A zsidó Pest 2. rész
Ma Belső-Erzsébetvárost hívjuk zsidónegyednek, pedig azelőtt sosem nevezték így. Egyrészt, mert bár nagyrészt zsidók lakták, nem kizárólagosan; másrészt, mert bár nagyrészt ott laktak a zsidók, de nem kizárólagosan. A Belső-Erzsébetváros történetét taglaló epizód után sorozatunk folytatásában Lipótváros, Újlipótváros, Újpest és Józsefváros zsidó arcával nézünk szembe.
2010. január 23. / Hg.hu / Zsámboki Miklós
Az első pesti zsidónegyedet a Nagyhíd (ma Deák Ferenc) utca kötötte össze a hajóhíddal, amelyen keresztül az óbudai zsidók a vásárokra érkeztek. A hajóhídtól nem messze, a mai Roosevelt térnél volt a Rak-piac/Kirakodó tér; itt alakult ki a 19. század elején egységes rendezési terv alapján felépített Lipótváros kereskedelmi központja. Idővel ide kerültek az áruforgalom, a szállítás és az adásvétel intézményei, tehát az egész nagykereskedelem. Az új városrészbe igyekeztek a VI-VII. kerületből a jómódú zsidók is, itt béreltek lakást, nyitottak üzletet. 1891-ben már kb. 12 000 fő volt a kerület zsidó lakossága, ami a VI. és VII. kerület 60 000-es zsidóságához képest alacsony szám, de Lipótváros esetében ez gyakorlatilag a teljes nagypolgárságot jelentette.
Ez az előkelő zsidóság a távoli Dohány utcai zsinagógába volt kénytelen járni, de ezen változtatni akartak. A várostól ingyen kaptak egy üres telket a Parlamenthez közel, 1898-ban ki is írták a pályázatot zsinagóga tervezésére, a zsűriben olyan nevekkel, mint Hauszmann Alajos vagy Steindl Imre. A legjobbnak Foerk Ernő és Schömer Ferenc tervét ítélték, harmadik helyezést ért el az ezen a pályázaton debütáló, később legjobb 20. századi építészeink közé emelkedő Lajta Béla. A győztes terv méreteivel egyértelműen a Bazilikával versengett: ha megvalósul, 70 méteres magasságával és 3800 fős befogadóképességével Európa legnagyobb zsinagógája lett volna. Azonban a költségeket tervszinten sem tudták egymillió forint alá szorítani (a győztes tervnek csupán a kupolája hatmillió forintba került volna), így a hitközség 1907-ben inkább megállapította, hogy „nagy szükséglet egy nagy templomra a Lipótvárosban fenn nem forog”, a telket az akkor még zárt sorban álló Dohány utcai zsinagóga szomszédos telkeire cserélték, így azt szabadon álló épületté, Európa legnagyobb zsinagógájává építették át. A meg nem valósult Lipótvárosi zsinagóga helyén ma a Pesti Központi Kerületi Bíróság épülete áll.
Lipótvárost egységes rendezési terv alapján építették ki, de ez a terv csak a Markó utcáig tartott; mikor Lipótváros megtelt, észak felé folytatták a terjeszkedést, ahol addig gyárak, malmok, raktárak álltak. Bérházak az első világháború előtt kezdtek megjelenni, a 19. század elején kialakított Lipótváros képétől elütő, szecessziós, illetve premodern stílusban. Az építkezések idővel átlépték a Lipót (Szent István) körút vonalát, és a Margit hídtól északra felépültek a Vidor Emil tervezte Palatinus-házak. Újlipótváros első épületei már egy új korszakot hirdetnek, amely a világháború után csúcsosodott ki, amikor a Bauhaus jegyében itt, a Szent István park körül épült meg Budapest építészetileg legmodernebb negyede.
Előkelő negyed, mégsem a zsidó arisztokrácia költözött ide, hanem a középpolgárság, az értelmiség: itt élt Radnóti Miklós, Bálint György, Kovács Margit. Nem egy zárt zsidónegyed, hanem inkább egy zárt negyed, amit zsidó építészek építettek és nagyrészt zsidók laktak: ezért volt a közelben kávézó, ahol lehetett beszélgetni és üzletelni, piac és üzletek, ahol elérhetőek voltak a rituális élet hozzávalói. Imaszobát először 1911-ben alakítottak ki egy Hegedűs Gyula utcai bérházban, később az egész házat megvásárolták, és 1927-ben Baumhorn Lipót tervei alapján mai képére alakították. 1944-ben itt alakították ki a „kis gettót”: itt voltak a védett házak, amelyekből a magyar zsidókat kilakoltatták, és helyükre költözve elméletileg biztonságra leltek a külföldi papírokkal rendelkező zsidók; ez végül csak részben bizonyult igaznak. Újlipótváros világháború előtti zártsága ma is létezik, ha nem is a korábbi értelemben, de talán annak utódjaként: a helyi lakosok gyakran hangoztatják, hogy a negyedet nem szükséges elhagyni, mert ott minden megvan: rengeteg kocsma, kávézó, élelmiszerbolt és mindenféle kis üzlet a csokoládéstól a néptánckellékesig. Erről a sajátos életről könyv is megjelent Újlipócia címmel.
