Pesti (és budai) zsidó szemmel nézve nem rossz hónap ez a szeptember: alig egy hete nyílt meg a világelső új izraeli kulturális központ egy csinos belvárosi palotában, szeptember 5-én pedig az óbudai zsinagógát avatták újjá. Utóbbival eddigi legnagyobb fegyvertényét hajtotta végre a magyarországi
Chabad Lubavics mozgalom, illetve annak „politikai szárnya”, az EMIH.
 

Környezettudatos-e a zsidó hagyomány? Nyilván igen, mint arra annyian rámutattak. Nyilván nem, mert egy néhány évtizedes fogalmat anakronizmus ráhúzni több évezredes forrásokra. Nyilván igen is, meg nem is, hiszen a zsidó hagyomány sokszólamú, mindenre találhatunk példát, és annak ellenkezőjére is. 

Szeptember 1-jén Budapesten, a Paulay Ede u. 1. alatt, Natan Saranszki, egykor bebörtönzött szovjet refuznyik, későbbi izraeli miniszter, ma a Szohnut (Jewish Agency) elnöke részvétele mellett nyitotta meg kapuit a világon elsőként létrejött Izraeli Kulturális Intézet. Történelmi esemény tanúi lehettünk, ám hogy ez nyilvánvaló legyen, várnunk kell még néhány évet.
 

A zöldpártok hívei idegenkednek a tekintélyelvű konzervatív pártoktól… A szekularizáció és modernizáció gyermekei. Urbánusok. A zöldek haszonélvezői a jóléti társadalomnak, de egyúttal a fogyasztói társadalom kritikáját is nyújtják. Kialakul egy kulturális-fogyasztási miliő, mely az ún. „poszt-materiális” értékek híve: számára nem az anyagi gyarapodás a legfontosabb, hanem az „értelmes élet”…

Felnéztem a mellettem lévő bérházra, amiben Szomory Dezső élete utolsó szakaszát élte. Ismertem régről, fent a harmadik emeleten az a szoba. A szoba, ahol éhen halt – vagy nem is éhen, csak a fájdalomtól szakadt meg a szíve. Ez a ház nem volt otthona. Egészen más, mint az innen messze eső –– ahogy Illés Endre fogalmazott – valószerűtlenül rövid, Sütő utcai épület. Ide bekényszerítették. 

Az antiszemita gondolkodásmód a 19. század utolsó harmadában jelent meg Magyarországon. Azóta eltelt egy bő évszázad, nem túlzás tehát azt állítani, hogy a zsidóellenes előítéleteknek komoly hagyománya alakult ki hazánkban. A legtöbb európai országban szintén a nemzeti kultúra részévé vált az antiszemitizmus, mindez azonban nem adhat fölmentést senki számára, ahogy természetesen igazolást sem.

Schiffer Andrással, a Lehet Más a Politika választmányi tagjával, parlamenti frakcióvezetőjével* beszélget Gadó János Schiffer András (Fotó: Tóth Csilla) Schiffer András édesapja Schiffer Péter szociológus, bankszakember, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Hivatalának … Tovább »

Matthew Paul Miller rekonstrukcionista, azaz liberálisan vallásos zsidó családban született Pennsylvaniában. Tizenhat éves korától Izraelben tanult, ahol rálépett a bál tsuvai rögös útra. Az egykor füvező és rastafrizurát viselő Miller ortodox lett, keresztnevét lefordította héberre: Matisyahu, s most egy New York-i lubavicsi közösség tagja. Emellett kitűnő és méltán elismert reggae-énekes.

Már gyerekkorunkban hozzákötötztünk az irodalomhoz. Mint a trecento müvésznövendékei a mesterség alantasabb munkáival mintegy a festéktöréssel és inaskodással kezdtük müködésünket. Öt éves voltam. Szombatonként apámmal és a Hét egész szerkesztöségével beültünk a Central kávéházba. Ök dolgoztak, én pedig a képeslapokat olvastam, természetesen csak a képeket és nem a szöveget. Azután kéziratokat vittem az Atheneumba… 

Kés, apa. Füstös petrólumlámpa.
Gyermekkor. Gyerek. Egy árnyék veszi le
a hegedűcskét a falról, s vékony, vékony, vékony
hóhangok hullanak fejemre.
Csend. Apa játszik és a hangok
levegőből kivésve, akár a fagyban,
lóg a kékre fagyott lélegzet
a hó fölött holdként, csillogóan.
 

