Archívum


Találatok ‘Lázár György’

Összesen 152 találat (1 - 20) : Lázár György.

Grósz Andornak sikerült, ami a magyar diplomácia számára ma szinte elérhetetlen

Írta: Lázár György - Rovat: Politika, Vélemény

A Mazsihisz elnökének amerikai útjáról nem olvastam elemzést a magyar sajtóban, az pedig igencsak meglepett, hogy a washingtoni magyar diplomácia egyetlen szóval sem kommentálta a látogatást. Sőt, úgy tűnt, hogy a magyar diplomaták nem is vettek részt a találkozók előkészítésében. … Tovább »

Bartók Éva – egy Holokauszt-túlélő filmcsillag hányatott élete

Írta: Lázár György - Rovat: Film, Holokauszt, Kultúra-Művészetek

Bartók Éva élettörténete meglepő és ellentmondásos – alapjában a magyar Holokauszt traumája határozta meg. Ambiciózus, önmagát kereső, tehetséges és szépséges filmcsillag volt, akinek kálváriájáról egyszer talán majd film is készül.

1997-ben Londonban egy utcán botorkáló, … Tovább »

Kóser Beatles? – az ikonikus együttes kapcsolatai a zsidó közösséggel

Írta: Lázár György - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem, Zene

1964-ben a Beatles éppen Montrealban koncertezett, amikor fenyegető telefonhívásokat kaptak szélsőjobboldali québeci szeparatistáktól. Azok az együttes dobosát vették célba, és fenyegetőztek, hogy elteszik láb alól a „kis angol zsidó Ringót”.

Az együttes komolyan vette … Tovább »

Gombaszögi Frida és László Ernő – amerikai-magyar párhuzamos élettörténetek

Írta: Lázár György - Rovat: Film, Kultúra-Művészetek, Színház, Történelem

Vannak történetek, amelyek filmvászonra kívánkoznak. Talán ez is ilyen…
Évtizedekkel ezelőtt fedeztem fel az egyik kaliforniai luxusáruházban az exkluzív Erno Laszlo kozmetikumokat. Bevallom, korábban soha nem hallottam a márkáról. A név egyértelműen magyar háttérre utalt.

Aztán … Tovább »

A zsidó kongresszusi képviselő, aki a Szent Korona visszaadásáért lobbizott

Írta: Lázár György - Rovat: Történelem

Talán meglepő, de egyetlen amerikai politikus sem küzdött olyan kitartóan a Szent Korona visszaadásáért, mint Ted Weiss. Budapesten ma már elfeledték, pedig a magyar származású, liberális kongresszusi képviselő támogatása nélkül a korona akkor talán nem is került volna vissza Magyarországra.

Negyvenöt … Tovább »

[popup][/popup]