Generációk Találkozása

Írta: Vadas János - Rovat: Politika

„Megdöbbentő történetek kerülnek napvilágra, melyeket a szervezők hangfelvételeken archiválnak. Van olyan túlélő, aki családja előtt is titkolta származását… A találkozók során teljes élettörténetek föltárására tesznek kísérletet a résztvevők, amiben a háború előtti és utáni életnek is fontos szerep jut.”

 

Ilyen volt a nyomorúság kenyere, ezt ették őseink Egyiptom országában. Aki éhes, jöjjön, és egyen velünk, a nélkülöző ülje meg velünk a peszách ünnepét. Ma még itt vagyunk, de jövőre Izrael földjén, ma még szolgaként, de jövőre szabad emberként.
/הגדה של פסח – מגיד/

 

genertal2.JPG

Generációk kézenfogva

Széder estén az asztal köré gyűlik a család, hogy a hagyomány szerint az idősek elmeséljék a fiataloknak, miként szabadult meg a zsidó nép az egyiptomi fogságból. A fent idézett rész, a mágid vezeti be az ünnepséget. Fölemeljük a szédertálat, kitöltjük a második pohár bort, és a legfiatalabb gyermek felteszi a négy kérdést, amire az idősek válaszolnak. Először elválasztjuk a széder estét más, hétköznapi esték rítusától, majd az Írás szerint négy fiú kérdezhet: az okos, a rossz, az együgyű, és végül, aki még kérdezni sem tud. Mi a két legfontosabb mozzanat a peszachi ünnepségkor? A felmenők és leszármazottaik közötti kapcsolat, és ami által a kapcsolat létrejön: a kérdezés. Ez a Generációk Találkozása .
A hagyomány átörökítésén azonban véres sebet ejtett a második világháború. A vallás, a szokások, a rítusok, a kultúra, a héber nyelv ismerete nélkül nőttek föl generációk, hiszen szüleik vagy nagyszüleik, ha életben maradtak is, mélyen eltemették magukban őseik hagyományait. A megszakadt folytonosságot hivatott újjáéleszteni a Szochnut, a Joint és az Izraeli Kulturális Intézet közös gondozásában megvalósuló program, a Generációk Találkozása. Olyan fiatalokat hoznak össze Holokauszt-túlélőkkel, akiknek nem volt lehetőségük beszélgetni a nagyszüleikkel a Soáról. Vagy azért, mert elvesztették a nagyszülőket, vagy azért, mert azok nem akartak beszélni az átéltekről. A program nyolc hónapja alatt a fiatalok élő, személyes és hiteles forrásból értesülhetnek a történtekről, cserébe a Taglit Birthright úton szerzett ismereteik segítségével bemutatják Izraelt az időseknek. A nyolcadik hónap végén (általában szukkotkor) a csoport – a fiatalok és idősek – együtt látogat el a Szentföldre.

A program 2007-ben indult, de kiforratlansága miatt nem keltett nagyobb visszhangot. Később új koordinátora lett, Szőnyi Andrea, a Zachor Alapítvány vezetője, aki lendületet és fiatal, felkészült madrichokat hozott a programba. Ennek köszönhetően 2010-ben már párhuzamosan két csoport szerveződhetett, ők közösen repülnek majd Izraelbe. A 2009-es programról összefoglaló tekinthető meg az interneten! 

A Generációk Találkozása eredetileg azért jött létre, hogy olyan Holokauszt túlélőket juttasson el Izraelbe, akiknek mindeddig nem adatott meg, hogy lássák a Szentföldet, és nem is lenne rá más esélyük. A program három éve alatt azonban messze túlnőtte eredeti célkitűzését.

 

genertal.JPG

Segítségnyújtás

 A fiatalok számára a hétköznapokban is megélhető, modern zsidó identitás kialakulása a cél, amely nem csupán a Holokauszt-élmény átöröklődésén alapul. Ez az identitásnak csupán egy részét képezi. A korszerű zsidó önazonosság színterei lehetnek a zsinagógák, a héber nyelv, a MASA ösztöndíjak, a zsidó szórakozóhelyek, a Post-Taglit programok látogatása, történelmi séták az egykori gettóban, és még sorolhatnánk. Akik részt vesznek a programban, egészségesebb önazonosságra találhatnak.

Felgyorsult világunkban amúgy is kevés idő jut az idősekre, mely figyelmet azonban a programtól – valójában tőlünk, fiataloktól – megkapnak. A legfontosabb azonban, hogy végre olyan közegbe kerülnek, ahol társaik is ugyanazokon a megpróbáltatásokon mentek át. A közös múlt olyan intim környezetet teremt, amiben képesek feloldódni és elmesélni legfájóbb élményeiket is. Van, akinek könnyebben megy, van, aki csak sokadik hónapra éri el a bizalomnak azt a fokát, amikor hagyja, hogy feltörjenek belőle elnyomott emlékei.

Megdöbbentő történetek kerülnek napvilágra, melyeket a szervezők hangfelvételeken archiválnak. Van olyan túlélő, aki családja előtt is titkolta származását. Akadt olyan fiatal, akinek a nagymamája ugyanakkor, ugyanabban a táborban volt, ahol a csoport egyik idős tagja, és lehet, hogy látásból ismerték is egymást. Tudunk olyanról, akinek a bátyja szinte gyermekfejjel elmenekült Magyarországról, Izraelből intézte a család bevándorlási papírjait, hétköznapi hős volt, amikor Izraelben arabok kezétől halt meg. A húg titkolta anyja előtt bátyja halálát, nehogy összeroppanjon. Megható és bizarr történet volt, amikor az egyik túlélő elmesélte, hogy az őket összegyűjtő magyar katonákat és keretlegényeket a csillagos házban lakó prostituált kényeztette. A ház zsidói megmenekültek, és később közösen fizették az időközben TBC miatt megbetegedő örömlány kórházi számláit.

 

generacio tal1.jpg

Generációk beszélgetnek

A találkozók során teljes élettörténetek föltárására tesznek kísérletet a résztvevők, amiben a háború előtti és után életnek is fontos szerep jut. Ilyenkor nyílik lehetőség föltenni olyan kérdéseket például, hogy milyen volt a túlélők viszonya a háború után saját identitásukhoz? A beszélgetéseket a fiatalok előadásai színesítik, melyekkel a mai Izraelt mutatják be a túlélőknek. A hadsereg, a kibucok, Izrael történelme, Tóra és Talmud, Izrael borkultúrája, kisebbségek Izraelben, hogy csak egy párat említsünk a már elhangzott előadások közül. Nem hiányozhatnak a kulturális programok sem, így filmvetítésen és felolvasó esten is részt vett a társaság, de a Margitszigeti Casinóba is ellátogattunk, mely annak idején színvonalas szórakozóhely volt.

További cél a lokális közösségépítés mellett, hogy kialakuljon egyfajta kötődés Izraelhez. Ami biztos: Izrael még felfedezésre váró új terület mind a két generáció számára, melyre a Birthright utazás után a legjobb közegnek a Generációk Találkozása mutatkozik.

 

[popup][/popup]