Ros Hasana, a zsidó újév előtt, a hagyomány szerint szokás felkeresni a zsidó temetőkben a szülők és közeli rokonok sírját, lelkükért imádkozni, s hogy az Örökkévaló az eltávozottak érdemei miatt az utódokra is jót hozzon. Temetőjárás közben ma már sokan nem tudják elolvasni a héber sírfeliratokat, nem értik a nyelvet, a rövidítéseket, a veretes szövegek fordulatait. 

A szociológusok nem bocsátkoznak jóslatokba. Vagy ha mégis, akkor ezt jó pénzért, tanácsadóként, szakértőként teszik, nem a sajtóban. Hogyan is kell jósolni? Lehetőleg úgy, hogy jóslatunk mindenképp beváljon. Amikor egy ún. nagytekintélyű (vagyis nagyhatalmú) tőzsdeguru szerint 5000 pont alá fog esni a Maciipari Vállalat részvényeinek árfolyama, mindenki lázasan szabadulni próbál részvényeitől…
 

Molnár Ferenc: Andor, Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2008, 670 oldal, 3999 Ft.

Molnár Ferenc regényének főhőse jómódú, elkényeztetett fiú, aki próbálja megtalálni a helyét a békeidők kényelmes világában. A világháborúk előtt vagyunk. Az identitás kérdéseit … Tovább »

“Bosszút állni? Ki állhatott volna bosszút? Kin? Akik azt a gyereket kínozták, akihez olyan sok közöm van, már nem azok az emberek, akiken bosszút tudnék állni. Amikor leginkább az az embergyerek voltam, akit módszeresen kínoztak, fel sem merült bennem, hogy bosszút álljak. Helyt kellett állni. Sose jutott eszembe, hogy milyen kegyetlenek a nevelők, mert nem jutott eszembe, hogy lehetnének kegyesek is.”

Zsidó barátai őrültnek tartották, keresztény barátai elismerően tekintettek rá, amikor elvállalta a szegedi zsidó hitközség elnöki posztját. A feladatra a közösség idős vezetői kérték fel, azóta háromszor választották újjá. Lednitzky András, mint mondja, nem volt vallásos, ezt legfeljebb anyai ági nagyszüleiről mondhatja el, de Schindler József, Raj Tamás és Schőner Alfréd rabbisága idején látogatta a zsidó közösség kultúrprogramjait.

Augusztus 27-től minden csütörtök este a jazzé lesz a főszerep a budapesti Széchenyi Fürdőben. A CoolJazz elnevezésű eseménysorozat keretében este 10-től, a hivatalos zárónapja után a hazai jazzélet színe-java szórakoztatja a fürdőzni és táncolni vágyó közönséget.

Pár napja a Népszabadság hátsó traktusában kis emlékezés jelent meg egy valamikor e lapnál dolgozó kollégáról, aki nyolcvanöt éves korában felhurcolkodott mostanság az égi szerkesztőségek valamelyikébe. A meleg hangú közlemény olvastán elmerenghetünk az újságírói munka mulandóságán; évtizedeken át gürcöl az ember, fésüli, rendezi, szuszakolja a lapba mások közleményeit, gondolatait, mondatait, szavait, néha maga is fabrikál híreket, nem sokat, pár ezret, tízezret talán csak – aztán jönnek a nyugdíjas évek. Újságot csinálni otthon, magunknak bajos, jön a kert, az unokák és a bosszankodás, hogy mit művelnek odabenn a többiek, akik persze soha többet nem veszik fel a telefont… Aztán azt a kis hírt betétetik a Robival, akinek örökös reszortja az öregek elbúcsúztatása. És aztán a feledés süket csöndje jön csak.

Bencze József országos rendőr-főkapitány szombaton reggel úgy nyilatkozott, hogy a romák elleni támadásokkal gyanúsítottak már a következő támadásokat tervezték, ezért csapott le rájuk a rendőrség. A rendőrségnek cáfolhatatlan bizonyítékai vannak, mondta a főkapitány.

A Nemzeti Nyomozó Iroda hajnalban a terrorelhárító szolgálat segítségével Debrecenben elfogott öt embert, a gyanú szerint a tavaly óta folyó romák elleni támadások elkövetőit. A régóta megfigyelt gyanúsítottak nem romák, és terhelő bizonyítékokat találtak náluk.
 

