Találatok ‘L. A.’
Összesen 21,238 találat (12701 - 12720) : L. A..
Ámos Imre és kortárs magyar művészek összművészeti kiállítása Varsóban
Sikeresek a Fesztiválzenekar közösségi programjának koncertjei
Napokon belül lezárulnak a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) közösségi projektjei, melyek során a zenészek ajándékba visznek muzsikát idősotthonokba, templomokba és vidéki zsinagógákba. A cél teljesült: a zenét azok is élvezhették, akik csak ritkán, vagy soha nem jutnak el a koncerttermekbe – tájékoztatta közleményében az MTI-t a BFZ.
A világ legnagyobb szombati vacsorája
A hazai és határon túli testvérhitközségek és zsidó szervezetek XV. Nemzetközi Konferenciájának közleménye
A 2014. június 12-15 között Holokauszt – 70 címmel megrendezett konferencia a rendező szervek, valamint a résztvevők által egyértelműen megfogalmazott legfőbb célja volt, hogy az idei Holokauszt Emlékév ne csak a megemlékezések éve legyen, hanem szolgáljon alapjául egy olyan komplex, a zsidóság jövőjét megalapozó kezdeményezésnek, mely hosszútávon biztosítja a zsidóság fennmaradását. A résztvevő közösségek ezen szellemiség jegyében a találkozó végén, több, jövőbe mutató és a térség zsidó közösségeinek jövőjét építő feladatokat és célokat határoztak meg, az alábbiak szerint.
„Ezt otthon ne próbálják ki” – Kern András újra filmet rendez
Ronald S. Lauder a Hit Parkban: “Ide tartozom”
Holokauszt és államosítás Balatonmáriafürdőn
Lovaggá ütik Schiff Andrást
Lovagi rangra emelte Schiff András zongoraművészt a brit uralkodó.
A legmagasabb uralkodói kitüntetéseket évente kétszer ítélik oda, Újév alkalmából, valamint II. Erzsébet királynő júniusi “hivatalos” születésnapján.
A 88 esztendős királynő születésnapja valójában … Tovább »
Elraboltak három izraeli tinédzsert
A három fiatalnak csütörtök este veszett nyoma.
Utoljára a Területeken fekvő Gus Ecion településblokk határában látták őket, amikor autóstoppal igyekeztek hazafelé.
A hadsereg hatalmas erőkkel kezdte meg a kutatást, de egyelőre csak egy kiégett autót találtak, amit feltehetőleg … Tovább »
Árulónak bélyegezték…
Wallenberg könyv és emlékmű
Svédország Nagykövetsége és a Park Könyvkiadó szeretettel meghívja Raoul Wallenberg köztéri emlékművének avatására és a róla megjelent kötet bemutatójára.
Időpont: 2014. június 17., 17 óra
Helyszín: Design Terminál konferenciaterem, 1051 Budapest, Erzsébet … Tovább »
Zsidó hitközségek konferenciája Debrecenben
A „fekete szalag napja”
Bemutatták Shiri Zsuzsa regényét
Megújult a Magyar tragédia 1944 kiállítóhely Hódmezővásárhelyen
„Boncolás nélkül elhamvasztandó”
Jeruzsálem Nap Budapesten
Könyvheti ajánlók
Heisler átláthatatlannak tartja a TEV működését – lemondott társelnöki posztjáról
Heisler András, a Mazsihisz elnöke levélben mondott le a Tett és Védelem Alapítvány társelnöki posztjáról. Heisler levelében jelezte, hogy nem tarja megfelelőnek az Alapítvány működését, amelyet többször is szóvá tett a kuratórium ülésein.
–
Heisler András kifejtette, … Tovább »














