Vannak-e zsidók Lengyelországban?

SZEGŐ PÉTER

Vannak-e zsidók Lengyelországban?

I. rész

1938-ban mintegy hatvanezer zsidó élt Krakkóban. Ma a 758 ezres város zsidó lakossága nem éri el a hat­száz főt.

KRAKKÓI ZSIDÓ NYÁRI FESZTIVÁL

Július 1-9. között rendezték a XVI. Krakkói Zsidó Kulturális Fesztivált. A KZSKF – amint Janusz Makuch fesz­tiváligazgató a Szombat érdeklődésére elmondta – a legmagasabb színvonalú zsidó kultúrát és művészetet prezen­tálja közönségének, bármiféle, a minőség rovására menő kompro­misszum nélkül, a zene, színművé­szet, a film, a képzőművészet vagy akár a közönséggel közös műhely­munka terén. A külföldi közönség leg­nagyobb része az Egyesült Államok­ból jön, ami természetes, hiszen – mint Makuch hangsúlyozza – ez egy zsidó fesztivál és az Egyesült Álla­moknak van a föld országai közül a legtöbb zsidó lakosa. A fesztivált a kezdetektől igazgató Makuch hozzá­tette: az első KZSKF-et 1988-ban ren­dezték, félig-meddig illegálisan. Ek­kor még fel sem merült, hogy tizen­nyolc év múlva ez lesz Lengyelország, Európa és – teszi hozzá interjúala­nyom – a világ egyik legfontosabb kulturális eseménye. Az igazgató tu­domása szerint a KZSKF a világ leg­nagyobb zsidó fesztiválja: idén már több mint százharminc művész lépett fel a fesztivál 182 eseményén.

1994-ig kétévente, azóta évente ren­dezik meg a KZSKF-t, így lehet a mostani a XVI. Az egyre nagyobb jelentőségű fesz­tivál évről évre több és több turistát vonz Krakkó­ba, és a város idegenforgal­mi fejlődése jelentős mér­tékben köszönhető a feszti­válnak. Makuch szerint a fesztivál nem egyszerűen kulturális események összessége, hanem jóval több annál: véget nem érő oktatási folyamat. Az ér­deklődők például – egyéb­ként ingyen – meghallgat­hatták Konstanty Gebert közíró – egyik interjúala­nyom – A judaizmus alap­jai című előadását, vagy lengyelül il­letve angolul tanulhattak jiddist.

A fesztivál anyagi alapjairól az igazgató azt mondta: az idei költségvetés hétszázezer dollár. Ennek össze­sen felét állja Krakkó, illetve Lengyelország költségvetése, tíz, maximum ti­zenöt százalék jön össze a belépője­gyek árából (az események egy je­lentős része ingyenes; az egész feszti­vál legdrágább belépője százötven zloty, vagyis mintegy tíz és fél ezer forint, de a jellemző inkább a harminc-ötven zloty, azaz 2100-3500 fo­rint körüli jegyár), a cech többi részét különböző – főként egyesült államok­beli és lengyel – támogató cégek, ala­pítványok állják.

A fellépők egyike lett volna German Goldenstein, a Romániában született és Brooklynban élt világhírű klezmerklarinétos, aki nemcsak koncertet adott volna, hanem két nappal később zenés előadáson mutatta volna be a klezmer és egyéb közép- és kelet-eu­rópai zenék közti kapcsolatot. Gol­denstein azonban júniusban szívin­farktusban elhunyt, a zenéléssel egy­bekötött előadást így szintén világ­szerte ismert zenésztársa, a Brave Old World gitáros-hegedűs-énekese, a va­lamennyire magyarul is tudó Michael Alpert tartotta meg.

(Aki a fesztivál további részleteire kí­váncsi, annak ajánlom a http://www.jewishfestival.pl/ honlapot.)