A következő húsz évnek valószínűleg az lesz a dolga, hogy a közérdeket érvényesítse a kapitalista szabad rablással szemben – állítja Nádas Péter. A Kossuth-díjas író szerint ez nehéz lesz, mert a kádárista és a horthysta restauráció egyetlen ponton találkozik: a korrupcióban. A negyedszázada egy kis göcseji faluban élő Nádas Péter úgy véli, olyan államunk van, amely nem támogatja az egyenlő teherviselés elvét, olyan rendőrségünk, amely nem védi se a vagyont, se az életet, és olyan egészségügyünk, amely nem a szolidaritás elvére épül.

Londoni kávézók papírpoharain képregényfigurák hirdetik Magyarországot – nem a Balatonnal, nem a csikós-gulyás Alfölddel, hanem bányászlámpával, fröccsel, a zsidó negyed romkocsmáival, bulizással egy termálfürdőben. A németek kétmillióval kevesebb vendégéjszakát töltenek nálunk, mint tíz éve, de egyre több “fapados” brit, spanyol és francia jön hozzánk. Magyarország újracsomagolva, ahogy az útikönyvek és turisztikai portálok kínálnak minket.
 

Pedagógusok, vallási vezetők, történészek egy csoportja 2009. augusztus 12-én Dr. Hiller Istvánhoz fordult az alábbi elemzéssel:
 

Némi késéssel, de a téma súlyosságához mérten sose későn, reagálnék a Népszabadság nyár eleji négyoldalas mellékletére, melyben egy Gyurgyák nevezetű történész azt fejtegeti, hogy a baloldalnak nincs nemzeti identitása, nemzetképe, nemzettudata, nemzetstratégiája, nemzetvízió­ja – egyáltalán: nemzete sincs. Bár a vád ősrégi, nem értettem, a történész miért a magyar ultranacionalizmus – ne kerteljünk –, a magyar nácizmus, nyilas mozgalom elképesztő tempójú újjáéledésének idején tartja szükségesnek megjelentetni opusát.
 

Eötvös József életműve, annak ellenére, hogy látszólag szilárd helyet foglal el a magyar közgondolkodásban, az újabb időkben egyre inkább háttérbe szorul. Valljuk be, kevesen olvassák, aminek oka ez esetben nem pusztán az általános műveltség oly sokat emlegetett hanyatlásában keresendő. Külön-külön is vaskos műveinek erősen retorizált stílusa, nehézkes, túlságosan is tudatos nyelvhasználata ma kevésbé élő, mint legtöbb hozzá mérhető kortársáé. 

Úristen, már megint a Közel-Kelet [1]. Jövő héten mi lesz
nem menő? A gazdasági világválság? A budapesti tömegközlekedés? Az időjárás?
Megértem én a fanyalgókat, mégis arra kérnék most mindenkit, hogy legalább egy
cikk erejéig figyeljen egy kicsit a világ legagyzsibbasztóbb régiójára. Nem
azért, mert nincs jobb program egy szép augusztusi napon, hanem mert Izraeltől
elég sokat lehet tanulni. Már úgy értve, hogy az ő kárukon, kedves náci
olvasók, nem kell mindjárt megijedni.  

Rámcsörgött!  Latyak-havas, január végi küszködés a kimúlni készülő téllel, a harmadik, de már múló félben lévőnek hitt tüdőgyulladással, mozgásnehezítő téli göncökkel és egy hatalmas műanyagkosár szörnnyel. Ez utóbbit a boltban, ahol az unokám közelgő születésnapjára katicabogárforma hátizsákra vadásztam, kötelező cipelni

Bokros és az MDF újkeletű viszonya nyilván számos okot adhat az ironizálásra. De ő és pártja legalább köszönő viszonyban van a szabadsággal meg a kapitalizmussal. Ezt az Európai Néppárt nem mindegyik tagszervezetéről lehet elmondani.
 

Vajon mi köze a teljesen hétköznapi köztörvényes bűncselekménynek zsidó honfitársaink megöléséhez, emlékük meggyalázásához?
 

Ezt a levelet nem azért írom, hogy békét kössek a magyarországi jobboldallal. Nem azért, hogy rokonszenvet ébresszek magam iránt, hogy „jó pontokat szerezzek” a küszöbönálló hatalomváltás előtt. Nem azért, hogy összefogásra buzdítsak, hogy kiegyezésre törekedjem, még csak azért is csak kevéssé, hogy meggyőzzem a jobboldalt erről vagy arról, és nem azért, hogy kerülő úton érveket hozzak föl ellene, vagy szelídebb retorikával megismételjem a szokásos hadüzeneteket és harci riadókat.

Egy fiatal történelemtanár, Magóné Tóth Gyöngyi összegyűjtötte az egykori kalocsai zsidó családok történetét, és elhurcolásuk 65. évfordulójára emléknapokat szervezett a kisvárosban, amelyre túlélőket is meghívtak.