Találatok ‘Admin’
Összesen 742 találat (481 - 500) : Admin.
Egy cölöptologatóról
Az Amerika-gyűlölőkkel nem az a baj, hogy gyűlölik Amerikát, hanem az, hogy végtelenül egyszerűek. Mint például Ágoston Balázs.
Nyelvek dicsérete
Koen Peeters flamand író A Nagy Európai Regény című kötetét a szerző jelenlétében mutatták be október 18-án. A regény tétje nem kevesebb, mint hogy lehet-e Európában múlttudat és identitások nélkül élni. Gyógyíthat-e a feledés, vagy egy emlékezet- és identitásvesztett világban az érzelmek is elenyésznek. A Gondolat Könyvkiadó „Akcentusok” sorozatában megjelent kötet lapunk főszerkesztője által írt előszavát közöljük és egy részletet a regényből.
Kormányválság fenyeget Izraelben
Alig valószínű, hogy Izrael és a palesztinok egy éven belül megegyezésre jutnak – közölte Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszer szerdán, mondván: a palesztinok túl sok feltételt támasztanak, és a részvételükre csak Amerika nyomásgyakorlása miatt lehet számítani.
Átadták a TEVA-csoport új gyáregységét Debrecenben
A világ egyik legnagyobb kapacitású csomagolóüzemét adták át tegnap a TEVA Gyógyszergyár Zrt. beruházásában Debrecenben.
A palesztin menekült-probléma keletkezése
Benny MorrisA palesztinai arabok menekülése 1947 decembere és 1948 márciusa között a módosabb, illetve középosztálybeli családok túlnyomó részének kivándorolásával kezdődött, főleg Haifából, Jaffából, Nyugat-Jeruzsálem zsidó többségű kerületeiből és azokból … Tovább »
Igazságtétel vagy holokauszt-relativizálás?
Magyar külpolitika 2010-ben és utána
A magyar külpolitika változóban van – központi céljai nem definiálódnak újra ugyan, de megváltozóban van az a rendszer, amelyben működik. A napjainkban zajló átalakulás egyre inkább folyamatszerűvé és társadalmivá alakítja a klasszikusan elitdöntésekben, szűk csoportok alkuiban megragadható diplomáciát.
Aggódnak az amerikai zsidó képviselők
Az amerikai Kongresszus háromtucat zsidó demokrata képviselője kedden arra kérte Barack Obama elnököt, hogy nyilvánosan adjon hangot Izrael melletti elkötelezettségének, továbbá támogatásának jeléül látogasson el az országba – tudósított az AP francia hírügynökség.
A béke nem kerülhet várólistára
Sem az izraeliek, sem a palesztinok nem akarják, hogy várólistára kerüljön a béke – közölte Simon Peresz izraeli elnök George Mitchell-el pénteken Jeruzsálemben. Az izraeli államfő szimbolikusnak tekintette Barack Obama amerikai elnök közel-keleti különmegbízottjának látogatását, amellyel szerinte zöld jelzést kapott a békefolyamat – írta a Háárec izraeli napilap.
Magyar Kornélia: Bal-jobb Gondolat
Figyelem, ez itt nem egy jóslat. Jóllehet, választások előtt még inkább megnövekszik a kereslet Delphoi vélt örökösei iránt, mi, politikai elemzők jobban tesszük, ha önmérsékletre intjük magunkat, és még a nyilvánosság legnagyobb nyomása alatt sem próbáljuk megmondani januárban, hogy mi lesz áprilisban.
Valóban visszajön a Horthy-korszak?
Néhány meszes agyú Horthy-imádót leszámítva van-e bárki, aki elhiszi, amit jónéhány szoclib közíró delirál a ’30-as évek visszatértéről? Matuzsálemi korú nyugdíjas csendőrök és leventeoktatók, egykori irredenta legényegyletek és fajvédő diáktársaságok aggastyán hírmondói valószínűleg reményteljes elégtételtől csillogó szemmel olvasnák sydney-i, clevelandi vagy torontói öregotthonukban Ungváry Rudolf cikkét. Könnybe lábadt tekintettel értesülve arról, hogy jönnek a régi szép idők, restaurálódik a horthysta kormányzat, mert az Orbán – egyem meg a szívét – újra bevezeti.
A kétharmad kísértete
Zsidó lakópark miatt dúl az állóháború
A kommunikációs bomba akkor robbant, amikor az amerikai alelnök Tel-Avivban tárgyalt. A jeruzsálemi kormány illetékese ugyanis valamiért Joe Biden látogatását tartotta a legalkalmasabb időpontnak arra, hogy bejelentse: Izrael a tervek szerint folytatja 1600 új lakás megépítését Kelet-Jeruzsálemben. Az ügy leginkább arról szól: mi lesz Jeruzsálem jövője?
Izraeli telepek: a jogsértés legalizálása?
Ariel Saront az izraeli telepes mozgalom keresztapjának szokták tekinteni. Kétségtelen, hogy a volt kormányfőnek az az érve, hogy a megszállt területeken létesített zsidó telepek növelik Izrael biztonságát, jelentősen hozzájárult a program sikeréhez. Daniel Kurtzer, az Egyesült Államok egykori tel-avivi nagykövete a The American Interest Magazine-ban e politika hátterét kísérli meg felvázolni.
Megingathatatlanok az amerikai-izraeli kapcsolatok
Az Egyesült Államok külügyminisztere, Hillary Clinton hétfőn kijelentette, hogy Izraelnek bizonyítania kell a közel-keleti békefolyamat iránti elkötelezettségét, ugyanakkor igyekezett eloszlatni azokat a feltételezéseket, melyek szerint válságba jutottak volna az amerikai-izraeli kapcsolatok – adta hírül a Háárec.
Találkozott az izraeli és a magyar külügyminiszter
Kitűnőnek nevezte Magyarország és Izrael kapcsolatait a két állam külügyminisztere keddi budapesti találkozója után.
Félresiklott MAZSÖK
A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt (Mazsök), megszületésekor (anno) a Szombat a megújuló magyar zsidó
demokrácia fórumaként aposztrofálta, merthogy kuratóriumában nem csak a
Hitközség emberei foglaltak helyet, hanem egyéb zsidó szervezetek is.
Volt egy hely, mely zsidó szervezeteknek osztott pénzt, ám amelyet –
egykori remények szerint – nem kizárólag a Síp utca kontrollált.
A Frankel (Vajda Károly)
Az 1880-as évek alapító nemzedékének neológ (konzervatív, mérsékelt reform) beállítódásából mára – kiforrott teológiai koncepció hiányában – csak annyi maradt, hogy a Frankel sem nem ortodox, sem nem reform hely, ugyanakkor mindkettőből ötvöz magába valamit.
A Frankel … Tovább »
A kárpótlás kárvallottjai
Izraelben élő magyar orvosnő hívta fel figyelmünket levelében családi barátjuk, Breuer Tamás történetére. A férfi saját deportálásáért és a munkaszolgálatban elpusztított édesapja után igényelt jóvátételt a Központi Igazságügyi Hivataltól. Kérelmeit nemrég elutasították azzal: a 2006-os kárpótlási törvény alapján csak a munkaszolgálatot túléltek kaphatnak kártérítést. Apja után pedig azért nem jár kárpótlás, mert a munkaszolgálat nem számít „politikai önkénynek” nálunk. „Hogy is van ez? Ha akarom, a törvény egyik fele érvényes, ha akarom, a másik fele? Kafkai helyzet a 21. századi Magyarországon” – fogalmazott a doktornő.



