Bár bosszúval kezdődik, de teljesen mással ér véget – szeptember 8-án érkezik a Netflixre a Fauda 5. évada
A sorozat alkotói, Avi Issacharoff és Lior Raz az ötödik évadról beszélnek.

Képkocka az 5. évadból
Amikor a Fauda negyedik évada 2023 januárjában elérhetővé vált a Netflixen, a sorozat írói hamar elkezdtek dolgozni a következő évadon. „Aztán eljött október 7-e” – mondja Avi Issacharoff, a sorozat egyik alkotója. „Megértettük, hogy egy olyan sorozat, amely a közel-keleti, az izraeli valósággal foglalkozik, nem választhatja le magát az elmúlt, mondhatni 75–80 év legnagyobb itt történt eseményéről. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni.”
A Fauda társszerzője és Doron megformálója, Lior Raz szerint az ötödik évad – amely szeptember 8-án jelenik meg – „nem arról szólt, hogy megpróbáljuk megmutatni, mi történt”. „Arról szólt, hogy megpróbáljunk elmesélni egy történetet, és megnézzük, hogyan tudjuk a szereplőinket beilleszteni azokba a helyzetekbe és abba a történetbe, ami valóban megtörtént. Számunkra fontos volt, hogy nagyon pontosan kövessük a valós eseményeket, ugyanakkor a szereplőinket is belehelyezzük ebbe a kiszámíthatatlan helyzetbe.”
A Fauda ötödik évada két évvel 2023. október 7. után játszódik. Doron belső démonaival és új ellenségekkel szembesül, amikor egy régi barátja által Marseille-ben, Franciaországban engedély nélkül indított bosszúhadjárat őt is egy veszélyes, mély fedésben végrehajtott műveletbe sodorja.
„Most inkább megtört harcosokat látunk, mint olyan harcosokat, akik állandóan harcba akarnak menni” – mondja Raz. Szerinte az évad azt mutatja be, hogyan küzdenek a szereplők – köztük Doron – a trauma következményeivel.
„Már az első epizódban, az első jelenetében azt látjuk, hogy Doron megpróbál felépülni a PTSD-jéből. Terapeutához jár. Próbálja feldolgozni, ami történt vele. Aztán látjuk, hogy valójában nem képes ezzel foglalkozni, mert az élet túl erős, és nincs ideje arra, hogy a gyógyulásával törődjön.”
Raz felidézi, hogy amikor Issacharoff több mint egy évtizeddel ezelőtt először megkereste őt a Fauda ötletével, „Avi megkérdezte tőlem, miért akarom megírni a sorozatot. Beszélgettünk, és azt mondtam neki, hogy meg akarom mutatni a világnak, milyen lelki árat fizetnek az emberek a tetteikért – és nemcsak ők: a családjuk és a barátaik is.”
„Így kezdtük el az első évadot – még október 7-e előtt” – mondja Raz. „Azt hittük, hogy már túl vagyunk a traumán; nem értettük, milyen mélyre tud eljutni a trauma.”
A fauda szó arabul „káoszt” jelent. Issacharoff szerint azonban volt egy másik szó is, amely az évad témájaként különösen fontossá vált: tha’r, vagyis vérbosszú.
„Még azt is fontolgattuk, hogy Fauda Tha’r legyen a címe” – mondja.

Avi Issacharov és Lior Raz
„A tha’r több egyszerű bosszúnál” – magyarázza Issacharoff. „Ez egyfajta vérbosszú, amely kötelezettséget ró rád, hogy bosszút állj, ha egy rokonodat megölte egy rivális törzs, egy rivális ország, vagy bármi hasonló. (…) Azt hiszem, ami történt, különösen október 7-e után, az az, hogy a bosszú nagyon általánossá vált. Az emberek bosszút akarnak állni. De aztán felteszed magadnak a kérdést: »Rendben, most, hogy bosszút álltál, megváltoztatja ez a valóságodat? Jobb emberré tesz? Jobb néppé tesz?«”
„Ez az egyik kérdés, amellyel a Fauda foglalkozik, és amelyet feltesz. Azt hiszem, az egész évadot végig kell nézni ahhoz, hogy megértsük a választ, mert szerintem a legtöbben megértjük, hogy a bosszú egy körforgás. Nem vezet sehova.”
Raz megjegyzi, hogy bár az évad „bosszúval kezdődik, teljesen mással ér véget”.
„Remélem, hogy a sorozatot nézve az emberek megértik majd, milyen fontos a béke, hogy másképp kell gondolkodnunk, és hogy a háború tönkreteszi a világot. Tönkreteszi a régiónkat, tönkreteszi az országunkat és az ő országaikat is, az biztos. Tudjuk, hogy az egész világon nézik ezt a sorozatot – az arab világban, Izraelben –, és [a nézők] látni fogják, milyen súlyos ára van a háborúnak, és hogy reménykedünk kell a helyzet megoldásában.”
A 11 epizódból álló évad elsősorban 2025-ben játszódik, de két epizód 2023. október 7-én játszódik, és a szereplőket az aznapi eseményeken keresztül követi.
Issacharoff elmondja, hogy amikor ezt a „két konkrét epizódot arról a konkrét napról” írták, „őszintén szólva remegtünk”.
„Itt, Izraelben ez olyasmi, amit senki sem tud elfelejteni” – mondja Issacharoff, hozzátéve, hogy az írók feltették maguknak a kérdést: „Vajon olyasmit fogok csinálni, amitől az emberek még jobban szenvednek? Még szomorúbbak lesznek? Megbántom azokat, akik elvesztették a hozzájuk legközelebb álló szeretteiket? Megbántom a másik oldalon élő embereket?”
„De” – folytatja –, „azt hiszem, a saját igazságunkat követtük – azt, amiben hiszünk –, és úgy gondoltuk, hogy ezt a történetet kell elmesélnünk, és így kell elmesélnünk.”
Raz hozzáteszi: „Remélem, hogy az emberek megnézik, és megértik, milyen ára van a háborúnak, milyen nehéz. És azoknak szól, akik nem tudják pontosan, mi történt, mégis határozott véleményük van arról, ami történt. Szerintem fontos, hogy megnézzék, és aztán alakítsanak ki álláspontot, alkossanak véleményt. Nem számít, milyen véleményt – de először fogadják be, nézzék meg, és aztán beszéljenek róla. Remélem, hogy sokkal inkább párbeszédet fogunk folytatni, mint bármi mást.”
„Ez egy televíziós sorozat” – hangsúlyozza Issacharoff. „Nem a valóság. De mégis úgy gondoltuk, hogy van itt egy elmesélendő történet. Nagyon nehéz kérdéseket akartunk feltenni az embereknek szerte a világon, nemcsak Izraelben. »Megéri a bosszú? Megéri folytatni ezt a vég nélküli vérontási körforgást? Hová vezet ez?«”
„Azt hiszem, az évad középpontjában ezek a nehéz kérdések állnak.”
„Ennek az évadnak a megírása lehetővé tette számomra, hogy újra lélegezzek” – mondja Issacharoff. „Lehetővé tette, hogy az összes fájdalmamat, sőt a haragomat is belefoglaljam egy dokumentumba, egy forgatókönyvbe, és elküldjem szerte a világba, Amerikában, Európában, a Közel-Keleten és természetesen Izraelben élő embereknek.”
„Végül úgy éreztem, hogy ez volt pályafutásom legfontosabb munkája. Az elmúlt 26 évben, amióta újságíróként és elemzőként dolgozom, ez volt a legszentebb küldetés, amelyet valaha kaptam, és a legfontosabb dolog, amit valaha tettem.”

