A mai Magyarországon mindenki valamilyen kulturális vagy történeti mintát keres magának, hagyományt, melybe belekapaszkodhat vagy hozzákötheti magát, elődöket, akikre feltétel nélkül büszke lehet. A szocialista évtizedek megakasztották a szerves társadalmi fejlődést (direkt nem „haladást” írok) hogy aztán maguk is szervesüljenek valahogyan a történelembe, de mielőtt távozott volna a korszak, azért meggyökereztetett számos szokást és gondolkodásmódot. A hagyományok utáni keresgélés nagyobb méretekben is folyt, a viszonyítási pontok felkutatása főleg a rendszerváltás után indult meg s sokáig a polgárosodás fogalma uralkodott egyes történetírói és közírói szférákban (a másik ilyen mindenre csodaszerként használt pszedudofogalom a  civil társadalom volt).
 

Milyenek is az „Új erő” külpolitikai elképzelései és törekvései? Egyáltalán: vannak-e ilyenek? A kérdésnek különös aktualitást ad, hogy október 24-én a Jobbik nemzetközi együttműködési megállapodást kötött négy nyugat-európai radikális és/vagy szélsőjobboldali párttal. Mindehhez rámát az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége fogja biztosítani, s a szervezethez történő csatlakozási szándékot – állítólag – már máshonnan is jelezték. Szóval, érdemes megvizsgálni, hogyan gondolkodik szűkebb és tágabb szomszédságunkról, a glóbusz dolgairól a brüsszeli képviselettel is rendelkező, de főhadiszállásként továbbra is egy budapesti, villányi úti kis irodát használó párt. 

„Vannak, akik tagadják, hogy egy-egy népközösség tagjaiban nagyjából ugyanaz a lélek él. Főleg zsidók szoktak elutasítani minden faj-elméletet, ösztönösen érezve, hogy ezekből fonják nyakukra az antiszemitizmus kötelét. Mások a tudományos exaktság nevében vonják kétségbe a faji elméletek valóban gyakran könnyelmű és pontatlan tételeit. Sem ezekkel, sem azokkal nem vitatkozom;

1993-ban, egy Szombat Szalon keretében beszélgettünk Kertész Imrével a nyilvánosság előtt, majd az interjút utóbb, egy másik alkalommal, Török utcai lakásában, immár nem közönség előtt, kiegészítettük… Az élet és mű összefüggéseit elemző beszélgetést most, Kertész Imre halálhírére  tesszük ismét közzé honlapunkon.

Hetven évvel ezelőtt, 1939. november 11-én tartotta meg első előadását a pesti Goldmark-teremben a magyar színpadokról a zsidótörvények következtében száműzött zsidó színészekből alakult színház. A letiltott művészeket az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) több száz rendezvénnyel próbálta megmenteni a fizikai és szellemi pusztulástól. Az utolsó előadást 1944. március 19-én, a németek bevonulása napján tarthatták meg.

„A zsidók történelmi okokból nem szokták hamvasztatni magukat – világosított fel Ferenc, akinek eleinte felfoghatatlan volt a családom hozzá való viszonyulása. Hát még az anyukájának, akinek lehetetlen volt megmagyarázni, hogy a fia milyen okból készülhetett több héten át nálunk a vizsgáira. Miközben nálunk evett. És ivott.”
 

  Komoróczy GézaKözismert, hogy Karl Lueger (1844–1910) bécsi polgármester, aki ebben a minőségében igen hatékony volt, és Bécsben ennek megfelelően népszerű maradt, de aki szenvedélyes zsidógyűlöletéről vált hírhedtté: hogy Lueger Budapestet Judapest-nek nevezte. Tudni … Tovább »

Ros Hasana, a zsidó újév előtt, a hagyomány szerint szokás felkeresni a zsidó temetőkben a szülők és közeli rokonok sírját, lelkükért imádkozni, s hogy az Örökkévaló az eltávozottak érdemei miatt az utódokra is jót hozzon. Temetőjárás közben ma már sokan nem tudják elolvasni a héber sírfeliratokat, nem értik a nyelvet, a rövidítéseket, a veretes szövegek fordulatait. 

Zsidó barátai őrültnek tartották, keresztény barátai elismerően tekintettek rá, amikor elvállalta a szegedi zsidó hitközség elnöki posztját. A feladatra a közösség idős vezetői kérték fel, azóta háromszor választották újjá. Lednitzky András, mint mondja, nem volt vallásos, ezt legfeljebb anyai ági nagyszüleiről mondhatja el, de Schindler József, Raj Tamás és Schőner Alfréd rabbisága idején látogatta a zsidó közösség kultúrprogramjait.

