Nyíltan antiszemita és idegenellenes jelszavakat hangoztat a neonáci párt
A szélsőjobboldal elleni heves tüntetések közepette, a pénzügyi csőd szélén kezdte meg kétnapos kongresszusát szombaton Berlinben a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD).
Összesen 343 találat (241 - 260) : nepszava.hu.
A szélsőjobboldal elleni heves tüntetések közepette, a pénzügyi csőd szélén kezdte meg kétnapos kongresszusát szombaton Berlinben a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD).
Bemutatta a Magyar Fórum múlt héten megjelent, hatalmas Dávid-csillagot és Surányi Györgyöt ábrázoló antiszemita címlapját tegnap Brüsszelben, az antiszemitizmusról rendezett nemzetközi konferencián Feldmájer Péter.
Nem tudni, mikor tűzik ki a kuruc.info főszerkesztője ellen indított bűnper első tárgyalási napját. A március 27-i pernapot ugyanis – ahogy arról beszámoltunk – el kellett halasztani, mert a személyes adattal visszaélés vétségével vádolt M. Balázs kizárási kérelmet nyújtott be a Fővárosi Bíróságon (FB) dolgozó összes bíró ellen.
Manhattani otthonában 95 éves korában elhunyt Helen Levitt világhírű fotográfus, New York utcáinak krónikása, aki költői utcaképeivel szerzett hírnevet magának.
Együttműködési megállapodást írt alá a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) és az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE) pénteken Budapesten – tájékoztatta az MTI-t Vargha András, a KRE megbízott rektora.
Az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) kedden felszólította az Európai Unió tagállamait: bojkottálják az ENSZ áprilisra Genfbe tervezett rasszizmus elleni konferenciáját, amely szerinte “Izrael-ellenes törvényszék” lesz.
Anna Frank naplóját eddig hatvan nyelvre fordították le.
A Zsidó Világkongresszus (WJC) tiltakozását fejezte ki Kiss Attila rajkai önkormányzati képviselő gyűlöletkeltő kijelentései miatt.
“Össze kellene tépnünk (a költségvetést), beülni az autóba és a Kossuth utcai zsinagógát kifüstölni” – hangzott el egy rajkai képviselő szájából a legutóbbi – falutévében is leadott – testületi ülésen.
Benjámin Netanjahu, az izraeli jobboldali Likud párt vezetője pénteken lezárta a kormányalakításról folytatott konzultációk első fordulóját a szélsőjobb és a vallási pártok táborával.
Netanjahu pénteken a Zsidó Haza nevű szigorúan vallásos és nacionalista, főként telepeseket tömörítő, 3 képviselői helyet elnyert párt képviselőivel is találkozott. A párt támogatásáról biztosította a politikust.
A náci háborús bűnök ügyeire szakosított német ügyészség vezetőjének helyettese kételkedve fogadta Aribert Heim náci háborús bűnös halálának hírét, a baden-württembergi tartományi bűnügyi hivatal viszont már levette a Heimre vonatkozó körözési felhívást a rendőrség honlapjáról.
Fejtő Ferenc előtt tisztelegve szellemi központként és emlékhelyként működő emlékházat nyitnak szülővárosában, Nagykanizsán – tájékoztatta a Nagykanizsai Zsidó Hitközség alelnöke a család és a városi hitközség terveiről hétfőn az MTI-t.
Robert Capának, a XX. század egyik legjelentősebb fotóriporterének a képeiből nyílik retrospektív kiállítás pénteken Brüsszelben, a Belgiumi Zsidó Múzeumban.
Soha nem látott mértékben elszaporodtak az antiszemita incidensek Nagy-Britanniában a Gázai övezetben folyó izraeli hadműveletek nyomán – áll a 300 ezres brit zsidó közösség védelmére alakult biztonsági tanácsadó szervezet legújabb összegzésében.
Sajtószemle napról-napra
2009. január 10.
Izrael- és palesztinbarát tüntetők véres összecsapása Oslóban
Hírszerző
Az ellentüntetők Molotov-koktélokkal, kövekkel és tojásokkal dobálták a zsidó állam támogatóit, izraeli zászlókat égettek. A helyi média szerint a nyolcvanas évek óta nem volt ilyen súlyos incidens a norvég fővárosban. Több tízezres, százezres tüntetések, tiltakozó akciók követték egymást az arab világban is.
Rossz osztályzatot kapott Magyarország – több más állam mellett – a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központtól a szervezet 2008-as jelentésében, amelyben a náci háborús bűnösök felkutatására és felelősségre vonására vonatkozó erőfeszítéseket értékelték.
A XXI. század legyen valóban a fényesség ünnepe, egy olyan XX. század után, amelyben volt sok, az emberi sorsokat tönkretevő sötét korszak, többek között a vészkorszak – mondta Rogán Antal, az V. kerület polgármestere az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Chabad Lubavics Alapítvány által szervezett hanuka ünnepség harmadik napján mondott ünnepi beszédében Budapesten kedden.
Több százan gyújtottak fáklyát a zsidó fényesség ünnepe, hanuka alkalmából vasárnap a budapesti Hősök terén, a Bálint Ház, a Szochnut és az összes zsidó ifjúsági szervezet rendezésében.
A német rendőrség házkutatást tartott egy 89 éves férfinál, akit azzal gyanúsít, hogy 1945-ben részt vett több mint hatvan magyar zsidó lemészárlásában egy burgenlandi faluban.
Fergeteges sikert aratott a Budapesti Operettszínház társulata már az első fellépéssel a tel-avivi operában csütörtökön, a Bécs-Budapest-Párizs című gálaműsorral.