Az érintett jogán a Kasztner-dilemmáról
Elérkeztünk a XXI. század első évtizedének a végére, amikor immár idős emberek adnak számot arról, hogyan élték át gyerekként a holokausztot.
Összesen 899 találat (581 - 600) : Raj Ferenc rabbi.
Elérkeztünk a XXI. század első évtizedének a végére, amikor immár idős emberek adnak számot arról, hogyan élték át gyerekként a holokausztot.
Hillary Clinton az alelnökséget akarja, John McCain pedig azonnal támad Népszabadság/Horváth Gábor 2008.június 5. Az Egyesült Államok – sőt, a nyugati civilizáció – történetében először van rá komoly esély, hogy színes bőrű politikus kerüljön a legfontosabb hatalmi pozícióba. … Tovább »
Manapság, a magyarországi nemzeti ünnepeken és a hétköznapi sajtóban, egyes tévéműsorokban ismét szalonképessé vált a nyílt antiszemitizmus, nyilvánosan lehet egy szimbolikus, kapedlit viselő bábút felakasztani, majd meggyújtani (2008. márc. 15. Budapest, Blaha Lujza tér), új tömegmozgalmak szónokai (Jobbik, Magyar Gárda, M. Önvédelmi Mozgalom) zsidó- és cigányellenes szónoklatokkal igyekeznek híveket szerezni.
A mai zsidó népiség és vallás összefüggéseiről komoly vita bontakozott ki az Élet és Irodalom, illetve a www.zsido.com hasábjain. A különféle álláspontokat erőteljesen színezte a szerzők világnézeti elkötelezettsége, hozzáállása. Novák Attila írására Köves Slomó, a Chabad-EMIH rabbija reagált, majd erre viszontválaszolt „Montefiore” és ismét Novák Attila. A vita lényege akörül forog, hogy a zsidóság mennyiben azonos magával a vallással, illetve milyen egyéb tartalmai vannak, lehetnek. Az alábbiakban csokorba gyűjtve, időrendben közöljük a vita dokumentumait.
Forrás: Hetek Online 2008. június 20. 2008. június 22-én vasárnap Yona Metzger, Izrael főrabbija Magyarországra érkezik, hogy a kilenc európai ország (Magyarország, Lengyelország, Ukrajna, Szlovákia, Románia, Csehország, Szerbia, Horvátország, Bulgária) zsidó közösségeit magában … Tovább »
2008. június 10. Gimes Miklós újságíró szenvedélyektől sem mentes tárgyalásával folytatódott a Nagy Imre és társai perének hanganyagát tartalmazó felvétel nyilvános lejátszása. Ezen a napon – 1958. június 10-én – szintén kihallgatták Nagy Imre 1956-os miniszterelnököt, aki … Tovább »
Forrás: 168 Óra Online 2008. május 25. / Lampé Ágnes A Hollán Ernő utca 10. szám alatti házban működő jegyirodában pár hete állítólag nem szolgáltak ki egy lányt, aki szélsőjobbos zenekar koncertjére akart jegyet venni. Az épületre utóbb Molotov-koktélt dobtak ismeretlenek, … Tovább »
A zartkor.hu interjúja Vajda Róberttel, a Zsidó Színház rendezőjével Forrás: Zártkör 2008. május 23. “Nekünk nincs kultúránk ahhoz, hogy elfogadjunk valakit csak a tekintélye miatt, a zsidó hiszi, hogy felette nem áll más, csak az Isten.” Mikor alakult a Zsidó Színház? 2002 Augusztusában … Tovább »
Bächer Iván és Elek István levélváltása Forrás: Népszabadság 2008. május 18. Viszonválasz: Bächer Ivánnak. Kedves Iván! Az április 26-i lapszámban néhány kérdést intéztem Hozzád, arra ösztökélve általuk, hogy találd meg a módját a nyilvános megkövetésemnek. Reméltem, … Tovább »
Forrás: STOP 2008. május 11. Izrael léte a XX. század sikertörténete: a holokauszt hamvából feltámadt demokratikus állam ugyanis hárommillió bevándorlót befogadva lett a világ egyik vezető tudományos, technológiai és orvostudományi hatalma – mondta Aliza Bin-Noun, Izrael állam budapesti … Tovább »
Forrás: Népszabadság 2008. május 3. / Kőszeg Ferenc A hatnapos háborút követő Izrael-ellenes dobverés 1967-ben Magyarországon nem szélesedett antiszemita kampánnyá. Éppen akkor talán az igény sem volt meg rá, hiába fejtegették szakértők és újságírók (részben Izraelből visszaköltözött, … Tovább »
Szombat összeállítás Egy újságcikken felindulva, a sokak idegeit borzoló nevű és küllemű “Gój Motorosok” tüntetést szerveztek a Népszava szerkesztősége elé. A Népszava szerkesztősége a nyilvánossághoz fordult, hogy ellendemonstrációt szervezzenek a lap védelmében. Megoszlanak … Tovább »
Tüntetők, ellentüntetők, civilek és politikusok vonultak fel a Hollán Ernő utcában Forrás: Népszabadság Online 2008. április 12. / Czene Gábor A Hollán Ernő utcánál megint tüntetést és ellentüntetést tartottak. A civil kezdeményezésre meghirdetett antirasszista demonstráción … Tovább »
Szili Katalin: Európában ismét felütötte fejét az antiszemitizmus. Sok ezren – közöttük a közjogi méltóságok és a pártok képviselői – vettek részt tegnap este a holokauszt áldozataira emlékező fáklyás felvonuláson, az Élet menetén. Előtte a Terror Házánál tartottak megemlékezést: ezen a szocialista Szili Katalin és a fideszes Balog Zoltán is beszédet mondott.
Forrás: HVG 2008. március 28. / Papp László Tamás Bayer Zsolt Magyar Hírlapban napvilágot látott publicisztikája – melyben leírja: vannak zsidók, akik puszta létezésükkel indokolttá teszik az antiszemitizmust – a tiltakozás szökőárját generálta. Hogy a kijelentés minősíthetetlen … Tovább »
A kultúrtörténet az építészeti és városi együttesekben a harmóniát, az egységes emberi akarás kőben/téglában történő megvalósulását méltányolja, akár a céhmesterek által épített középkori bártfai főtérről legyen szó, akár pedig a modern vállalkozói világ pesti együtteseiről. Nem csoda, ha meggondoljuk, hogy a globalizálódó világban az összhang, a társadalmi és az építészeti egység azok a kivételek, melyek azt a reményt táplálják, hogy talán még van lehetőség egyensúlyi állapotra, harmóniára ember és ember, ember és a környezet között.
Utcai visszatekintő Forrás: HVG 2008. március 17. / Szegő Péter Március 15. alkalmából a radikálisan nacionalista pártok és mozgalmak több helyszínen tartottak nagygyűlést a fővárosban. A szónoklatok között volt kifejezetten szórakoztató, volt végtelenül bornírt és volt agresszív … Tovább »
Emlékezés az 1848-1849-es szabadságharc zsidó hőseire Forrás: MTI 2008. március 16. Koszorúzást és katonai tiszteletadás melletti megemlékezést tartottak az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc zsidó hőseit méltatva Budapesten a Dohány utcai zsinagóga előtt vasárnap a Magyarországi … Tovább »
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a vadregényes Erdélyben egy Torockó nevű igazi magyar falu, abban élt egy derék magyar legény, Bárány András nevezetű. Mátkája is volt neki, Patkós Rózsi, sudár magyar leány, akit szeretett igaz szerelemmel.
Hanem a legény apja, gyöpös agyú … Tovább »