Sarkozy a Bibliára alapozza a zsidó állam jogait

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Bruni az izraeliek Diana hercegnője
Forrás: Hetek Online

2008. június 27. Nicolas és Clara elcsábította az izraeliek szívét – így kommentálta a Sarkozy-látogatást értékelve a France 24 tévécsatorna híradója. A műsor idézett az izraeli újságokból, amelyek rajongással írtak „Clara királynőről”, akinek a népszerűsége már-már a néhai Diana hercegnőjével vetekszik.

   
  Ehud Olmert és Nicola Sarkozy  

A francia elnöki házaspár népszerűsége nem véletlenül ugrott meg Izraelben, és zuhant ugyanakkor a mélypontra az arab világ jelentős részében.

A látogatás nem nélkülözte az érzelmeket. Sarkozy már a megérkezés napján meglapozta a látogatás hangnemét: „Barátaim, büszkék lehetnek arra, amit az elmúlt 60 évben elértek. Nem ismerek egyetlen más nemzetet sem, amelyik ilyen eredményeket tudna felmutatni ilyen rövid idő alatt.” – mondta az elnök.

Miközben Európában sokan megkérdőjelezik Izrael demokratikus voltát, sőt létezésének a jogosságát is, Sarkozy – aki július elsejével átveszi az Európai Unió soros elnöki tisztét – hangsúlyozottan kiállt a zsidók államhoz való joga mellett. „Izrael állama a válasz arra az igazságtalanságra, amely oly hosszú időn keresztül a zsidó nép sorsa volt. Ez az igazságtalanság kihívást jelent az univerzális lelkiismeret számára.”

Sarkozy a Bibliára hivatkozva kiállt amellett, hogy Izraelnek ősi jogai vannak a Szentföldön. „Monda azután az Úr Mózesnek: Menj fel az Abarim hegyére, és lásd meg a földet, amelyet Izráel fiainak adtam.” – idézte Mózes negyedik könyvét a knesszetben elmondott beszédében. „A megrögzötten szekuláris franciaország elnökétől igazán nem hétköznapi rendkívüliek ezek a szavak, hogy a Tórából idézi Isten Izrael földjével kapcsolatos ígéretét.” – írta kommentárjában a Jerusalem Post, amelyik felidézte Sarkozy másik bibliai idézetét is. Az elnök ebben Ésaiás próféta szavait ismételte: „És vígadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népem fölött, és nem hallatszik többé abban siralomnak és kiáltásnak szava! Házakat építenek és bennük lakoznak, és szőlőket plántálnak és eszik azok gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne … Nem fáradnak hiába, nem nemzenek a korai halálnak”.

Sarkozy helyenként szenvedélyes beszédében hangsúlyozta, hogy Izrael nélkülözhetetlen hely a zsidóság számára. „A világon élő zsidók erőteljes kötelékkel fűződnek hazájukhoz. Minden zsidó sorsa össze van kötve minden más zsidó ember sorsával. Az a tény, hogy a világban létezik egy ilyen virágzó zsidó állam, büszkeség és tisztelet forrás mindannyiuk számára. Mert Izraelben a judaizmust nem az antiszemitizmushoz való viszonya szerint értékelik, mivel a hely a világon, ahol mindenki biztos lehet abban, hogy a zsidóknak sosem kell majd sárga csillagot viselni, ahol a zsidókat nem tiltják el a buszon való utazástól, a moziba vagy a színházba menéstől és sosem lesznek arra kötelezve, hogy csak zsidók által lakott negyedekben éljenek, zsidó étterembe és iskolába járjanak.”

A francia elnök szavait a parlament többsége vastapssal és hangos „bravo” kiáltásokkal fogadott, csupán néhány kommunista és arab képviselő reagált visszafogottan Sarkozy beszédére. Igaz, amikor Benjamin Netanjahu ellenzéki vezető Sarkozy beszéde után felszólalásában párhuzamot vont a radikális iszlámizmus és a nácizmus között, akkor bekiabáltak, mondván „szégyellje magát” a Likud vezetője. Sarkozy a parlamenti incidensre annyit reagált, hogy ez is jelzi, milyen erős demokrácia Izrael.

támogatás