Mit jelent valójában a „NAZA”? Az igazság a járulékos veszteségekről

“A NAZA c. film alkotói az IDF civil áldozatok számának korlátozására szolgáló rendszerét valami sötét dolognak nézték. Meg kellett volna kérdezniük engem: én segítettem felépíteni ezt a rendszert.”

A cikk szerzője, Sarit Zehavi (tartalékos) alezredes 15 évet szolgált az Izraeli Védelmi Erőknél (IDF), a katonai hírszerzési területen.

A nemrég bemutatott „NAZA” című dokumentumfilm alkotóinak – amely a „Naza”  (Nezek Agavi, járulékos veszteség) témájával foglalkozik – nem kellett volna különösebben sokat dolgozniuk azért, hogy feltárják az igazságot.

Egyszerűen interjút készíthettek volna velem. A kamerák előtt, személyazonosságomat vállalva álltam volna a házam tetején, kilenc kilométerre a libanoni határtól, ahol végtelen rakétazáporokat éltünk át, és elmagyaráztam volna, mi a valóság a terepen.

Alig húsz évvel ezelőtt egyike voltam az IDF azon egysége alapítóinak, amely az ellenséges vonalakon túl élő lakosság figyelmeztetésével és a civilek életének megóvásával foglalkozik.

Mi dolgoztuk ki azokat az eljárásokat, amelyek meghatározzák, hogyan kell kiadni az evakuálási figyelmeztetéseket, és hogyan kell nyomon követni az evakuálásokat. Személyesen is részt vettem a célpontok jóváhagyási eljárásainak kidolgozásában és a hadműveleti megbeszéléseken.

Ha beszéltek volna velem, elmagyaráztam volna, hogy a film promóciós anyagának elején látható ábra nem „ölési diagram”, hanem egy olyan célpont tervezési táblázata, amely célpontról megállapították, hogy a Hamász használja.

A cél annak meghatározása, hogy egyáltalán végrehajtsák-e a csapást, a parancsnoki hierarchia mely szintjén ki jogosult jóváhagyni azt, milyen fegyverzettel és milyen feltételek mellett. A promóciós anyagban bemutatottakkal éles ellentétben, amikor a jóváhagyási folyamat során megjelenik a „Naza 500 – a becsült járulékos veszteség 500 fő” – felirat, az azt jelenti, hogy intézkedéseket kell tenni a járulékos veszteségek csökkentése érdekében.

Ennek többféle módja van: például evakuálási figyelmeztetés kiadása, precíziós fegyverek alkalmazása vagy a csapás teljes törlése. A járulékos veszteségek feltüntetése a célpont adatlapján nem azt jelenti, hogy civilek megölésére vagy „népirtásra” irányuló szándék áll fenn; mindenekelőtt éppen a civil áldozatok megelőzését szolgálja.

Ellenségeink – a Hamász és a Hezbollah egyaránt – szándékosan helyezik rakétáikat és parancsnoki központjaikat civil területek szívébe: alagutakba Bejrút alatt vagy dél-libanoni sokemeletes lakóépületekbe. A Hamász ugyanezt teszi Gázában is: civil területeken működik, és gyermekeket használ élő pajzsként. Abból a feltételezésből indulnak ki, hogy ha Izrael figyelmeztetés nélkül mér csapást, civilek százai fognak meghalni. Pontosan ez a céljuk.

Izrael azonban másképpen dönt: az IDF-ben katonák és tisztek százai kizárólag a civilek védelmével foglalkoznak az ellenséges területeken. Az első pillanattól ezzel foglalkoznak, ahogy reggel felkelnek.

Azt vártam volna egy komoly, a témát vizsgáló anyagtól, hogy bemutatja az olyan volt IDF-személyzet perspektíváját is, mint amilyen én vagyok, valamint olyan szolgálatban lévő katonákét és tisztekét, akik ismerik ezeket az eljárásokat, és meg tudják magyarázni a járulékos veszteségek felmérésének szakmai jelentését. Az általam látott promóciós anyagok alapján ez a nézőpont hiányzik.

A film előzetese azt állítja, hogy az IDF „soha nem ellenőrzi, hány civil halt meg”.

Az igazság az, hogy az ellenséges területen áldozatul esett civilek  pontos számának valós időben történő megállapítása összetett és szinte lehetetlen feladat. Éppen ezért a járulékos veszteségek felmérésére szolgáló eljárás olyan tényezőket vesz figyelembe, mint az épület mérete és az ott rendszeresen tartózkodó civilek becsült száma.

Az IDF hatalmas erőforrásokat fordított és fordít erre a célra: hírszerzési szakembereket, jogi szakértőket, a légierő és a szárazföldi erők hadműveleti szakembereit, valamint technológiai szakértőket alkalmaz olyan vezetési és irányítási rendszerek kifejlesztésére, amelyek célja annak pontos felmérése, hogy hol tartózkodnak civilek, és hol nem.