GEBERT SZÁMÁRA A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG CSALÓDÁS

Edgar Glück, Galícia főrabbija 1936-ban született Hamburgban, a Harmadik Birodalomban, lengyel ál­lampolgár szülőktől. Bár a német ha­tóságok ekkor még tiszteletben tartot­ták a Glück család lengyel állampol­gárságát, s megúszták az antiszemita atrocitásokat, 1938-ban idősebb Glück úgy gondolta: nem ártana családostul áthajózni New Yorkba. Idősebb Glücknek, úgy tűnik, mélyen igaza lett. Németországban a szülei németül beszéltek a leendő főrabbival, aki így inkább a németet tartja anyanyelvé­nek, mint a jiddist – bár ez utóbbit is megtanulta New Yorkban. Nyolcéves korában megkapta az Egyesült Álla­mok állampolgárságát. 1961-ben járt először Lengyelországban, majd 1984-ben rabbinak hívták Krakkóba. Ez azt jelentette, hogy bár élete na­gyobb részét továbbra is az Egyesült Államokban töltötte, időnként – főleg nagyobb ünnepek idején – Krakkóban tartott istentiszteletet. Idén nevezték ki Galícia főrabbijának. Aktívan részt vesz a krakkói zsidó temető helyreál­lítási munkálataiban, mostanában in­gázik New York és Krakkó között. A főrabbi tanul lengyelül, szinte min­dent megért, de beszélni nem tud még igazán jól. Arra a kérdésemre, hogy a galíciai főrabbinak nem kellene-e tö­kéletesen bírnia a lengyelt, így vála­szol: „De, az lenne az ideális. De tu­dok jiddisül, héberül, angolul és né­metül, valahogy csak elboldogulok. Az ifjabbak beszélnek angolul, az idősebbek jiddisül.”

A főrabbi úgy tudja, Lengyelország­ban a hitközségeknek ma mintegy hé­tezer tagja van. Harmincötezer lehet azoknak a száma, akiknek legalább az egyik nagyszülője zsidó. Előfordult, hogy valaki a halálos ágyán árulta el leszármazottainak saját zsidó mivoltát. Hogy Krakkóban hány zsidó él,

Glück főrabbi nem tudja megmondani (a már emlí­tett, hatszáz alatti szám a http://www.shtetlinks.je- wishgen.org/Krakow/ hon­lapon található), de hozzá­teszi: a legnagyobb ünnepe­ken több mint kétszázötven embernek tart istentisztele­tet, a minjan pedig minden péntek este összejön. Hoz­záteszi ugyanakkor: a két­százötven emberből hetven­nyolcvan nem zsidó.

Végezetül a mai Lengyelországban meglévő antiszemitizmusról kérdeztem a főrabbit. Úgy véli: a mostani, a nem­zeti radikálisokat is soraiban tudó kor­mányról azt nem lehet állítani, hogy en bloc antiszemita, sőt a kormány fel is lép a Lengyelországban kétségkívül érezhető antiszemitizmussal szemben. Ugyanakkor korábban az egyik kor­mánypárt, az oktatási minisztert adó Lengyel Családok Ligája tartott fenn kapcsolatokat különböző bőrfejű cso­portokkal. A választási kampányban a jelenlegi kormánypártok mellett teljes mellszélességgel kiálló katolikus Má­ria Rádiót a főrabbi határozottan anti­szemitának tartja. Hozzáteszi: a Mária Rádió nem tudhatja maga mögött az egész lengyel katolicizmust: az adónak komoly ellentábora van a kléruson és a híveken belül.

Konstanty Gebert, a havonta megje­lenő lengyelországi zsidó folyóirat, a Midrasz (lásd: http://www.midrasz.pl) főszerkesztője – s nem mellesleg Len­gyelország legnagyobb példányszám­ban megjelenő politikai napilapja, a Gazeta Wyborcza állandó közírója – a hetvenes évek második felétől a máso­dik nyilvánosság és a demokratikus el­lenzék aktív újságírójaként, a Zsidó Repülő Egyetem (ZSRE) egyik alapí­tójaként és az egykori Szolidaritás akti­vistájaként úgy látja: a Szolidaritásban jelen volt az antiszemitizmus, hisz egy tízmilliós szervezetben rengeteg ideo­lógia él egymás mellett, de a zsidóellenesség nem volt a Szolidaritás jel­lemzője. A hatalomnak annál inkább: zsidó értelmiségieket – főleg 1968-ban, de utána is – gyakran ért antiszemita támadás az állam részéről.