Újpestre a 19. században érkezett meg az első zsidó család. A terület Károlyi István gróf tulajdona volt, ő kötött szerződést Lőwy Izsák tímármesterrel (róla utcát neveztek el Újpesten), miután rájött, hogy a föld nem művelhető. Az 1835-ben letelepülő Lőwy-család bőrgyártó üzemet alapított, őket több zsidó család is követte a leendő Újpest területére. Sorra nyíltak a különféle vállalatok, gyárak és üzemek, így többek között újabb bőrgyárak, valamint növényolajgyár, enyvgyár, szeszfinomító gyár, rézművészüzem, bútorgyár stb. Itt működött a Wolfner-gyár is, amely 1840-ben még kisüzem volt, 1873-ban pedig már a legnagyobb bőrgyár Magyarországon (a bőrexport 30-40%-át termelve). Miután elnyeri az aranyérmet a Millenniumi Kiállításon, érdemeiért Ferenc Józseftől először nemesi, később bárói címet kap a család. A gyár 1944-ben bezárt, államosítása után Táncsics Bőrgyárként folytatták itt a termelést. A megmaradt műemléki épületet 2002-ben (rövid életű) kulturális központtá alakították (MEO, majd WAX).
Újpesten 1838-ban alakult meg a zsidó hitközség, ekkor 13 család élt itt; eleinte a Lőwy családnál imádkoztak, az első zsinagógát 1839-ben alapították a Bocskai utcában, majd 1886-ban a Berzeviczy utcában felépült a ma is működő, több mint ezer fő befogadására képes mór stílusú zsinagóga. A korabeli híradások építészként Greiner, vagy Gränner budapesti építészt jelölik meg, de mivel ez a név sehol máshol nem fordul elő, elképzelhető, hogy elírásról van szó, és valójában Jakob Gartner, a Monarchia különböző városaiba összesen 15 nagy zsinagógát tervező híres építész egy korai alkotása ez. Színes társadalmi életet élt ekkor a zsidó közösség, több egyesületük működött, a kávézókban színi előadásokat, tudományos köröket, beszélgetéseket tartottak. 1880-ban Újpest 11 668 lakosából 2002 zsidó, 1890-re megközelítőleg mindkét szám megkétszereződik, 1941-ben már 76 000-en lakják Újpestet, ebből 10 882-en zsidók, tehát a lakosság 14%-a – ez a szám töredékére, 2,7-re csökkent a világháború után.
Józsefvárosban a többi kerülethez képest később, a 19. század közepén jelentek meg zsidók. A jómódúak a Nagykörúton belül eső Palotanegyedbe költöztek, a jelentősen nagyobb arányban érkező szegények pedig a hírhedt Teleki téri piac környékén telepedtek le, épp úgy, ahogy a 18. században terézvárosi elődeik a Király utca végénél levő vásár közelében. Az itt kialakuló kereskedelmi központban beszámolók szerint nagyrészt zsidók árultak. 1869-ben 2050 zsidó élt a kerületben, ez a szám azonban rohamosan növekedett, a hívek száma 1908-ban 23 000, 1920-ban pedig már 33 000 fölé emelkedett. Ennek megfelelően sorra nyíltak az imaszobák és zsinagógák: 1867-ben az Üllői út–Mária utca sarkon álló lakóházban egyszobás imaház nyílt, később karzattal bővítették, így férőhelyeinek száma 440 főre nőtt. 1877-ben a Palotanegyedben helyezték el az Országos Rabbiképző Intézetet, ahol nemzetközi szinten is elismert oktatás folyt, de zsinagóga is volt benne. Ideiglenes imahelyként működött az őszi nagy ünnepek alatt a Bródy Sándor utca 4., a régi Országház nagyterme is, és rengeteg további ideiglenes és állandó imaterem volt még, amelyeket mind felsorolni nem lehet. Külön említést érdemel azonban a még ma is működő Teleki téri zsinagóga, amely ugyancsak egy lakás-imaház: a leromlott állapotú zsinagógát ma eredeti formájában állítják helyre, valamint egy közösségi helyiséggel is kiegészítik – a munkálatokról blogot is vezetnek.
1887-ben nyílt a Szilágyi utca 5. első emeletén az Emberbarát Egyesület imaháza. Az egyesület a nagy létszám miatt 1921-ben megvásárolta a Nagyfuvaros utca 4.-et, a volt józsefvárosi kaszinót, és Freud Dezső építész tervei alapján átalakította. Az épület első két szintjén közösségi tereket hoztak létre, az udvaron pedig egy 800 férőhelyes zsinagógát. Máig ez Józsefváros legnagyobb zsinagógája. A zsidók, ahogy a többi kerületben, Józsefvárosban is aktív társadalmi életet éltek: a Teleki téri központ körüli boltokban minden kelléke megtalálható volt a hagyományos zsidó életnek, a kávézókban, vendéglőkben, szórakozóhelyeken pedig zsidó dalok szóltak, jiddis színtársulatok játszottak. Bár 1944-ben egyedül itt szálltak szembe a zsidók a németekkel, a világháború után megtizedelődött a zsidó lakosság, a Teleki téri használt-piac 1950-es elköltöztetésével és a tér parkosításával pedig megszűnt az egykori zsidó élet az utcákon.
