Archívum
Találatok ‘Szombat ’
Összesen 245 találat (161 - 180) : Szombat .
Az 1945 című film kapja a Zsidó Kárpótlási Világszervezet (WJRO) Igazság Díját
A vagyoni kárpótlás kérdésével a magyar lakosság túlnyomó része a film kapcsán szembesül először – fogalmaz a díj indoklása.
A Zsidó Kárpótlási Világszervezet bejelentette, hogy a már eddig is számos szakmai elismerésben részesült film és rendezője, Török Ferenc … Tovább »
Ellentmondásos mentegetőzés a Horthy-szentmise kapcsán
A Budapest Belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templom és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Budapest-belvárosi csoportja reagált a lapunkban és más fórumokon megjelent éles kritikákra, amelyek bírálták, hogy a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon, január 27-én “szentmise keretében emlékeznek a 150 éve született Horthy Miklós néhai kormányzóra és menyére, munkatársára a 100 éve született özv. Horthy Istvánné Edelsheim-Gyulai Ilona grófnőre”.
Provokatív Horthy-megemlékezés a nemzetközi Holokauszt-emléknapon
Miközben a civilizált világ január 27-én, Auschwitz felszabadulásának évfordulóján a vészkorszak áldozatai előtt hajt fejet, elítélve azokat, akik elkövetői és kollaboránsai voltak a tömeggyilkosságoknak, Budapesten a deportálások idején kormányzó Horthy Miklósra is emlékeznek, … Tovább »
Kommentár nélkül
Pócs János, fideszes országgyűlési képviselő az alábbi fényképet osztotta meg fb oldalán.
A bejegyzés népszerűnek bizonyult, e sorok közzétételéig 1455 olvasó osztotta meg saját fb-oldalán.
A képpel kapcsolatban többen felhívták a figyelmet, hogy a középkori zsidógyűlölet … Tovább »
Ó (Magyar) Idők, ó erkölcsök!
Avagy: a kritika és a démonizálás különbségéről
A kormánypárti Magyar Idők publicistája a Szombat 13 évvel ezelőtti cikkére hivatkozva próbálja igazolni a kormánypárt nagy Soros-ellenes kampányát.
A szerző bőségesen idéz 2004-ben (!) megjelent írásunkból (melynek … Tovább »
Támogatják-e az egyházak, köztük a Mazsihisz a menekülteket?
A Mazsihisz kerekasztal-beszélgetést szervezett a menekültügy/migráció kapcsán, melynek keretében a katolikus és az evangélikus egyház, valamint a Mazsihisz képviselője egyöntetűen úgy nyilatkoztak, egyikük sem mer beszélni a menekülteket támogató programjukról, mert félnek a közhangulattól.
Méltánylandó, … Tovább »
Növeli-e a Soros elleni kampány az antiszemitizmust?
Hipotézésünk szerint növeli.
Miket is mondott minap Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes? Az európai politikusokat zsebében tartó milliárdosról beszélt, a migrációs válságot kiváltó szabadkőművességről. Ennek „bolsevik verziója”; a „szélsőliberális … Tovább »
Orbán Viktor miniszterelnök és az ellenzéki pártok zsidó újévi üdvözlete
Haszid rabbit igen, Sorost nem
A miniszterelnök “Soros terv”-ről beszélt, a külügyminiszter haszid rabbival találkozott.
Bevándorló és nem bevándorlóországokat különböztetett meg Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, ahol az őszi ülésszakot megnyitó napirend előtti felszólalásában úgy … Tovább »
Német díjat nyert az 1945 című film
A kritikai zsűri a legjobb játékfilmes rendezés díját ítélte az 1945-öt rendező Török Ferencnek a Berlin-Brandenburgi Zsidó Filmfesztiválon.
A Gershon Klein Filmpreise 7000 Euros pénzdíjjal jár.
A zsűri indoklásában úgy fogalmazott, hogy az 1945 „westernfilmeket idéző … Tovább »
Miért bírálta felül budapesti nagykövetét az izraeli miniszterelnök?
A Magyarországra készülő izraeli miniszterelnök felülbírálta Izrael magyarországi nagykövetét, aki tapasztalva a magyar kormány esetenként antiszemitizmust is gerjesztő plakátkampányát Soros György ellen, a társadalmi felbolydulást, valamint a zsidó aggodalmakat, tiltakozott a kampány … Tovább »
Elhunyt Bárdos Pál író
2017. június 26-án, elhunyt Bárdos Pál író, dramaturg, egyetemi adjunktus. Temetése július 2-án lesz a Kozma Utcai Zsidó Temetőben 11:30-kor.
Elment egy magyar zsidó író, aki számos könyvében örökítette meg a magyar zsidók huszadik századi hányattatásait, reményeit, tévútjait … Tovább »
“A Maccabi Játékok költsége jottányit sem emelkedett” – interjú Heisler Andrással
Mint arról hírt adtunk, a Magyar Közlönyből derült ki, hogy a 2019-re tervezett budapesti Maccabi Játékok költség-előirányzata 2.1 milliárdról hirtelen csaknem 30 milliárdra emelkedett. A Mazsihisz óvatosan elhatárolta magát a 30 milliárdtól. Elegendő-e ennyit tenni? – kérdeztük … Tovább »
Soros itt és Soros ott – mi a különbség?
Ki kivel és kiről beszél? – a zsidó vezetők és a Jobbik üdvözlete
Civilek volnánk
Civilszervezet áll mögöttünk. Alapítvány segíti munkánkat, civilek volnánk mi magunk is. Hogyne zavarna minket a civilek, vagy finom különbségtétellel NGO-k (non-governmental orgaizaton – nem kormányzati szervezetek) elleni verbális kartácstűz.
Nem azért küzdöttünk, nem arról … Tovább »
A karizmatikus közösségépítés veszélyei
Elérte a fősodrú újságírás ingerküszöbét az EMIH-közeli beruházások látványos növekedése. Az Átlátszó internetes oknyomozó portál nagy riportban számol be a vallási közösséghez közelálló Brit Média Kft ügyeiről, kifizetetlen munkatársakról a megvásárolt médiumoknál. A 24.hu pedig a cég ügyvezetőjének, Megyeri András Jonatánnak – egy korábbi bírósági döntés következtében való – kényszerű visszavonulásával foglalkozik.
Két tannyelvű gimnáziumot indít az EMIH
Köves Slomó interjút adott a Magyar Nemzetnek, melyben a közélet számos fontos kérdéséről szó esett: migrációról, a józsefvárosi iszlám központról, valamint az EMIH új oktatási intézményeiről. A vezető rabbi bejelentette egyebek között, hogy az EMIH 2017-ben Maimonides két … Tovább »
Egy teljes élet – Simon Peresz (1923-2016)
A gyásznál is nagyobb lehet ámulatunk, ha végigtekintünk Simon Peresz életművén.
Simon Peresz volt az utolsó mohikán a „nagy öregek” nemzedékéből, akik még ott voltak az államalapításnál – tehát idősebbek voltak, mint Izrael Állam – és az első perctől aktívan … Tovább »