Katonai szolgálatom alatt az Északi Parancsnokságon, majd tartalékos szolgálatom során személyesen is részt vettem e rendszerek fejlesztésében.

Tapasztalatból tanúsíthatom, hogy hatalmas hírszerzési munka áll e törekvés mögött. A Hírszerzési Igazgatóságon több olyan részleg is működik, amelynek kizárólagos feladata annak nyomon követése, hogy a lakosság mekkora hányada hagyta el a vidéki és városi területeket, miután az IDF figyelmeztetéseket adott ki. Ha a lakosság nagy része a figyelmeztetések hatására elhagyta a területet, a járulékos veszteségre vonatkozó becslés csökken, és csak ezt követően engedélyezik a terrorszervezet infrastruktúrája elleni csapást.

Sajnálatos módon éppen az IDF azon erőfeszítéseit, amelyek célja a civilek életének megóvása az ellenséges területeken – vagyis az evakuálási figyelmeztetéseket és az evakuálás állapotának nyomon követését – értelmezték a nemzetközi médiában „etnikai tisztogatásként”. Eközben a média figyelmen kívül hagyja a Libanonban és Gázában a falvakban és szinte minden egyes házban, illetve azok alatt feltárt terrorista infrastruktúrát.

Többször is megkérdeztek újságírók, miért ürítünk ki ilyen hatalmas területeket. Íme a válaszom: amikor a Hamász vagy a Hezbollah alagúthálózatot épít egy falu alatt, lehetetlen az alagutakat megsemmisíteni anélkül, hogy a felettük álló több tucat ház ne sérüljön. Ha csak azt a házat ürítik ki, amely közvetlenül az alagút egy szakasza fölött áll, azzal a környező házakban élő civileket is veszélyeztethetik.

Annak ellenére, hogy jelentős hírszerzési erőfeszítéseket tesznek annak biztosítására, hogy a célpontnál ne legyenek civilek, olyan világban élünk, ahol rendkívül nagy a bizonytalanság. A hírszerzési információ mindig részleges és elégtelen lesz. Számos dokumentált esetben nem állt rendelkezésre információ arról, hogy civilek tartózkodnak egy terrorista infrastruktúra közelében vagy terroristák mellett, mégis civilek haltak meg. Ez a tragikus következmény azonban nem törölheti el azt a tényt, hogy valóban történnek erőfeszítések a járulékos veszteségek megelőzésére.

A csatatéren hozott döntések összetettek, a dilemmák óriásiak, és a háború ködében időnként hibák is történnek. De a különbség köztünk és ellenségeink között hatalmas.

A Hamász és a Hezbollah radikális iszlamista ideológiát követnek, és nyilvánosan kijelentik, illetve tetteikkel bizonyítják, hogy céljuk izraeli civilek megölése. Mi ezzel szemben egyértelműen kijelentjük, hogy nem áll szándékunkban civileket megölni az ellenséges területeken. Izrael még humanitárius segély bejutását is engedélyezi a harci övezetbe, annak ellenére, hogy ez további kockázatokat jelent a terrorizmus elleni küzdelem hadműveleti eredményességére nézve.

Katonák szüleiként így neveljük gyermekeinket: a civilek nem célpontok. Ezek a gyerekek pedig felnőve az IDF katonái és tisztjei lesznek.

Sajnálatos, hogy az eddig közzétett promóciós anyagok alapján ez az alapvető szakmai nézőpont láthatóan hiányzik.

Az izraeli médiában idézett IDF-tisztségviselők szerint a film készítői a bemutatás előtt nem kérték ki a hadsereg álláspontját, és az IDF a médiából értesült a film állításairól. Az IDF szóvivője később nyilvánosan kérte, hogy megtekinthesse a teljes dokumentumfilmet, hogy válaszolhasson az abban megfogalmazott vádakra.

Ha a film készítői – akik mindketten oknyomozó újságírók – megtagadták, hogy a filmet vagy megállapításaikat megosszák az IDF-fel, az ellentétes lenne az alapvető újságírói etikával.

Mivel nem tudunk többet a film névtelen forrásairól, lehetetlen megállapítani, hogy az interjúalanyok milyen szerepet töltöttek be a rendszerben, és hogy – feltéve, hogy beszámolóik hitelesek – egyáltalán relevánsak-e a célpont megtámadása előtt zajló jóváhagyási folyamat és intézkedések megértéséhez.

Az eddig közzétett promóciós anyagok rendkívül szűk szögből mutatják be a történetet: olyan névtelen forrásokra támaszkodnak, amelyeknek a folyamatban betöltött szerepe, rangja és az eljárás megértésének szintje nem világos, miközben teljesen kihagyják azokat a szakértőket, akik ezeket a rendszereket egyetlen céllal építették fel: az emberi élet megóvására.

Vannak ilyen szakértők.

Én is ezek egyike voltam.

Times Of Israel blog