Az EMIH és a Tett és Védelem is tiltakozik a holokauszttagadó volt iráni elnök budapesti meghívása ellen
Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközséggel és a Tett és Védelem Alapítvánnyal közös nyilatkozatban fejezte ki felháborodását Mahmúd Ahmadinezsád, az Iráni Iszlám Köztársaság korábbi elnökének felszólalása ellen a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
„Tiltakozunk az ellen, hogy Mahmúd Ahmadinezsád, az Iráni Iszlám Köztársaság korábbi elnöke felszólaljon a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen” — szól a két zsidó egyház és a TEV közös közleménye, mely felhívja a figyelmet arra, hogy „Ahmadinezsád nyíltan antiszemita, holokauszttagadó, tagadja a zsidó állam létjogosultságát, és korábban számos alkalommal szólította fel híveit Izrael elpusztítására”.
Az EMIH, a MAOIH és a TEV „arra kéri a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetését, hogy fontolja meg, hogy kíván-e lehetőséget adni Ahmadinezsádnak, hogy veszélyes, mérgező eszméit az intézmény falai között terjessze”.
Ahmadinezsád az NKE-n való felszólalása ellen tiltakozott Izrael Állam magyarországi nagykövetsége és a Mazsihisz is.