A következő húsz évnek valószínűleg az lesz a dolga, hogy a közérdeket érvényesítse a kapitalista szabad rablással szemben – állítja Nádas Péter. A Kossuth-díjas író szerint ez nehéz lesz, mert a kádárista és a horthysta restauráció egyetlen ponton találkozik: a korrupcióban. A negyedszázada egy kis göcseji faluban élő Nádas Péter úgy véli, olyan államunk van, amely nem támogatja az egyenlő teherviselés elvét, olyan rendőrségünk, amely nem védi se a vagyont, se az életet, és olyan egészségügyünk, amely nem a szolidaritás elvére épül.

Eötvös József életműve, annak ellenére, hogy látszólag szilárd helyet foglal el a magyar közgondolkodásban, az újabb időkben egyre inkább háttérbe szorul. Valljuk be, kevesen olvassák, aminek oka ez esetben nem pusztán az általános műveltség oly sokat emlegetett hanyatlásában keresendő. Külön-külön is vaskos műveinek erősen retorizált stílusa, nehézkes, túlságosan is tudatos nyelvhasználata ma kevésbé élő, mint legtöbb hozzá mérhető kortársáé. 

Az új rendszer létrehozóit-irányítóit támadó viccek sorozatában van olyan szöveg, amely a bűnbakkereső, antiszemita felfogás jegyében, egyértelműen kimondva teszi a zsidóság egészét (beleértve ebbe, többek között, a bankárt épp úgy, mint a radikális polgárt és a kommunista forradalmárt) felelőssé az 1918-1919-es magyarországi átalakulásokért, a Tanácsköztársaság létrejöttéért és fennmaradásáért.

Obszcén és antiszemita hangvételű levelet küldött egy, az Egyesült Államokban élő magyar zsidónak Morvai Krisztina. A Jobbik EP-listájának vezetője szimplán azt ajánlotta Barát Gábornak, hogy: Nagyon örvendenék, ha a magukat “büszke magyar zsidóknak” titulálók szabadidejükben aprócska metélt farkincájukkal játszadoznának az én gyalázásom helyett. A Jobbik nem határolódik el a megnyilatkozástól.

Neológia a kezdet dinamizmusának és a jelen merevségének feszültségében (1)    A “Frankel” (Fotó: Shäffer László) Közösségünk jubileuma, a „Frankel” egykori avatásának „járcájtja” egybeesik Elul havának kezdetével. E hónap hagyományosan a számvetés … Tovább »

A Marosvásárhelyről és környékéről deportált zsidó áldozatokra emlékeztek tegnap a volt Iskola utcai (ma Aurel Filimon) zsinagógában.
 

1945-ben a zsidó értelmiségnek nem volt életformája. A családok többsége elpusztult, a csonka családoknál nem maradt családfő, családok fiatal reményei vesztek oda és a korábbi foglalkozások folytatására sem volt remény. Majdnem mindent előröl kellett kezdeni. Kivételek csak azok … Tovább »

Talán Tolsztoj írja valahol, hogy a nők úgy irányítják a háttérből a férfiakat, ahogyan a Rothschild báró befolyásolja pénzével a világpolitika menetét. Kézenfekvő lenne mármost, hogy a nagypolitika csakis a „Rothschildnék” szeszélyének függvénye. Mielőtt azonban bárki … Tovább »

Voltak-e boszorkányok a 16-18. század európai történetének időszakában, avagy csak boszorkánynak mondott (kiváltképp) asszonyok voltak, akiket nem ritkán megköveztek, megégettek? Az első pillanatban frivolnak tűnő megközelítés valójában rávilágít általában vett álláspontunk … Tovább »

Így nevezik a háta mögött Berl Lazar rabbit, a Chabad Lubavics első számú moszkvai emberét, aki a maga részéről jobban örül az Oroszország főrabbija titulusnak. Ebből azonban rajta kívül van még egy, ha ugyan nem kettő. Ennek megfelelően csúcsszerv is van vagy három, de ezek közül kétségkívül a Berl Lazar-féle FEOR (Oroszországi Zsidó Szervezetek Szövetsége) a legbefolyásosabb.

Ljudmila Ulickaja, aki eredetileg biológia szakon végzett, majd munkahelyéről, az Általános Genetikai Intézetből szamizdat művek olvasása és terjesztése miatt távolították el, ma a világ egyik leghíresebb orosz írónője. A 2009-es Budapesti Könyvfesztivál díszvendégének pályáját Vári Erzsébet mutatja be.