Szeptember 14-én lesz Kishonti Ildikó búcsúztatása
A színművész gyászszertartása a Fiumei úti sírkertben lesz.
Összesen 1,872 találat (1521 - 1540) : MTI.
A színművész gyászszertartása a Fiumei úti sírkertben lesz.
Egyesülési joggal való visszaélés miatt a rendőrség eljárást indított a gárdistaavatás egyik szervezője, Vona Gábor ellen.
A rendőrségnek intézkedési kötelezettsége volt a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda Mozgalom, illetve az úgynevezett Új Magyar Gárda Mozgalom szentendrei avatásán szombaton – közölte a Helsinki Bizottság az MTI-vel.
Bencze József országos rendőr-főkapitány szombaton reggel úgy nyilatkozott, hogy a romák elleni támadásokkal gyanúsítottak már a következő támadásokat tervezték, ezért csapott le rájuk a rendőrség. A rendőrségnek cáfolhatatlan bizonyítékai vannak, mondta a főkapitány.
A Nemzeti Nyomozó Iroda hajnalban a terrorelhárító szolgálat segítségével Debrecenben elfogott öt embert, a gyanú szerint a tavaly óta folyó romák elleni támadások elkövetőit. A régóta megfigyelt gyanúsítottak nem romák, és terhelő bizonyítékokat találtak náluk.
A Nemzeti Nyomozó Iroda hajnalban a terrorelhárító szolgálat segítségével Debrecenben elfogott öt embert, a gyanú szerint a tavaly óta folyó romák elleni támadások elkövetőit. A régóta megfigyelt gyanúsítottak nem romák, és terhelő bizonyítékokat találtak náluk.
Sólyom László köztársasági elnök szerint Magyarországon nem kívánatos neonáci rendezvény – közölte az államfő hivatala kedden.
A Sziget nulladik napján a hazai zenészek és a nemzetközi sztárok (Miles Davis zenésztársai és indiai zenések is) közösen lépnek fel a rasszizmus ellen, hogy a fiataloknak jelezzék, megmutassák: szerintük nem menő („kúl”) zsidózni és cigányozni.
Kállai Ernő kisebbségi biztos, majd Bajnai Gordon kormányfő is járt a Sándor-palotában hétfőn. Sólyom László államfő elítélte a romagyilkosságokat, a cigányság megvédelmezését becsületbeli ügynek nevezte.
A roma holokauszt áldozataira emlékeznek csütörtöktől az ország több pontján. Az évforduló alkalmából a Magyar Televízió kisebbségi műsoraiban a jövő héten kiemelt figyelmet kapnak a romák életével kapcsolatos témák.
A Jobbik gárdaegyenruhás bevonulása nyomán a szociáldemokrata EP-frakció arra kérte a testület elnökségét, szerezzen érvényt a házszabálynak, amelynek értelmében katonai és félkatonai szervezet uniformisában nem lehet az ülésterembe lépni.
A kormányfő szerint az országban senkit nem érhet inzultus, sérelem a származása vagy a vallása miatt.
A négy történelmi egyház közös levélben kéri a magyar kormányt, hogy tegyen meg mindent, mert a törvény súlyosan sérti a kisebbségben élők jogait
A Robert Capa világhírű magyar származású fotóművész képeit tartalmazó, nemrég Magyarországra került gyűjteményből nyílt kiállítás csütörtök este a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban; a tárlat kronologikus sorrendben követi az 1954-ben elhunyt fotográfus haditudósítói karrierjének meghatározó állomásait, köztük a spanyol polgárháborúban, a második világháborúban és az Izraelben készült műveit.
A miniszterelnök szerint a Jobbik előretörésével olyan ordas eszmék szabadulhatnak ki és kerülhetnek a közbeszédbe, a hétköznapokba, amelyeket egyébként karanténba kellene zárni.
Több demonstráció is válaszolt szerdán a Duna-parton található holokauszt-emlékművet ért szélsőséges provokációra. A “Magyarok a nácik ellen” civil szerveződés flashmob akcióján harminc-negyven ember vett részt, a Magyar Demokratikus Charta esti tüntetésén több százan jelentek meg.
Nagy valószínűség szerint egy londoni művész előző heti akciója miatt gyalázták meg a pesti alsó rakparton található holokauszt-emlékművet. Liane Lang egy gumikézzel a szájában fotózta le a XII. kerületi Turul-szobrot, az akció a szélsőjobboldallal szimpatizálóknál kiverte a biztosítékot.
Obszcén és antiszemita hangvételű levelet küldött egy, az Egyesült Államokban élő magyar zsidónak Morvai Krisztina. A Jobbik EP-listájának vezetője szimplán azt ajánlotta Barát Gábornak, hogy: Nagyon örvendenék, ha a magukat “büszke magyar zsidóknak” titulálók szabadidejükben aprócska metélt farkincájukkal játszadoznának az én gyalázásom helyett. A Jobbik nem határolódik el a megnyilatkozástól.
Rendszeresen tájékoztatná az Európai Uniót a magyarországi zsidóellenes cselekményekről a Magyar Zsidó Kongresszus – közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vasárnap az MTI-vel a kongresszus ülését követően.
Anna Margit (1913-1991) a kortárs magyar festészet egyik reprezentánsaként számon tartott alkotója; képeiből nyílik kiállítás május 22-én Kaposváron, a Vaszary Képtárban.