Provokatív Horthy-megemlékezés a nemzetközi Holokauszt-emléknapon

Írta: Szombat szerkesztősége - Rovat: Belpolitika, Politika, Történelem

Miközben a civilizált világ január 27-én, Auschwitz felszabadulásának évfordulóján a vészkorszak áldozatai előtt hajt fejet, elítélve azokat, akik elkövetői és kollaboránsai voltak a tömeggyilkosságoknak, Budapesten a deportálások idején kormányzó Horthy Miklósra is emlékeznek, a Magyar Országgyűlés alelnökének részvételével.

A meghívó így szól:

„A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ Budapest Belvárosi Csoport) tisztelettel meghívja Önt 2018. január 27-én (szombaton) 10:00 órára a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban tartandó megemlékezésére.

Szentmise keretében szeretettel és tisztelettel emlékezünk a 150 éve született vitéz nagybányai Horthy Miklós (1868-1957) néhai kormányzónkra, és kedves menyére, munkatársára, a 100 éve született özv. Horthy Istvánné (1918-2013) született Edelsheim Gyulai Ilona grófnőre.

Emlékező beszédet mond:
Dr. Boross Péter úr, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke
Lezsák Sándor úr, a Magyar Országgyűlés alelnöke
Prof. Dr. habil Szakály Sándor úr, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója

Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy a helyfoglalás az érkezés sorrendjében történik. Előzetes helyfoglalásra a várható nagy érdeklődés miatt nincs lehetőség.”

A szónokok személye korántsem okoz meglepetést. Horthy-nosztalgiájukról és történelmi érzéketlenségükről már korábban is meggyőződhettünk.

A szentmise időzítése azonban különleges ízléstelenségre vall egy olyan politikus esetében, akinek országlása idején félmillió magyar zsidót taszítottak ki a nemzetből, fosztottak ki és hurcoltak el a náci megszállást követően a magyar közigazgatás közreműködésével otthonaikból – többségüket épp Auschwitzba.

Nehéz eldönteni, botrányos figyelmetlenséggel, vagy a választási kampány otromba és provokatív húzásával állunk-e szemben, leplezetlen gesztussal a Horthy-nosztalgiát ápolók felé. Tartunk tőle, inkább az utóbbiról van szó, miközben az állam más tényezői bizonnyal megjelennek majd az Auschwitz felszabadulásával kapcsolatos megemlékezéseken.

Bár köztéri szobra nem lesz Horthy Miklósnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közelmúltban –, úgy tűnik, a honi jobboldal szobor nélkül is megtalálja a módját, hogy aktuálpolitikai céljaira hasznosítsa a kormányzó emlékezetét. Annak árán is, hogy történelempolitikai kavarásával, megjósolhatóan, ismét nemzetközi botrányt okoz.

támogatás

Címkék:Holokauszt emléknap, Horthy emlékezet