Archívum


Összesen 29,531 találat (23041 - 23060) .

Romaügyi illúziók ellen

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Ez év júliusában a Magyar Gárda szokásos vidéki vendégszerepléseinek egyikén, Szikszón roma ellentüntetőkkel találkozott. Utóbbiak, nagy számbeli fölényben, immár figyelmeztető erődemonstrációt tartottak. A romák és a többségi társadalom közti feszültségek eszkalálódni látszanak.  

„Klazz Meets The Voice”

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek

Veszélyes terepre merészkedik egy operaénekes, ha adottságait a könnyűnek nevezett műfajban is kamatoztatni próbálja, ám olykor – mintegy a szabályt erősítő kivételként – adódnak csodák. Azt teremtett az 1983-ban elhunyt Klaus Nomi, és teremt most a brazil Edson Cordeiro, aki a drezdai Klazz Brothersszel állt össze egy rendkívüli projektre.

 

“Ellopott idő” – Ámos Imre művészete

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Ámos 1941. januárjában kelt naplóbejegyzésében a munkaszolgálatot „ellopott időnek” nevezi. Ez a kifejezés munkásságára kettős értelemben is jellemző, egyrészről ahogyan páratlan erővel és érzékenységgel ragadta meg a lélek hangulatainak illanó varázsát, hogy a változót az örökkévalóságnak örökítse meg, mintha minden munkája a múló idővel dacolna.

Irán atomprogramja – tények és kilátások

Írta: Tallián Miklós - Rovat: Politika

Irán és főleg az iráni atomprogram (és a rakétakísérletek) körül nem szűnik a nemzetközi vita, bár időnként hajlamosabbak vagyunk kevéssé figyelni rá, mert a hazai közvéleményt a bársonyosodó reformok és hasonlók kötik le. Ettől függetlenül az iráni atomprogram a jelen és a közeljövő egyik legfontosabb globális biztonságpolitikai kérdése, ezért nem árt némi áttekintés.
 

Az utolsó tanú

Írta: STOP - Rovat: Hírek - lapszemle

Több mint hatvanhárom évvel a náci rezsim bukása után lassan vége az “utolsó tanúk” idejének is. Jóformán már senki nem él azon személyek közül, akik valóban “testközelben” élték meg Adolf Hitler végnapjait, s még valami “fontosat” tárhatnának a nyilvánosság elé a német történelem legsötétebb korszakáról.

Gyűlölniük kell

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Népszabadság/Miklós Gábor 2008. június 3. Ha egy nap nem robban fel valahol – Irak, Afganisztán, Pakisztán, Palesztina – egy emberbomba, szinte csodálkozunk. Tegnap éppen Iszlámábádban robbantott valaki a dán képviselet előtt. Megölte magát és még hét embert, mind helyiek.     … Tovább »

Mosley bizalmat kapott

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Független Hírügynökség 2008. június 3. Elegendő szavazatot kapott a keddi bizalmi szavazáson, így továbbra is Max Mosley maradt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke. A Forma 1-et is felügyelő szövetség 68 éves első embere március végén keveredett szexbotrányba, miután … Tovább »

[popup][/popup]