek óta folyamatosan … Tovább »

[popup][/popup]