   I. B. Singer: Szerelmes történet – Egy poligámista regénye. Fordította: Dezsényi Katalin, Novella Kiadó 2008. 262 oldal Szóljanak azok a lengyel stetl-ek (zsidók lakta falvak) tóraolvasó kisembereiről, dibukokról, szellemekről, csodákról mesélő jiddise mamékről, … Tovább »

98 éves korában, 2018. február 20-án elhunyt Nemes László író, újságíró, műfordító. Búcsúként önéletrajzát és 2010 augusztusi interjúnkat idézzük, melyet Várnai Pál készített az akkor 90 éves író-újságíróval.

“1938-ban kitüntetéssel … Tovább »

A Zöld disznó az 1986. évben született, Flóra Debóra utónevű, három éves lánygyermek szórakoztatására. A szerző abban az évben alijázott, és döntése egyáltalán nem vált be. A szerzőt heves honvágy gyötörte, ezért hazahozta Flóra Debórát és a Zöld disznót. Az évek múltával, a Zöld disznó önálló személyiséget szerzett, a csetlő-botló pancserét, aki megpróbál elboldogulni, a nem könnyen érthető világban.

Nagykövet-interjúk: “A béke legnagyobb akadálya az egymásról alkotott
sztereotípiák léte.” – Ahmad Abdelrazek, a Palesztin Állam rendkívüli és
meghatalmazott budapesti nagykövete. “Az izraeli közvéleményben nagyon
erős a békevágy.” – Aliza Bin-Noun asszony, Izrael Állam nagykövete.

Nagykövet-interjúk: “A béke legnagyobb akadálya az egymásról alkotott sztereotípiák léte.” – Ahmad Abdelrazek, a Palesztin Állam rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete. “Az izraeli közvéleményben nagyon erős a békevágy.” – Aliza Bin-Noun asszony, Izrael Állam nagykövete.

Tudatra és tudottra hasadt egziszten­ciánkban mind törvényen kívüliek vagyunk; mind ott állunk a törvény kapujában. E kettéhasadt létezésre az édenkerti történet, ha vigaszt nem is, de magyarázatot kínál. 

Koós Annával, a „lakásszínház” társalapítójával beszélget Várnai Pál2010. július 22. – 2006-ban az Akadémiai Kiadónál megjelent A nem kívánt hagyaték című könyve, amelyben szembesül szülei ÁVH-s örökségével.– Szüleim előttem elhallgatott múltjának felgöngyölítéséből … Tovább »

„Megdöbbentő történetek kerülnek napvilágra, melyeket a szervezők hangfelvételeken archiválnak. Van olyan túlélő, aki családja előtt is titkolta származását… A találkozók során teljes élettörténetek föltárására tesznek kísérletet a résztvevők, amiben a háború előtti és utáni életnek is fontos szerep jut.”

A szerzők szerint például – a hagyományos ödipális konfliktus-interpretáció kulcsműve –, a Levél Apámhoz nem az apához fűződő ambivalens kapcsolatot, nem az apa elleni lázadást, hanem a társadalomhoz, a bürokráciához, az „államgépezethez” való viszonyt tükrözi, a kisebbségi létből fakadó „idegenség” élményt, a „nyelvében idegenként való létezés” elleni lázadást.

A Soá és a Nakba emlékezetével való foglalkozás értelme a közös megbeszélés, az együttes elmélyedés volt, két alcsoportban. A két alcsoport számára a Soá, illetve a Nakba, identitásukat nagy részben definiáló, jelentőségteljes kollektív emlékezet, mely kihat mindannyiunk életére. Ez a kollektív emlékezet újra és újra konstruálódik, s így nekünk egyedülálló lehetőségünk nyílt szemlélni-vizsgálni ezt a – mindkét csoportban zajló – emlékezet-építő folyamatot.