A magát vallásos lengyel zsidónak valló Gebert egy teljesen asszimiláns, lengyel nyelvű zsidó családba született. Szülei kommunisták voltak, akik nem titkolták el előle zsidóságukat, de ennek otthon semmi jelentősége nem volt. Mint fogalmaz, a zsidóság otthon so­sem volt vitatéma, mint ahogy az eszkimóság sem. Zsidó kortársai közül so­kan azonban egyáltalán nem is tudták gyerekkorukban, hogy azok, s csak ti­zen- vagy huszonévesen jöttek rá. Gebert zsidósága először középiskolás ko­rában, az anticionistának becézett 1968-as állami antiszemita kampány idején nyert jelentőséget. Ekkor zsidó barátai­nak jelenős része emigrált, ő pedig reví­zió alá vette a szüleitől kapott ideológi­át. Innen pedig számára egyenes út ve­zetett a rendszerkritikához, majd a het­venes évek végén a ZSRE létrehozásá­hoz. A hatalom által addig valamennyi­re megtűrt ZSRE-nek a hadiállapot 1981. december 13-i bevezetése a véget jelentette. A ZSRE körüli értelmiségiek a nyolcvanas évek második felében kezdtek ismét szervezkedni, és ekkor váltak közülük többen – így Gebert is – vallásossá. Mint magyarázza, intellek­tuális-szellemi elégedetlenségére talált kiutat a judaizmusban. Cionistának nem tartja magát, hisz – mint mondja – aki cionista, az fogja magát és alijázik. Bár nagyon erősen támogatja a zsidó ál­lamot, s a kisebbik fia idén alijázott, ha­zájának inkább Lengyelországot, mint Izraelt tartja, mert szeretteinek és bará­tainak túlnyomó része Lengyelország­ban él. Gebert öndefiníciója: „nem orto­dox, hanem paradox, esetleg konzervadox”. Úgy véli: Lengyelországban, ahol ilyen kevés zsidó él, ennek a felosztás­nak túl nagy jelentősége nincs. Otthon kósert eszik és tartja a szombatot, de egyébként „megköti a kompromisszu­mokat a valósággal”.

A lengyel nyelvű Midraszt, Lengyelország egyetlen zsidó folyóiratát 1997-ben indították. Foglalkozik mind vallá­si, mind a vallástól független, szekuláris témákkal is. Olvasóinak mintegy a fele nem zsidó – mint ahogy a szerzők egy része az – hanem külsős szimpati­záns. Az olvasókat a főszerkesztő há­rom, egymástól szerinte jelentősen kü­lönböző részre osztja: zsidók; részben zsidó gyökerű, halachikusan akár zsi­dó, akár nem zsidó lengyelek, akik sze­retnének tudni valamit ezekről a gyö­kerekről; végül a zsidóság iránt ér­deklődő lengyel értelmiségiek, zsidó vagy nem zsidó eredettel. A lap 56 ol­dalon, 2500 példányban jelenik meg, s ebből a főszerkesztő szerint mintegy hat-hétszáz külföldön kel el.

