Naponta kétszer vetítették és árulták a náci propagandafilmet
Gyanúsítottként hallgatott ki két férfit a rendőrség szerdán a Jud Süss című filmmel kapcsolatban közösség elleni izgatás miatt indult büntetőügyben – közölte a BRFK.
Összesen 466 találat (341 - 360) : Híradó.
Gyanúsítottként hallgatott ki két férfit a rendőrség szerdán a Jud Süss című filmmel kapcsolatban közösség elleni izgatás miatt indult büntetőügyben – közölte a BRFK.
Még nem fordult elő, hogy a palesztin tárgyalókat az izraeli elnöki hivatalban fogadták volna
Manapság, a magyarországi nemzeti ünnepeken és a hétköznapi sajtóban, egyes tévéműsorokban ismét szalonképessé vált a nyílt antiszemitizmus, nyilvánosan lehet egy szimbolikus, kapedlit viselő bábút felakasztani, majd meggyújtani (2008. márc. 15. Budapest, Blaha Lujza tér), új tömegmozgalmak szónokai (Jobbik, Magyar Gárda, M. Önvédelmi Mozgalom) zsidó- és cigányellenes szónoklatokkal igyekeznek híveket szerezni.
Bár kevesebb támogatásra számíthatnak idén a szervezők, 30 százalékkal olcsóbbak lesznek a XI. Zsidó Nyári Fesztivál belépői. Az augusztus végén kezdődő rendezvénysorozat díszvendégének Steven Spielberg amerikai filmrendezőt kérték föl – hangzott el a programsorozatot beharangozó sajtótájékoztatón.
Bruni az izraeliek Diana hercegnője Forrás: Hetek Online 2008. június 27. Nicolas és Clara elcsábította az izraeliek szívét – így kommentálta a Sarkozy-látogatást értékelve a France 24 tévécsatorna híradója. A műsor idézett az izraeli újságokból, amelyek rajongással írtak „Clara … Tovább »
Forrás: Népszabadság 2008. június 22. / Kádár Gábor, Vági Zoltán Az 1989-1990-es békés rendszerváltás a magyar történelem kivételes fejezete volt. Az elmúlt 160 évben Magyarországon szinte valamennyi jelentős politikai és gazdasági fordulatot antiszemita pogromhullám kísérte. … Tovább »
Robbanás Gázában: három halott- nem tudni mi okozta a detonációt Híradó/2008. június 12. Három halottja és 32 sebesültje van a csütörtöki gázai robbanásnak. Az áldozatok közt van egy négyhónapos csecsemő is. A szélsőséges palesztin szervezet, a Hamász, valamint a szemtanúk … Tovább »
Forrás: Híradó 2008. május 29. 13:24 Az árpádsávos zászlót nem történelmi okoskodás és nem is politikai csűrés-csavarás, hanem több százezer magyar ember halála miatt kell végleg száműzni a közterekről és a közéletből – jelentette ki Juhászné Lévai Katalin (MSZP) országgyűlés … Tovább »
a tulaj nem járul hozzá a feltáráshoz Forrás: Híradó 2008. május 17. Hans-Jürgen H. arra hivatkozott, hogy az ásatások “csökkenthetik telkének értékét”, s ezért a területre való belépést megtagadta; a bíróság helyt adott a keresetének Német történészek, illetve kutatók egybehangzó … Tovább »
Forrás: Híradó 2008. május 5. Jelentős haladást sikerült elérni a leendő palesztin állam határainak kérdésében az izraeli kormányfő és a palesztin elnök hétfői jeruzsálemi találkozóján – mondta egy magas rangú izraeli tisztségviselő, aki maga is jelen volt a tárgyaláson. … Tovább »
Forrás: 168 Óra 2008. április 27. / Mészáros Tamás A püspökök tudják, hogy az igazi hívők nem akarják papjaikat semmiféle keresztes háború élén látni. És a vallási vezetők mintha most megértették volna, hogy ha nem csatlakoznak a társadalmi normalitás védelmezőihez, hitelüket … Tovább »
Szili Katalin: Európában ismét felütötte fejét az antiszemitizmus. Sok ezren – közöttük a közjogi méltóságok és a pártok képviselői – vettek részt tegnap este a holokauszt áldozataira emlékező fáklyás felvonuláson, az Élet menetén. Előtte a Terror Házánál tartottak megemlékezést: ezen a szocialista Szili Katalin és a fideszes Balog Zoltán is beszédet mondott.
Az öt hónapja tartó tűzszünetet akarták megtörni; nem tudni, hogy miért nem aktiválták a 100 kilónyi robbanószert
Új fejezet nyílhat a háborús bűnökkel vádolt ex-csendőr ügyében: a Hírszerző információi szerint a Wiesenthal Központ új izraeli és szerbiai dokumentumokkal akarja bizonyítani a most 93 éves Képíró Sándor bűnösségét. A nácivadászok eddig nem álltak elő ütős bizonyítékkal, miközben a Budapesti Nyomozó Ügyészség “polgári lakosság elleni erőszak bűntette miatt” nyomoz.
Köves Slomó budapesti ortodox, hászid rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője a TV2 reggel műsorában elmondta: túlzásnak tartja Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnökének figyelmeztetését, mely szerint jobban teszik a magyarországi zsidók, ha a március 15-én otthon maradnak vagy külföldre utaznak.
Forrás: Élet és Irodalom 208. március 24. Az Élet és Irodalom 52. évfolyamának 8. számában Vajda Károly hermeneuta és Vári György, hivatását tekintve intrikus, Hiller István oktatási és kulturális miniszternek címzett nyílt levelet tett közzé. Ebben arra szólítják fel … Tovább »
A palesztin Hamász második vezetője hétfőn Moszkvába utazott, hogy támogatást szerezzen a diplomáciai és gazdasági szankciók feloldásához.
Forrás: Híradó 2008. március 5. Hat épületre kerültek náci jelek Rózsahegyen – a tetteseket akció közben elfogták Vádemelési javaslatot tett a szlovák rendőrség két tizenéves fiatal ellen szerdán, mert antiszemita náci jelszót és horogkereszteket rajzoltak Rózsahegy város hat … Tovább »
Meghalt Dan Somron Izrael egykori vezérkari főnöke Forrás: Híradó 2008. február 27. Szélütés következtében meghalt kedden egy tel-avivi kórházban Dan Somron volt izraeli katonai vezető, aki az emlékezetes túszmentő akciót vezette 1976-ban az ugandai Entebbe repülőterén. Hetvenéves … Tovább »