“Nem mutatunk könyörületet a kegyetlenekkel szemben”
Állításuk szerint a vallási vezető a gázai hadműveletekre vezényelt katonák közt olyan röpiratot terjesztett, melyben arra szólította fel őket, hogy ne kegyelmezzenek egyetlen palesztinnak sem.
Összesen 8,130 találat (6001 - 6020) : r.
Állításuk szerint a vallási vezető a gázai hadműveletekre vezényelt katonák közt olyan röpiratot terjesztett, melyben arra szólította fel őket, hogy ne kegyelmezzenek egyetlen palesztinnak sem.
Annak ellenére, hogy az izraeliek többsége támogatta a gázai beavatkozást, egy héberül beszélő palesztin doktor tragédiája megrázta őket.
Egy argentin történész azt állítja: a nácik hírhedt doktora, Josef Mengele felelős azért, hogy egy brazil kisvárosban megdöbbentő számú szőke, kék szemű iker születik.
Ezt a benyomást keltette bennem Barack Obama a beiktatási ceremónia idején. Nem látszott rajta elfogódottság, inkább csak a felelősség tudata, mely valóban rá hárul. És – nevezzenek szentimentálisnak – felemelő eseményként éltem meg pesti zsidóként, hogy színes bőrű elnököt iktattak be az Egyesült Államokban.
Egyik félnek sem – így vélekedik legalábbis a magyar lakosság többsége. Nálunk jelenik meg először a magyar sajtóban a Nézőpont Intézet témával foglalkozó felmérése, amely ezer fő telefonos megkérdezésével készült január 7-e és 14-e között. Ez egyben premier is: hasábjainkon a jövőben rendszeresen találkozhattok majd közvélemény-kutatásokkal.
Az “Egy a tábor, egy a zászló!” elvének működőképtelen voltát már megannyian felemlítették számos fórumon, így mérvadó sajtóorgánumokban is, ám arról méltatlanul kevés szó esik, hogy Orbán Viktorék honnan merítettek, amikor ezt a pártstratégiát kiötlötték.
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület évente két díjat oszt ki, melynek átadására legutóbb decemberi Hanuka bálján került sor. A “Magyar Zsidó Kultúráért” díj 2008-as kitüntetettje Perczel Anna építész, az ÓVÁS Egyesület alapítója, a Védtelen Örökség című könyv szerzője. A „Várhegyi György díj, a Magyar Zsidó Oktatásért” 2008-as kitüntetettje Kovács András szociológus, a Közép Európai Egyetem, Zsidó Tudományok Programjának akadémiai igazgatója, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa.
Az izraeli kabinet szombat esti ülése után a miniszterelnök be fogja jelenteni az egyoldalú tűzszünetet a gázai offenzívában – közölte percekkel az ülés kezdete előtt egy illetékes.
A The Sun – a legnagyobb brit tömeglap – a minap olyan szakértői véleményeket idézett, amelyek szerint zsidó származású brit politikusok és közéleti személyiségek kerülhetnek terroristák célkeresztjébe Izrael gázai hadműveletei miatt. Egy szélsőségesek által használt iszlám honlapon már fel is tűnt a lehetséges célpontok listája.
Az iráni Ahmad Dzsannati ajatollah Cipi Livni izraeli külügyminiszter lelövésére szólította fel hallgatóságát pénteki szónoklatában. A gázai övezeti háború miatt az utóbbi hetekben számos iráni politikai és vallási vezető ostorozta Izraelt.
A gázai háború jó alkalmat nyújtott arra, hogy világszerte felszínre törjenek az antiszemita és Izrael-ellenes megnyilvánulások. Az új antiszemitizmus veszélyesebb és szemforgatóbb a klasszikusnál. A Ku Klux Klan és az újnácik legalább nyíltan kimondják, mire gondolnak.
Kafka temetéséről jövet a gyászolók döbbenten észlelték, hogy az óváros tornyának órája megállt (Max Brod). Megpattant benne egy rugó. Jelképesen is, miképpen a valóságban, Kafka műve fölött megállt az idő. Jóslatait ugyan lefordították a diktatúrák fenyegetésére (Fritz Stern), ám ez az aktualizálás hatásos volt esetleg, de korántsem tartós.
Modernizált és globalizált formában, de bizony a klasszikus antiszemitizmus él tovább, annak nyelvezete, attitűdje bukkan fel a magát álszenten “anticionistának” vagy “Izrael-kritikusnak” tituláló kritika mélyéről.
A zsidó állam gázai offenzívája miatt tett lépéseket Bolívia. Evo Morales, a dél-amerikai ország elnöke az élet és az emberiesség elleni súlyos csapásnak nevezte az eddig több mint ezer halálos áldozatot követelő hadműveletet.
A “Friss gyümölcs – magyar filmnapok” rendezvénysorozat 2009. január 13-19. között Tel Aviv, Jeruzsálem és Haifa Cinematheque mozihálózatában mutatja be a magyar filmművészet fiatal generációjának alkotásait.
Izrael – most először – zsidó-arab duót küld az eurovíziós dalfesztiválra. A nemzetközileg ismert izraeli zsidó énekesnő, Noa egy keresztény arab-izraeli színésznővel, énekesnővel, Mira Avaddal együtt képviseli majd az országot májusban Moszkvában a könnyűzenei dalversenyen – így határozott vasárnap az IBA izraeli nemzeti televízió illetékes bizottsága.
Francia politikusok hétfőn egyöntetűen elítélték a Párizs közeli Saint-Denis zsinagógája ellen Molotov-koktéllal előző este elkövetett támadást, s nyugalomra szólítottak fel a gázai konfliktus miatt elszaporodott erőszakos cselekmények elkerülésére.
Céget alapít és családot, és pillanatnyilag elege van – nagyjából ezek a hírek terjednek, miért szünetelteti Bitter Brunó a Judapest.org-ot. Négy év blogolás után, a flódni-akcióval országos ismertséget szerezve és a Goldenblog első helyezésével a zsebében jólesően megpihenhet: amit civilként elért, épp elegendő az elégedettséghez.
Karnagy, zeneszerző, „kocsmazongorista”, önéletrajzi és népszerű életrajzi regények írója, igazi 20. századi reneszánsz ember. A közelmúltban emlékeztek meg születésének centenáriumáról.
A Zeneművészeti Főiskola mellett (egyházi karnagyi szakon) Láng a Képzőművészeti … Tovább »
A Bnei Hasharon csapatkapitánya, az izraeli Meir Tapiro szerint sokkoló volt a kedd este, amikoris a török szurkolók rendbontása miatt végül elmaradt a Türk Telekom ellen esedékes törökországi Európa-kupa mérkőzés.