A főszerkesztőnek részben ponto­sabb adatai vannak a lengyelországi zsidóság létszámáról, mint Glück főrabbinak. A 2003-as népszámlálás – amely nem engedte meg a kettős iden­titásválasztást, és csak akkor választha­tott valaki magának nemzeti kisebbsé­get, ha előtte arra a kérdésre, hogy len­gyel-e, nemmel felelt – szerint 1233 zsidó nemzetiségű honpolgár él Lengyelországban. (A vallási hovatartozást nem kérdezték, csak azt, hogy a kérde­zett vallásos-e vagy sem.) Mintegy nyolcezer ember tagja valamelyik len­gyelországi zsidó szervezeteknek, per­sze van, aki többnek is. A hitközségek­nek összesen körülbelül 2800 tagjuk van, a legnagyobb szekuláris szerve­zetnek több mint háromezer. A Glück szerint harmincötezres tágan értelme­zett zsidóságot Gebert huszonötezer főre teszi, de megjegyzi: ez részéről csak „guesstimation”. Krakkó tíz zsi­nagógájára mindössze kétszázharminc hitközségi tag jut. (A fentebb említett szűk hatszázas szám tehát alighanem a Gebert által huszonötezer, Glück által harmincötezer főre becsült tágan értel­mezett zsidóság Krakkóban élő része.)

Gebert szavaiból is egyértelmű: a KZSKF célközönsége nemcsak Krak­kó zsidósága. A célközönség része mindenki, akit érdekel a zsidó kultúra. A közönség nagyobb része nem zsidó. Akárcsak Makuch, ő is úgy látja: a KZSKF színvonala nagyon magas. Akit a zsidó Krakkó érdekel, legjobb, ha ilyenkor látogat Krakkóba, mert – mint mondja – „a zsidó Krakkó ilyen­kor tényleg zsidó”. Hozzáteszi: a KZSKF-et nem zsidók szervezik.

A KZSKF-en kívüli krakkói zsidó élet Gebert megfogalmazásában „de­mográfiai okokból korlátozott”. Létezik egy kifejezetten krakkói (tehát Lengyel- ország más városaiban nem működő), mindenféle irányzatot (vallásos, szeku­láris stb.) magában foglaló zsidó ifjúsá­gi szervezet, a Czulent, mely nagyon ha­sonlóan épül fel, mint harminc évvel ezelőtt a Zsidó Repülő Egyetem. Ha a csekély létszámú és többségében igen elöregedett krakkói zsidóságnak van jövője, akkor az a Czulent – teszi hozzá.

A Varsóban élő Gebertnek Krakkó­ról nincs túl jó véleménye. Szerinte a város sznob, akár az egykori Oszt­rák-Magyar Monarchia nagyobb vá­rosai, beleértve Bécset és Budapestet is. A magyarországi zsidóságban a főszerkesztő egyébként is csalódott. A rendszerváltáskor más lengyelországi zsidókkal együtt azt remélte, hogy Magyarország – ahol a többi közép­-európai országhoz képest sok zsidó él – a térség zsidó újjáéledésének köz­pontjává válik, de csalódnia kellett.

A ZSIDÓNEGYEDEN KÍVÜL IS VAN ÉLET

Nem is akármilyen. Ha nem lenne sötét, Krakkó belvárosában este tízkor az ember azt hihetné, hogy nappal van, akkora a turistaforgalom. Nappal har­mincöt fok, késő este majdnem har­minc. Talán ennek is köszönhető, hogy hiába van az ember Szemipalatyinszkkal egy szélességi fokon, mediterrán a hangulat. A főtéren mutatványosok, zenészek, gördeszkával akrobatizáló ifjak minden mennyiségben, és a minőséggel sincs semmi gond. Egy klezmerbandát több tucat ember vesz körbe, és a persely sem marad üres.

Meglepően sokan beszélnek lengye­lül a turistának látszó emberek közül. Hogy a belföldi turizmus ilyen je­lentős, vagy a helyi erők álcázzák ma­gukat turistának, esetleg a lengyel világnyelv lett – nem tudom.

AUSCHWITZ-BIRKENAU

Auschwitzról és Birkenauról már (sok) mindent megírtak. Én nem tu­dok írni róla. Kéretik elmenni oda.

A fenti írás riportsorozatunk része, ame­lyet az Európai Unióhoz csatlakozott tíz új tagország zsidó közösségeiről készí­tünk. A következő számunkban Varsó zsidóságának bemutatásával folytatjuk.