Európai Unió – Ukrajna önvédelmét támogatják, Izraelét nem

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az Európai Unió a nemzetközi közösség minden tagjával együtt arra kéri Izraelt, hogy tegyen le a Rafah elleni offenzíva ötletéről, ugyanis nincsenek biztonságos zónák a Gázai övezet területén, a támadás pedig civilek halálával jár majd – jelentette ki az unió külügyi és a biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben kedden.

Josep Borrell

Josep Borrell, az EU-tagországok nemzetközi fejlesztési ügyekkel foglalkozó minisztereinek találkozóját megelőzően újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: itt az ideje az ENSZ palesztinokat segélyező ügynöksége (UNWRA) finanszírozása újra indításának. A finanszírozást azért állították le, mert október 7 után kiderült, hogy az UNRWA számos alkalmazottja részt vett a mészárlásban és még több alkalmazott üdvözölte azt.

A finanszírozás megújításához szükséges jelentések elkészültek, azok alapján a teljes támogatás biztosítása folytatódhat – szögezte le. A finanszírozás elengedhetetlen, ugyanis az UNWRA az egyetlen és legfontosabb szervezet, amely palesztinok millióinak ellátásában segít – hangsúlyozta Borrell, majd hozzátette: a források megvonására vonatkozó állításoknak nincs semmilyen alapja.

Hangsúlyozta: mindkét fél által elismert tűzszüneti megállapodásra van szükség az izraeli-palesztin konfliktus további elmérgesedésének megelőzésére.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Borrell azt mondta, legjobb a rombolás elkerülése lenne, és akkor – szavai szerint – nem kellene újjáépíteni Ukrajnát. Most legfontosabb Ukrajna katonai támogatásának folytatása, valamint Ukrajna újjáépítésére és reformjainak támogatására megítélt 50 milliárd eurós forrás eurós támogatás maradéktalan felszabadításának szavatolása – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

MTI

 

[popup][/popup]