Száz éve, 1911. február 12-én született Budapesten az a brit
szobrászművész, aki a legismertebb portrét készítette a pszichoanalízis
atyjáról, Sigmund Freudról.

A 2011-es Árkádia-díjat a „Transzport. A bevagonírozott ház”
holokauszt-emlékmű megvalósításának támogatójaként a 2B Kulturális és
Művészeti Alapítvány kapja. A díj átadására június 8-án, 14.30-kor kerül
sor a Ráday utcai 2B Galériában.

A huszadik század volt – a Templom lerombolása óta először – a zsidó évszázad. A zsidók példátlan, az európai modernséget meghatározó kulturális-tudományos teljesítménye és politikai radikalizmusa, majd az európai zsidóság kiirtása (a második világháború centrális eseménye, nem is olyan titkos lényege), Izrael állam megalapítása és védelme a szovjet tömb által támogatott arab hadseregekkel és gerillákkal szemben…

Az egykor a Monarchia és Budapest világbirodalmi súlyát jelképezni hivatott Európa-szerte ismert épületegyüttesek ma már csak romhalmazok Budapesten. A Várbazárban és a Reitter Kávéházban egykor művészek és királynék fordultak meg, ma már állaguk annyira leromlott, hogy csoda, ha az évtized végéig megmaradnak, ha továbbra sem történik semmi. A privatizációs hullám után többségükbe plázát vagy luxusszállót álmodtak. Az egykor elképzelt Budapestről készített cikksorozatunk első része.
 

 Gideon Shimoni, a Héber Egyetem Kortárs Zsidósággal foglalkozó intézetének korábbi vezetője. Theodor Herzl a cionizmus történetének emblematikus figurája. (1) Cikkünkben elsősorban a történészi vitákra, azok alkalmanként problematikus következményeire, a jelenkori izraeli … Tovább »

Herzl sikeresen megalkotta a nyilvánosságnak szánt arcképét. Kétségtelen, hogy míg bizonyos vonásokat szándékosan kiemelt, másokat homályban hagyott, sőt teljesen elrejtett. Ez valamennyire megmagyarázhatja, hogy noha felnőtt életének döntő eseményei megismerhetők, de a Magyarországról és Budapestről tett meglehetősen gyakori megjegyzései felett sokáig elsiklottak, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyták azokat. Bizonyos kérdéseket azonban fel kell tennünk. 

Száz éve, 1910. szeptember 22-én született Faludy György; a négy évvel ezelőtt elhunyt Kossuth-díjas költő, műfordító élete bővelkedett fordulatokban, egzotikus utazásokban, olykor szó szerint pokoli kalandokban, szép nőkben, szerelemben.

Bartók hősének, a Kékszakállú hercegnek világszerte elismert életre keltőjét a Magyar Állami Operaház Budapest saját halottjának tekinti.

Az emigráció első évei nehezek voltak. Család nélkül, csekély nyelvtudással, teljesen idegen környezetben és kultúrában természetes, hogy elfogott bennünket a honvágy. Azaz: mi tulajdonképpen nem valami felé, hanem valami elől mentünk, menekültünk. Nagyon fájdalmasak voltak azok az órák, amikor átléptük az osztrák magyar határt, hiszen egész addigi életünket hagytuk magunk mögött.
 

Amikor egy izraeli felébred egy sötét reggelen, első dolga, hogy megnyomja a Schaltert (villanykapcsoló), majd reggeli gyanánt egy Biss (falat) pirítóst leöblítsen egy Schluck (korty) kávéval. A héber nyelven beszélők több száz német jövevényszót használnak nap mint nap.
 

Gyermekkoromban semmi úgynevezett zsidós nem volt, a Kádár-korszakban ez a téma a szőnyeg alá volt söpörve, legfeljebb a Kosciuszko Tádé utcai általános iskola, mely a Kodolányi Főiskolának adott otthont (mára ez is kiköltözött), folyosóin osztottuk meg a családi ’coming out’ után osztálytársaimmal azt a tényt, hogy ki milyen vallású, vagy ki milyen családból származik.
 

