Találatok ‘T. E.’
Összesen 24,533 találat (17621 - 17640) : T. E..
Határtalan – Kárpátalja
Határtalan – Kárpátalja
Munkács, Ungvár, Beregszász…
Gadó János: A maradék maradéka
Csehszlovákia szétdarabolása után a magyar uralom tűnt a kisebbik rossznak az itteni zsidóság számára. Az alternatíva ugyanis a náci megszállás vagy a Tiso-féle … Tovább »
Nyílt levél Zoltai Gusztáv úr, a BZSH ügyvezető igazgatója részére
Heisler András, a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgató jelöltje
nyílt levélben választás előtti vitára hívta ki Zoltai Gusztávot, az
ügyvezető igazgatói poszt másik jelöltjét, aki két évtizede tölti be e tisztséget. Szerkesztőségünkhöz is eljuttatott levelében Heisler úgy
fogalmaz: a vita tárgya „a magyarországi zsidóság jelene és jövője”.
Hitközségi kiszorítósdi: Zoltai meg a többiek
Ma választ elnököt, ügyvezető igazgatót és elöljárósági tagokat a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH), május 15-én pedig a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tart tisztújítást. A választásokon lényegében a régi vezetés kaphat újra bizalmat – lehetséges kihívójuktól már az antidemokratikus fordulatokban bővelkedő, a legszebb pártbelharcokat idéző jelölési folyamat során megszabadultak.
Kulturális séta Liszt Ferenc nyomában
Heller Ágnes védelmében
Akik ismerik és olvassák Heller Ágnes munkáit (ugye, Orbán úr?), azok
pontosan tudják, hogy intellektuális tisztessége megkérdőjelezhetetlen: a
gondolat, az ész erejével harcolt a mindenkori elnyomás ellen. Akkor
is, ha Sidneyben tanított, akkor is ha New Yorkban – de nem tett és tesz
másként Budapesten sem.
Heyman Éva naplója újra megjelent magyarul.
forrás: prae.hu A borítón régi fénykép, fonott copfos lány mosolyog az olvasóra. Teli élettel, vidámsággal. A könyv az ő naplója, tele borzalommal, szomorúsággal. A holokausztirodalom egyik elfeledett alkotása most újra olvasható magyarul. Az Éva lányom című könyvről Bárdos … Tovább »
Háborítatlan Hitler-megemlékezés a Gellért-hegyen
Kaposváron is a náci tömeggyilkost éltették, és hamarosan konferenciát rendeznek tiszteletére.
Könyv a spanyol polgárháború borzalmairól
Paul Preston ismert brit történész becslése szerint az 1936-39-es spanyol polgárháború idején mintegy 200 ezer embert öltek meg a frontvonaltól távol, és további ezreket Francisco Franco tábornok diktatúrájának évtizedeiben.
Heller Ágnes védelmében
Méltatlan támadások sora éri Magyarország valószínűleg legismertebb filozófusát, Heller Ágnest. Heller soha nem rejtette véka alá Orbán Viktorral szembeni ellenérzését, ezért zúdított a kormányközeli média pergőtüzet az idős filozófusra.
Jeruzsálemnek pusztulnia kell?
A radikális iszlám intoleranciájáról és a szent város birtoklásáért
zajló küzdelemről beszélgettek a Könyvfesztivál zárónapján. Az ürügy:
megjelent Dore Gold, volt izraeli ENSZ-nagykövet Harc Jeruzsálemért című
könyvének magyar kiadása. A művet megjelentető Hetek.hu Kft. által
meghívott filozófusok egyetértettek abban, hogy ha Kelet-Jeruzsálem
palesztin fennhatóság alá kerülne, az olaj volna a tűzre.
Izraeli Dokumentumfilm Fesztivál Budapesten
Izraeli Dokumentumfilm fesztivál
Klaus Barbie náci háborús bűnös pere DVD-n
A nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált az emberiség elleni bűnök miatt elítélt Klaus Barbie náci háborús bűnös pere, amely a maga nemében az első volt Franciaországban. Az életfogytiglani börtönre ítélt “lyoni hóhér” perének 37 napját filmre vették, ezt adták most ki egy hat DVD-ből álló sorozatban, amely szerdán került forgalomba.
A Facebookkal kutatnák fel a holokauszt túlélőit
Az amerikai Holokauszt Emlékmúzeum a közösségi oldalak segítségével kutatná fel a második világháború több mint ezer túlélőjét, akiket 1945 után szakítottak el családjaiktól. Erre egyedül a menekülttáborokban a segélymunkások által készített fotók segítségével nyílhat esély.
Spirál: Kovács Johanna kiállítása a Bálint Házban
Johanna művészetének alapmotívuma, grafikáinak és festményeinek hőse régóta
az emberi test. Ám az ő felfogásában és ábrázolásában a test mindig
valami más – ahogy régebben írtam ezekről az egyszerre szürreális,
egyszerre expresszív alakokról, a testek itt levedlik magukról a köznapi
hasonlóság bőrét, hol középkori lovagokra, csillagközi szörny-utazókra,
ősvilági rémlényekre emlékeztetnek bennünket
Kell-e nekünk macesz-morzsa?
Avagy szülessünk-e zsidónak, tanuljunk-e zsidónak vagy érezzünk-e zsidóként? Pészáh a kérdések ünnepe, s hónapja, niszán, a kérdések hónapja. Kérdéseket szeretnék feltenni Nektek is, önmagamnak is. Ha meg tudjuk válaszolni, közelebb kerülünk a zsidóság, esetleg … Tovább »







