Neokonok, zsidók, cigányok
Úgy másfél évvel ezelőtt felhagytam itt a blogolással; a neokon (vagy mi a szösz) urak véleményeit cigányügyben s rajongásukat az olyan ribancok iránt, mint Ann Coulter (vagy Ayn Rand) már nem találtam mulattatónak.
Összesen 27,782 találat (21001 - 21020) : - ai.
Úgy másfél évvel ezelőtt felhagytam itt a blogolással; a neokon (vagy mi a szösz) urak véleményeit cigányügyben s rajongásukat az olyan ribancok iránt, mint Ann Coulter (vagy Ayn Rand) már nem találtam mulattatónak.
Bizonytalan és válságos év előtt állunk, s ilyenkor bármennyire sajnálatos is, nem lehet hagyományos újévi köszöntőt mondani – bocsátotta előre újévi beszédében csütörtökön Sólyom László köztársasági elnök, aki szerint most mindenkinek a saját életében is valamilyen választ kell adnia a válságra.
A Budapest Bár Farkas Róbert zenekara és projektje. Robit a Besh o dromból, a Romano Dromból és a Kistehén tánczenekarból ismerheti a közönség. A Száztagú Cigányzenekar prímásaként kezdte pályafutását, de néhány éve nagyon sok műfajban otthonosan mozog, és jövőre fejezi be hegedű tanszakon a Zeneakadémia Tanárképző Intézetét.
Jákob fiai már indulnának vissza Kánaán földjére, de József „visszatartja” a legkisebbik testvért, Benjámint. „Ekkor Júda József elé lép” és elmondja, hogy mit jelentene ez öreg apjuknak, Jákobnak: „midőn eljövök szolgádhoz, az én atyámhoz és a fiú nincs velünk az ő lelke pedig össze van kötve lelkével” (1Mózes 44, 30).
Szerintem igen, bár ez nem a hagyományos antiszemitizmus. Az előző poszt vitáihoz szeretnék hozzátenni egy-két dolgot. Mit is képvisel Aczél? Nézzük meg Szántó T. Gábor egy írását:
Száz éve, 1908. december 31-én született Simon Wiesenthal, a náci háborús bűnök felkutatója és üldözője, a bécsi Zsidó Dokumentációs Központ igazgatója.
Budapesten, a Keleti pályaudvar oldalában, a Baross tér egészen otthonos mocskában található egy múlt rendszerből itt felejtett késdobáló, melynek működésképtelen neonja – lassan egyedüliként – emlékeztet arra hogy valaha virágzott ebben az országban a lovassportnak nevezett úri, burzsoá, kispolgári és reakciós foglalatosság, amely még a munkásosztályt is megrontotta bizonyos időszakokban.
Németh Zsolt a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke cikket közölt a Szombatban Esterházy János második világháborús zsidómentő tevékenysége kapcsán. Yehuda Lahav izraeli magyar újságíró vitába szállt Németh Zsolt álláspontjával, majd az Esterházy János Emlékbizottság reagált Lahav írására. Yehuda Lahav viszontválaszát közöljük az alábbiakban, s várjuk a további hozzászólásokat. (A szerk.)
Az alábbi vélemény a Népszabadság hétfői, december 29-i számának a gázai háborúval kapcsolatos cikkeit veszi górcső alá. A lap visszautasította az írás közlését, mi vállaljuk, abból kiindulva, hogy publikálása általánosságban, a magyar médiát illetően, számos tanulsággal szolgál.
Avihu Ben-Nun tartalékos tábornok 34 évig szolgált az izraeli légierőben, több évig annak főparancsnokaként. Többek közt irányítása alatt bombázták le a 80-as évek elején az épülő iraki atomlétesítményt, szállították az etióp zsidókat Izraelbe, a Salamon hadművelet keretében. Nyugdíjazása után a General Motors izraeli érdekeltségeinek vezetője lett. A gázai háború hátteréről kérdezte a hvg.hu jeruzsálemi tudósítója.
Jane Haining skót presbiteriánus missziós nővér Magyarország 1944 márciusi német megszállása után sem hagyta el a rábízott zsidó gyermekeket – Budapesten maradt, jóllehet szabadon hazatérhetett volna hazájába. Tettéért még ugyanezen év augusztusában életével fizetett Auschwitzban.
Németország kedden a hágai Nemzetközi Bírósághoz (ICJ) fordult az olaszországi bíróságokon hozott ítéletek miatt, amelyek a nácik által a második világháború idején elkövetett bűnök áldozatainak kárpótlásáról rendelkeznek.
Merkel német kancellár szerint egyedül a Hamász palesztin szervezetet terheli a felelősség amiatt, hogy eszkalálódott az erőszak a Közel-Keleten. A washingtoni Fehér Ház hétfői közlése szerint Hamász radikális palesztin mozgalomnak be kell szüntetnie az Izrael elleni rakétatámadásokat.
Perczel Anna építész, az ÓVÁS Egyesület alapítója vehette át az idei “Magyar Zsidó Kultúráért” díjat, a “Várhegyi György – a Magyar Zsidó Oktatásért” elnevezésű elismerés kitüntetettje pedig Kovács András szociológus lett – tájékoztatta a most tizenegyedik alkalommal átadott díjakat létrehozó Magyar Zsidó Kulturális Egyesület hétfőn az MTI-t.
Teljesen kívül érzik magukat a jelenlegi demokratikus intézményrendszeren a radikális jobboldal tagjai, és erre úgy válaszolnak, hogy fizikai támadást intéznek ezek ellen az intézmények ellen – mondja a lapunknak adott interjúban Kriza Bori, a Romantikus Erőszak nevű együttesről szóló Dübörög a Nemzeti Rock című dokumentumfilm rendezője, aki szociológusként is a szélsőjobboldallal foglalkozik.
Több tucatnyi gyermek Belgiumban is született annak a programnak a keretében, amelyet a második világháború idején a hitleri Németország indított az árja faj gyarapítására Lebensborn (Az élet forrása) néven – adta hírül hét végi számában a Le Soir című patinás belga lap.
Megvan az év második hamis holokauszt-memoárja. Herman Rosenblat a regényében azt állította, hogy a feleségét Buchenwaldban ismerte meg még tizenévesen, de valójában egy New-York-i vakrandin találkoztak először.
Izraelnek joga van katonai akciókat végrehajtani, ha városaiban civileket ér támadás – jelentette ki Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter vasárnap.