2009-ben nem csupán a kelet-európai rendszerváltásnak és a berlini fal leomlásának 20. évfordulóját ünnepeltük, de olyan külpolitikai lépések sorozatára – diplomáciai kapcsolatok helyreállítására, bilaterális kapcsolatok új alapokra helyezésérére – emlékeztünk, amelyeket az 1989-es belpolitikai változások generáltak. Ilyen volt a magyar-izraeli teljes körű diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 20. éves jubileuma.
 

Köves Slomó rabbi „A Magyar-zsidó együttélés – együtt a közös jövőért” címmel megrendezett konferencián elhangzott beszédét adjuk közre.
 

1993-ban, egy Szombat Szalon keretében beszélgettünk Kertész Imrével a nyilvánosság előtt, majd az interjút utóbb, egy másik alkalommal, Török utcai lakásában, immár nem közönség előtt, kiegészítettük… Az élet és mű összefüggéseit elemző beszélgetést most, Kertész Imre halálhírére  tesszük ismét közzé honlapunkon.

David Rubinger fotóriporter képein keresztül mutatja be a zsidó állam történetét a Bécsi Zsidó Múzeum Izrael: 60 év – 60 kép című vándorkiállítása, amely hétfőn nyílik újabb állomásán Szekszárdon, a Művészetek Házában.
 

  Komoróczy GézaKözismert, hogy Karl Lueger (1844–1910) bécsi polgármester, aki ebben a minőségében igen hatékony volt, és Bécsben ennek megfelelően népszerű maradt, de aki szenvedélyes zsidógyűlöletéről vált hírhedtté: hogy Lueger Budapestet Judapest-nek nevezte. Tudni … Tovább »

Az utóbbi napokban egyre több ismerősöm hív fel és érdeklődik: „biztos, hogy itt lesz?”, „van már jegyed?”, „ugye ott leszel?”. Ami nagyjából természetes is, hiszen a legtöbbjük közös útjainkon, hosszabb autós, buszos kirándulásainkon vagy nyári kerti összejöveteleinken ismerkedett meg Leonard Cohennel.
 

Eötvös József életműve, annak ellenére, hogy látszólag szilárd helyet foglal el a magyar közgondolkodásban, az újabb időkben egyre inkább háttérbe szorul. Valljuk be, kevesen olvassák, aminek oka ez esetben nem pusztán az általános műveltség oly sokat emlegetett hanyatlásában keresendő. Külön-külön is vaskos műveinek erősen retorizált stílusa, nehézkes, túlságosan is tudatos nyelvhasználata ma kevésbé élő, mint legtöbb hozzá mérhető kortársáé. 

Egy esztendő a múlt félhomályából: 1938. Az amerikai Time magazin címlapján Hitler az év embere. Még tart a spanyol polgárháború. Budapesten az Eucharisztikus Világkongresszus. Bekopogtat a feltartóztathatatlan történelem: Anschluss, müncheni egyezmény, első bécsi döntés s a magyar csapatok bevonulása a Felvidékre. Kristályéjszaka és az első hazai zsidótörvény. Szálasi és Rákosi egyaránt a szegedi Csillag börtön lakója. Csak kőhajításnyira a II. világháború hetven évvel ezelőtti kitörése. Mi éltette vajon a (mindhalálig) reményt – az illúziók kergetésén kívül – az „idillikus” utolsó békeévben? Nem kizárt, hogy önmagát ismétli a történelem.

Miután a köztársasági elnök a legutóbbi alkalommal (2007 év végén) sem írta alá az ún. gyűlöletbeszéd-törvényt, reakciók sokasága látott napvilágot. A szólásszabadság sérthetetlensége mellett érvelők elégedetten nyugtázták a lépést, a sikertelen német kezdeményezés (EU irányelv a holokauszt-tagadás és relativizálás elleni egységes fellépésről) magyarországi támogatói csalódottan a fejüket rázták.