Találatok ‘-ie-’

Összesen 29,191 találat (22541 - 22560) : -ie-.

Élőben felolvassák a teljes Bibliát az olasz tévében

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Történetének leghosszabb, hat napon és hét éjszakán át tartó élő adására készül a RAI olasz állami televízió a Vatikánnal közös vállalkozásban: a Biblia teljes szövegét fogja felolvasni a római Jeruzsálemi Szent Kereszt bazilikában 1250 személy, illetve csoport, összesen több mint kétezer személy október 5-én 19 órától október 11-én 13 óra 25 percig.

Szerényebben, ha lehet…

Írta: Fekete György - Rovat: Politika

 
Szíve joga Pajor Tamásnak, a két évtizede újpünkösdista frontkeresztényként ismert egykori – saját megvallásában annak idején zsidó gyökerei dacára antiszemitizmussal kacérkodó – híres-hírhedt punkzenésznek, hogy lazán elintézze József Attila sorsát és munkásságát a Szombat szeptemberi számában.

Terézvárosi Búcsú Budapest

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek

Október 10-12. között ismét vásári kavalkádra, színpadi előadásokra, koncertekre készülhetnek a terézvárosiak (és az erre járók) a Teréz templomot körülvevő, forgalomtól mentes övezetben. A TERMA Zrt. ez évben is jelentkezik őszi nagyrendezvényével, melynek újra a Templom tér ad otthont.

Happy New Year!

Írta: Darvas István rabbi - Rovat: Politika

„Le kell menni kutyába, légy a kutyák királya, nem királyok kutyája”. Bár néhány évtized eltelt a kiváló nóta születése óta, mely a kutyát, pontosabban kopasz egyedeit állítja követendő példaként, mégis nyugodt lélekkel állítható, hogy frissessége a régi, mélyebb jelentése örök.

Karsai László – Molnár Judit: Kasztner Rezsőről

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az ÉS-ben ismét fellángolni látszik a “Kasztner-vita”. Két nem történész, Sárközi Mátyás és Fischer István is foglalkozott a II. világháborús magyar cionista ellenállás hazánkban és Izraelben is egyik legvitatottabb vezetőjének, Kasztner Rezsőnek 1944-es tevékenységével. (Sárközi Mátyás: Az érintett jogán a Kasztner-dilemmáról, 2008/34., aug. 22.; Fischer István: Kalapáccsal?, 2008/36., szept. 5.)

Neonáci támadás a Zsidó Színház és a Sirály ellen

Írta: Panyi Szabolcs - Rovat: Politika

Vasárnap este neonácik támadták meg a Sirályt, ahol ifj. Sebő Ferenc
rendezésében a Budapesti Zsidó Színház és a Városi Színház
színtársulata a Gecy című Toepler Zoltán darabot mutatta be előző este.
A premiert egy gerillamarketing-kampány előzte meg, melynek során az
alkotók többek között vicces ál-werkfilmekkel próbálták felhívni a
figyelmet a Gecyre.

[popup][/popup]